Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 27. 12:38

Három éven belül jöhet a Toyota új generációs akkumulátora

A szilárdtest akku megreformálhatja az elektromos autók piacát - ha nem előzik be mások a gyártót.

Újfajta akkumulátortechnológián dolgozik a Toyota, amely alig három éven belül feltűnhet az elektromos autók piacán - számolt be a Wall Street Journal. A fejlesztés alatt álló technológia komoly áttörést hozhat az elektromos autók piacán, miután kisebb és könnyebb telepek gyártását teszi lehetővé, amivel számottevően növelhető a járművek hatótávolsága.

A solid state batteryként, vagy szilárdtest akkumulátorként emlegetett megoldás koncepciójáról már korábban is hallhattunk, az a hagyományos lítiumionos telepekkel szemben, nevének megfelelően szilárd elektrolitokat és elektródákat használ. Az ilyen eszközök nem csak nagyobb energiasűrűséget produkálnak, azaz kisebbek és könnyebbek, de gyorsabban tölthetők és élettartamuk is jelentősen nagyobb. A kisebb méret egyébként részben annak köszönhető, hogy a lítiumionos akkuk esetében a cellák között aránylag vastag, 20-30 mikronos elválasztókra van szükség, míg ez az érték a szilárdtest telepeknél mindössze 3-4 mikoron. Az ExtremeTech szerint az új technológia akár meg is duplázhatja az előd kapacitását. További fontos előny, hogy a megoldás kiküszöböli a lítiumionos akkuk gyúlékonyságát, így sokkal biztonságosabb üzemeltetést ígér, sőt a hidegnek is jobban ellenáll, így a telepek szélsőségesebb hőmérsékleti-időjárási körülmények között is jobban teljesítenek.

A tökéletesítéshez persze még szükség van néhány évre, a fő problémát a szilárdtest akkuknál az jelenti, hogy a szilárd elektrolit vezetőképessége jóval gyengébb folyékony társáénál. Egyelőre kérdéses, hogy erre a problémára milyen megoldást talál a Toyota a következő időszakban - lehetőleg úgy, hogy a termék ára ne lőjön ki a csillagok közé.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A technológiából a Toyota több oldalról is profitálhat, a kisméretű és könnyű akkukból nem csak többet tud az autóba pakolni, de miután azok "hasznos élettartama" jelentősen hosszabb az eddig használt telepekénél, így nem csak a járművekben üzemelhetnek tovább, de az autókból leselejtezett akkuk jóval hatékonyabban is hasznosíthatók újra, például otthoni akkumulátorokként, mint a Teslától ismert Powerwall - de hasonló háztartási akkut már a Nissan is mutatott, az xStorage nevű, 4,2 kWh-s termékben ugyancsak a cég elektromos autóiból, a Nissan Leafekből kibányászott használt telepek dolgoznak.

A Toyota új akkui jelen állás szerint már 2020-ban piacra kerülhetnek, a Reuters japán forrásokra hivatkozva pedig arról számol be, hogy a gyártó 2022-re tervezi az első, az új technológiára építő platformot használó modell piacra dobását. Ha a megoldás beváltja a cég hozzá fűzött reményeit, mérföldkővé válhat az elektromos autók történetében. Az iparág egyik legnagyobb problémája a hasonló járművek korlátozott hatótávolsága, illetve a jellemzően hosszú ideig tartó újratöltés, ezek miatt a teljesen elektromos autók egyelőre nem tudnak teljes értékű alternatívát kínálni a robbanómotoros, netán hibrid modellek mellett.

A 2022-es új modell a japán értesülések szerint "néhány perc" alatt teljesen feltöltető lesz, szemben a mai jellemzően legalább 20-30 perces töltési időkkel a gyorstöltő-állomásokon. A lépéssel az eddig a hibridekre és hidrogéncellás modellekre fókuszáló Toyota gyorsan behozhatja lemaradását az olyan gyártókkal szemben, mint az említett Nissan vagy Tesla, amelyek már jó ideje jelen vannak teljesen elektromos járműveikkel a piacon. Persze 2022-ig még sok víz lefolyik a Dunán, nincs tehát kizárva, hogy a riválisok berkein belül is felbukkan hasonló áttörés, főként miután a Reuters szerint mások mellett már a BMW is dolgozik saját szilárdtest-akkumulátorain. A japán gyártó egyébként nem biztos, hogy megvárja az új technológia beérését az elektromos autók piacára való belépéshez, egyes pletykák szerint Kínában már 2019-ben előállhat a C-HR modell csak elektromos motorokra építő változatával, lítiumionos akkukkal felszerelve.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról