Szerző: Hlács Ferenc

2017. augusztus 11. 13:45

Munkaállomásokhoz szánt kiadást kap a Windows 10

A Windows 10 Pro for Workstations idén ősszel, a Fall Creators Update-tel jelenik meg.

Kifejezetten munkaállomásokhoz csiszolt verziót kap a Windows 10 - jelentette be a Microsoft. A vállalat tegnap rántotta le a leplet a Windows 10 Pro for Workstations kiadásról, amelyet kifejezetten a szerverkategóriás PC hardverekhez és intenzív igénybevételhez igazított.

A Windows Insider felhasználók korábbi visszajelzései alapján a cég néhány extra funkcióval turbózta fel a munkaállomásokhoz szánt Windows variánst, az többek között már a cég új fájlrendszerére, a ReFS-re (Resilient File System) épít. Utóbbit a vállalat egyébként már 2012-ben a Windows Server 8-cal leleplezte, annak erőssége, hogy más megoldásoknál hatékonyabban kezel nagy adatmennyiségeket és az adatvesztés vagy -meghibásodás veszélyét is csökkenti. A ReFS tervezésénél nevének megfelelően az elsődleges szempont az adatbiztonság és az integritás lett, megőrizve a korábbi generációkkal való alkalmazásszintű kompatibilitást is. Ennek megfelelően a ReFS gyakorlatilag teljes mértékben újrahasznosítja az NTFS felső, szemantikai és API rétegét, és csupán a lemezen található struktúrákat és adattárolási megoldásokat dolgozza át.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A frissen bejelentett rendszer a nem-volatilis NVDIMM-N memóriamodulokat is támogatja, illetve az SMB Direct funkcióval képes az RDMA (Remote Direct Memory Access) támogatással rendelkező hálózati adaptereket is kihasználni a gyorsabb fájlküldéshez - mindezt alacsony processzorhasználat mellett, kis késleltetéssel. A kiterjesztett hardvertámogatás mindezek mellett olyan komponensekre is vonatkozik, mint a szerverekbe szánt Intel Xeon vagy AMD Opteron processzorok, sőt azokból a rendszer a cég ígérete szerint akár egyszerre négyet is kezel majd, igaz a kezdeti időszakban még kettő chipnél húzza meg a határt a Microsoft. Ugyanígy a memóriából is tetemes mennyiséget tud kihasználni a rendszer, a maximum itt 6 terabájt lesz, noha akárcsak a processzoroknál, eleinte még itt is meghúzza a nadrágszíjat a cég így 2 terabájtos csúccsal kell egyelőre beérni.

Ezzel a bejelentéssel a Microsoft már épp egy tucat Windows 10 verziót tudhat a palettáján, jóval szélesebb skálát lefedve mint a korábbi verzióknál. Ahogy a Venturebeat is összeszámolta, a Windows 7-ből összesen hat, míg a Windows 8-ból négy kiadás érkezett, a speciális regionális verziókon kívül. Az új kiadás, amellyel kapcsolatban egyébként már júniusban felröppentek az első pletykák, az őszi Fall Creators Update frissítéssel válik elérhetővé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról