Szerző: Habók Lilla

2017. szeptember 11. 09:30

Céges mentorokat keresnek az informatikatanárok

Az Infotanár Mentor Program megpróbál segíteni az informatikatanároknak, hogy korszerű ismeretekhez jussanak a cégektől, és segítsenek egymásnak olyan feladatok kidolgozásában, amelyekre a megváltozott kerettanterv miatt szükségük van.

Tavaly szeptemberben megváltozott a szakmai (tehát nem közismereti) informatika oktatás kerettanterve, ahhoz alkalmazkodva, hogy más az igény az ipar részéről, mint amit a szakgimnáziumokban tanítanak, például szoftverfejlesztő, műszaki informatikus vagy informatikai rendszerüzemeltető képzéseken. A változás tehát szükségszerű volt, de emellett sok probléma is megjelent, mint például az iparba vágyó informatikatanárok, az elavult számítógéppark vagy az a statisztikai adat, hogy egy szakgimnáziumi (!) 30 fős osztályból csak ketten szeretnének informatikusok lenni - írja a Mimox fejvadászcég blogbejegyzésében Csudutov Csudinka ügyvezető.

Továbbá az új kerettantervvel kapcsolatos problémák része, hogy az állam nem segíti a változást, nincsenek tankönyvek, a tanárok nem ismerik a korszerű technológiákat, nem dolgoztak piaci szereplőkkel, nem beszélnek angolul, nem értenek egyszerre a cloudos üzemeltetéshez, hálózatokhoz, frontendhez, adatbázisokhoz, különböző programozási nyelvekhez. A megváltozott környezet és a sokasodó problémák magukkal vonták az Infotanár Mentor Program (ITMP) kezdeményezés létrejöttét a Mimox, a HTTP Alapítvány és az az IVSZ oktatási munkacsoport közreműködésével.

Az ITMP egyik lényeges eleme, hogy mentorprogram keretében lehetőséget teremt arra a szaktanároknak, hogy néhány teljes munkanapot egy piaci cégnél tölthessenek, és megtapasztalják a mindennapi szoftverfejlesztői feladatokat. További kritérium a vállalati mentor részéről a folyamatos információnyújtás, hogy akár tanóra közben is fel lehessen hívni egy kérdéssel. Valamint a közös konferencia- és meetup látogatás, ahol a tanár nem érzi idegenül magát a számára egyelőre ismeretlen környezetben.

25:31
 

Infotanár Mentor Program - hogyan tudod Te magad közvetlenül segiteni a magyar informatika oktatást?

Még több videó

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az elmúlt másfél évben az ITMP negyven tanár számára tudott mentorhelyet biztosítani, de ezt a számot kellene növelni ezerre, ha a szakgimnáziumokban a diákok számára releváns tudást szeretnének a cégek közvetíteni. A mentoráláson kívül még több eredményt is sikerült elérni, például elindult az Így neveld az infósodat meetup, amely segít az előadásokon hallottakat átültetni a tanórai keretek közé. A program zárt Facebook csoportjában a résztvevők megoszthatják egymással a jó gyakorlatokat és kidolgozott feladatsorokat. Továbbá eddig 400 tanár vett részt a Netacadémia HTML5/CSS képzésén, 100 fő a HWSW tavalyi Java képzésén, és több szakmai rendezvényre sikerült az informatikatanárokat ingyenesen bejuttatni.

Várják a segítőket!

A program további partnereket keres, amellyel a cégek, vagy a probléma iránt elkötelezett személyek segíthetik a szakgimnáziumi informatikatanárok munkáját. "Fogadjatok a cégetekkel tanárt, vállaljátok el legalább egyetlen egy ember mentorálását, annak tudatában, hogy az illető biztosan több száz diákot tanít. Nem intézményi kapcsolatokról beszélek, nem az iskolát kell támogatni, hanem a tanárt, személyében. Mutassátok be a cégeteket, hogy dolgoztok, milyen eszközöket használtok, hogyan specifikáltok, hogyan osztjátok be a munkát, hogyan dolgoztok csapatokban, hogyan kódoltok, milyen nyelven, milyen módszertannal." - írja a bejegyzés.

Az ügyvezetőknek készített összefoglaló leírás itt érhető el magyarul és itt angolul, ezek a mentorálás gyakorlati lépései és a cégek itt tudnak jelentkezni. A program várja továbbá meetup előadók jelentkezését, a tanárok kérdéseire válaszoló szakértőket, LEGO robots vagy Arduino szakkörtartókat, vidéki koordinátorokat, az állami szervek kapcsolattartóit. Továbbá az ITMP keresi azokat a szakértőket, akik segítenek kidolgozni, hogy "mi legyen" a közismereti informatikát oktatókkal, akik szintén igénylik a segítséget.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról