Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 28. 12:55

Duplázta profitját az LG Electronics a második negyedévben

A mobilos részleg ugyanakkor nem remekelt, nem fogynak a G6 csúcsmodellek.

Megduplázott profittal dobta el a mikrofont az idei második negyedév végén az LG Electronics, noha az öröme nem lehet felhőtlen, mobilos divíziója ugyanis a vártnál jóval gyengébben teljesített, a G6 csúcsmodell erőtlen piaci fogadtatása miatt. A vállalat összesítve 12,9 milliárd dollárnak megfelelő koreai wonos bevételről számolt be, amely a tavalyi számokhoz képest 3,9 százalékos növekedést jelent. A mérsékelt gyarapodáshoz képest a cég profitját már jóval látványosabban tudta hizlalni, az 458,4 millió dollárnak felel meg, ez az érték pedig szinte duplája az egy éve jelentett számoknak - egész pontosan 91,7 százalékkal hízott fel a nyereség.

A cég divízióit tekintve a mobilos részleg volt, amely alulmúlta a várakozásokat, az egyébként kifejezetten jól sikerült G6 zászlóshajó eddig nem tudott kitörő sikert elérni. A szegmens 2,4 milliárd dollár bevételt produkált, ez pedig jócskán, mintegy 21 százalékkal kevesebb mint tavaly. Az üzemi veszteség terén a helyzet nem sokat változott, a cég 5 százalék környékén tudott lefaragni a kiesésekből 2016 Q2-höz képest, ugyanakkor így is 118 millió dolláros mínuszban van a részleg. A gyenge teljesítményért a cég a prémium kategória gyenge eladásai mellett az emelkedő komponensárakat is felelőssé teszi.

Az idei második negyedévben az LG mintegy 13,3 millió okostelefont tudott értékesíteni, ez 4 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A következő negyedben ráadásul csak nehezebb lesz majd a cég helyzete, miután még a nyár folyamán a Samsung, ősszel pedig az Apple is bejelenti új csúcsmodelljeit, a piac pedig mindkét gyártó eszközeit feszülten várja. Persze ebben az időszakban az LG sem marad újdonság nélkül, a V20 csúcskészülék utódja már a csőben van, a széria pedig az elmúlt két évben pozitív fogadtatásra talált a piacon.

Az otthoni szórakoztatóelektronikai eszközöket tömörítő divízió már jobban teljesített, még ha üzemi profit terén egy hajszállal el is maradt a tavalyi Q2 számaitól. A részleg 3,77 milliárd dolláros bevételt termelt, 1,9 százalékkal többet mint egy éve, üzemi nyeresége pedig 3,8 százalékos csökkenéssel 306 millió dollárra olvadt. A bevételnövekedést elsősorban az OLED tévék, illetve általánosságban a prémium szegmens hajtotta - ez azonban nem tudott az üzemi profit növekedésére is lefordulni, elsősorban a kijelzőpanelek árának megugrása és a marketingköltségek miatt. Ezen a területen mindenesetre optimista maradt a gyártó és a következő időszakban is a prémium piac növekedésére számít.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Minden tekintetben gyarapodást tudott viszont felmutatni a háztartási gépekkel és légkondicionálókkal foglalkozó ágazat: a részleg bevételeit 11,7 százalékkal tudta hizlalni, 4,67 milliárd dollárra, üzemi nyeresége pedig az idei második negyedévben valamivel 415 millió dollár alatt állt meg, ami 7,3 százalékkal több a tavalyi eredménynél. A divíziót a koreai és észak-amerikai piac hajtotta - na és persze a forró időjárás, a cég szerint a légkondicionálók eladásai a tavalyihoz képest nem kevesebb mint 43 százalékkal lőttek ki a hazai piacon. A terület annak ellenére tudott egészséges növekedést felmutatni, hogy a gyártáshoz szükséges alapanyagok árai ebben a szegmensben is emelkedtek. A vállalat a következő időszakban is erős teljesítményre számít a divíziótól, elsősorban a csúcskategóriás termékek terén.

A cég legújabb, járműkomponenseket gyártó részlege is folytatja a stabil növekedést, noha itt nyereségről még korai lenne beszélni, hiszen a bevételeket a gyártó, ahogy az elmúlt negyedévekben, teljes egészében visszaforgatja kutatás-fejlesztésbe. Az ágazat a tavalyinál derekas 38 százalékkal erősebb eladásokat produkált, bevételei így 786,3 millió dollárra híztak. Ehhez az egy évvel ezelőttihez hasonlóan minimális, 14,6 millió dolláros üzemi veszteség párosul. A vállalat szerint mind az infotainment, mind pedig az elektromosautó-alkatrészek iránt élénk volt a kereslet az idei Q2-ben. A veszteséghez a fejlesztések mellett az is hozzájárult, hogy a divízió új területekbe is belevágott, mint az ADAS kamerák, illetve autós lámpatestek fejlesztése. A gyártó nem meglepő módon további komoly növekedést vár a szegmenstől, amelynek kulcsterületein igyekszik az elsők között megvetni a lábát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról