Szerző: Gálffy Csaba

2017. július 27. 13:47

Látványosan megrántotta az AMD-t a Ryzen

A második negyedévben már szárnyalni kezdett a cég bevétele - és a java csak most jön.

Erőteljes növekedést és jelképes veszteséget hozott az AMD frissen bejelentett második negyedéves pénzügyi kimutatása. A cég 1,22 milliárd dolláros bevétel mellett apró, 16 millió dolláros veszteségről adott hírt - előbbi jelentős, 19 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest.

Szárnyal a Ryzen!

A jó híreket ebben a negyedévben a Computing and Graphics szegmens hozta, ebbe sorolja be az AMD a PC-s processzorokat és a grafikus egységeket is. A szegmens bevétele látványosan, 51 százalékkal ugrott meg, köszönhetően annak, hogy az új generációs Ryzen chipek már az egész negyedév során elérhetőek voltak. Ez rögtön üzemi szinten nyereségessé is tette a szegmenst - ilyen eredményt az elmúlt három évben nem tudott produkálni. A bevétel tehát 435 millióról 659 millió dollárra emelkedett az üzemi eredmény pedig a 81 milliós mínuszból szerény, 7 milliós pluszba fordult.

A Ryzen hatását jól illusztrálja, hogy a kliens processzorok átlagos eladási ára jelentősen megugrott az egy évvel ezelőttihez képest - az AMD "kétszámjegyű" (tehát 10 fölötti) százalékpontos emelkedésről beszél. Az egész pályás letámadás pedig még csak most jön, a már piacon lévő Ryzen chipeket a csúcson a Threadripper kiadások, alulról pedig a Ryzen 3 sorozat egészíti ki, tehát az Intel lapkáknak sokkal szélesebb spektrumon állít versenytársat az AMD. Sajnos a PC-piac legnagyobb részét kitevő notebookokat a Zen-alapú lapkák még nem érték el, de év végére ez a piac is sorra kerül majd.

Lisa Su, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta az elemzői konferenciahíváson, hogy a gyors növekedésért azért nem kizárólag a Ryzen felelt, a játékos PC-k piacának hosszabb ideje tartó erősödése a grafikus biznisznek is jót tett, a GPU-s bevétel immár hatodik egymást követő negyedévben tud két számjegyű növekedést felmutatni.

Kifizették az első Epyc-szállítmányokat

A másik nagy szegmens a cégnél az adatközponti és konzolos chipeket gyűjti egybe - mivel a szerveres lapkák gyakorlatilag nincsenek a piacon, így ez szinte egészében a konzolos bevételekből áll. Nem érdemes persze ezt lebecsülni, az AMD-t az elmúlt években a grafikus kártyák mellett a konzolos chipek tartották a víz felszínén - a cég szállítja mindkét fontos játékkonzol, a PlayStation 4 és az Xbox One központi egységeit is. Az innen származó bevétel stabil, de alapvetően nem az AMD-től függ, az a konzolgyártók piaci stratégiáján múlik, hogy épp hány lapkára van szükség. Most épp kevesebbre: a bevétel minimális mértékben, 592 millióról 563 millióra zsugorodott, az üzemi eredmény pedig megfeleződött, 84 millióról 42 millióra, köszönhetően a költséges fejlesztéseknek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ragyogó hír viszont, hogy a negyedév során sikerült leszállítani az első Epyc chipeket, a volumen ugyan még nem jelentős, de az első dollárocskákat már lekönyvelte a cég. Ahogy az Intelnél, várhatóan az AMD-nél is ez lesz rövid időn belül az egyik legfontosabb terület - ha a partnerek és a vásárlók pozitívan fogadják a Xeonok ellen induló új szerveres chipet, az hatalmas profitot irányíthat a gyártó felé.

És a fizetésképtelenség?

Az AMD persze még nincs kinn teljesen a slamasztikából, így érdemes figyelni a cég készpénzállományának alakulását is - korábban az AMD megjelölte, hogy minimum 600 millió dollárra van szükség a mindennapi működés fenntartásához. Ugyan tavalyhoz képest esett a készpénz (vagy ekvivalensek) tömege (957 millióról 844 millióra), a cég működése stabil annyira, hogy már elkezdhette törleszteni a felhalmozott hitelállományt is. Eszerint a céget már nem fenyegeti érdemben a fizetésképtelenség réme, tud készpénzt (hitelt) szerezni, ha szüksége van rá a jövőben, így lényegesen szélesebb lesz a mozgástere.

Vessünk egy pillantást a következő negyedévre vonatkozó előrejelzésre is: az AMD további gyors növekedést vár, 15 százalékkal nőhet a bevétel a hivatalos várakozások szerint.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról