Szerző: Hlács Ferenc

2017. szeptember 15. 13:18

Virtuális lakberendezéssel támad az IKEA AR appja

Az áruházlánc Place alkalmazásával vásárlás előtt elhelyezhetők a nappaliban a virtuális bútorok.

Lecsapott az Apple ARKitjére az IKEA, a svéd bútoráruház bejelentette első iOS-es AR alkalmazását, amellyel a felhasználók már vásárlás előtt megnézhetik, hogy mutatnak otthonukban a virtuális bútorok. Az IKEA Place névre keresztelt szoftver az Apple ARKit API-ját támogató iOS 11-en érhető el, azzal a foteloktól, a dohányzóasztalokon át a szekrényekig egy sor termék elhelyezhető a lakásban, valós méretben - így nem csak az derül ki, hogy a bútor stílusa passzol-e a nappalihoz, de az is, befér-e még a kiszemelt szekrény a kanapé mellé. Az ingyenes IKEA Place az áruház ígérete szerint szeptember végén válik elérhetővé az Apple alkalmazásboltjában az iOS 11 felhasználók számára.

A frissen bejelentett szoftver komoly lépés az IKEA részéről, amely az elsők között dob piacra hasonló alkalmazást. A megoldás az AR területén is mérföldkövet jelent, hiszen végre nem csak valamilyen tech demóról van szó, hanem egy minden felhasználó számára potenciálisan hasznos appról. A kezdeményezéshez az ARKit kiváló táptalajt biztosít, az API a telefon kameráján keresztül képes felmérni környezetét, amelyhez automatikusan skálázza a kijelzőn megjelenített bútor 3D modelljének méretét, az áruház szerint 98 százalékos pontossággal. A virtuális termék ráadásul kifejezetten részletgazdag, azon a borítás, szövet textúrája is jól látszik, illetve az aktuális fényviszonyokhoz is igazodik, valósághű árnyékokkal és megvilágítással.

00:59
 

Say Hej to IKEA Place

Még több videó

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az appban megjelenésekor több mint kétezer virtuális IKEA termék lesz elérhető, a lista pedig a későbbiekben folyamatosan bővül majd. Az alkalmazásban megtekinthető bútorok első körben a nappalira fókuszálnak majd, így főként kanapékkal, fotelokkal, lábtartókkal, asztalokkal és különböző tárolómegoldásokkal lehet majd játszani a szobában. A szoftver használatát a cég nem bonyolította túl, azt letöltve a padló beszkennelése után csak ki kell választani a megjelenő listából a kívánt bútort, amelyet aztán a kijelzőt simogatva szabadon mozgathatunk a szobában.

Érdekesség, hogy a TechCrunch szerint az app mindössze hét hét alatt készült el, az abban elérhető katalógus viszont már jó ideje gyűlik: az áruházlánc évek óta 3ds Maxban készít 3D modellekből álló leltárat bútorairól, ráadásul zömében a közzétett termékképein sem valódi fotók, hanem a fenti modellekből renderelt képek szerepelnek.

Az IKEA tehát az elsők között ad ki élesben használható terméket az Apple ARKitjére építve. A fejlesztőkészletet a cupertinói cég júniusban, WWDC konferenciáján leplezte le, azzal a céllal, hogy az AR appokhoz kínált egységes fejlesztői megoldással lökést adjon a hasonló alkalmazások terjedésének. Arról korai lenne beszélni, hogy az ARKit berobbantja-e az iOS-es AR aranykorát, ugyanakkor mindenképp biztató jel, hogy ilyen hamar elkezdtek felbukkanni a technológiára építő első termékek. Hasonló lehetőség egyébként a pálya másik oldalán is akad, augusztus végén a Google is leleplezte az ARKit androidos párját, az ARCore-t - azt azonban még nem tudni, arra lecsap-e belátható időn belül az IKEA vagy valamelyik másik vállalat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról