Szerző: Asztalos Olivér

2017. augusztus 16. 10:45

Évi 3 milliárd dollárt zsebelhet a Google keresőjén az Apple

Ennyit fizethet a Google azért, hogy a Safariban ne egy konkurens legyen az alapértelmezett.

Körülbelül 3 milliárd dollár bevételt hozhat az Apple-nek a Google keresője - közli két beszámolóra alapozva a BGR. Az írás szerint ezért cserébe a cupertinói vállalatnak mindössze a Google keresőjét kell alapértelmezettnek beállítania saját böngészőjében, a Safariban. Az első hallásra hatalmas összeg pár év alatt háromszorosára nőhetett, a legutóbbi nyilvános, 2014-ben napvilágot látott adat ugyanis még "csak" 1 milliárd dollárról szólt. Amennyiben az összeg helytálló, úgy az az Apple éves profitjának nagyjából 5 százalékát jelentheti.

A három évvel ezelőtti, 1 milliárdos összeget bírósági dokumentumokkal támasztja alá a CNBC, amelyet a Business Insider által közölt, a Google elmúlt években bemutatott, bő háromszoros növekedésével egészít ki a BGR. Ez alapján a keresőóriás éves szinten 16-ről 50 milliárd dollárra tudta növelni a mobilos keresésekből befolyt reklámbevételét. Természetesen növekedés a másik oldalon is van, hisz ahogy arról legutóbb a HWSW is beszámolt, az előző évhez képest 22 százalékot nőtt az Apple szolgáltatásokból befolyt forgalma, ahova a vállalat többek között a Google-től kapott összegeket is sorolja. Az előző negyedévvel együtt ez nagyjából 2,4 milliárdos növekedést jelent az év első felére levetítve, amiből 1,35 milliárdot hozott App Store, a maradék nagy részét, körülbelül 1 milliárd dollárt pedig különféle licencelésekből befolyt összegnek tulajdonítható.

A Business Insider szerint Google-féle díj ez utóbbit gyarapítja, amiből lehet következtetni a keresőóriástól befolyt bevételre. Szintén alátámasztja a növekedést, hogy 2014-hez viszonyítva a Google 2,2-szer több pénzt fizeti ki TAC (Traffic Acquisition Cost) címen, azaz jelen állás szerint évi közel 7 milliárd dollárba kerül, hogy egyes helyeken (elsősorban böngészőkben) a cég keresője az alapértelmezett. Azt egyelőre nem tudni, hogy ebből jelenleg mennyi üti az Apple markát, de a legutóbbi ismert adat alapján a teljes összeg 34 százaléka kötött ki a cupertinói vállalat kasszájában. Ennek most körülbelül 43 százalékon kell állnia ahhoz, hogy 3 milliárdra rúgjon a kifizetés, ami az évek óta szinte töretlenül virágzó iPhone eladások fényében nem hangzik irreálisan.

Talált pénz

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az Apple számára hab a tortán, hogy mindezért cserébe jóformán csak egy szalmaszálat kell keresztbe tennie, a Safari böngésző keresőjének beállításánál ugyanis kevés egyszerűbb feladat van, tehát a befolyt összeg közel 100 százaléka nyereség. Ennek fényében nem csoda, hogy az iOS 6-tal kegyvesztetté vált Google legerősebb termékével mind a mai napig jelen van az Apple eszközeiben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról