Szerző: Habók Lilla

2017. július 27. 09:30

YouTube-probléma: Határok tartalom és hirdetés közt

Egyre több termék jelenik meg a fiatalok körében a tévé szerepét átvevő YouTube videoblogjain. Ebben az esetben viszont a jogszabályok szerint nem annyira egyértelmű, kinek és milyen esetben felelőssége, hogy a "szponzorált tartalom" felirat kinn legyen.

A milliós követőszámmal rendelkező hírességek és a "rejtett" hirdetések problémáiról közölt összeállítást az Engadget, amely egyre nagyobb mértékben kezd eluralkodni Facebookon, Instagramon, Twitteren és az ezúttal szóban forgó YouTube csatornákon is - ennek kapcsán mi is szétnéztünk ezen a területen. A videós tartalmak esetében ugyanis sokszor kérdéses, hogy milyen megjelenésért fizettek a szponzorok és milyen termékek jelennek meg külön ellentételezés nélkül a felvételeken, például smink, ruházat, cipők vagy videojátékok esetében.

A márkák képviselőinek természetesen feltűnt, hogy a híres YouTube videósok egyre nagyobb befolyással rendelkeznek a fiatalok körében, így könnyen reklámozhatóak a termékeik rajtuk keresztül. Ráadásul ahogy korábban is írtunk róla, a videoblogger ajánlásait hitelesnek tartja a közönség, és egy tapasztalt vlogger pontosan tudja mivel érheti el a saját közönségét, például az asztalra kitett szponzori termék helyett inkább vírusvideókkal.

Addig a termékmegjelenítés nem okoz problémát, míg az a vlogger személyes ízlését tükrözi vagy egyértelműen megjeleníti, hogy fizetett hirdetésről van szó - jogi és etikai szempontból inkább az vet fel kérdéseket, ha a néző nincs tisztában azzal, hogy éppen reklámot néz. A YouTube szabályzata kimondja, hogy a videósoknak transzparenciát kell vállalni a fizetett termékelhelyezésekkel és ajánlásokkal kapcsolatban, erről tájékoztatnia kell a YouTube-ot, és "a fizetett promócióknak összhangban kell lenniük a Hirdetési irányelvekkel". Azaz a videósoknak ismerniük kell a jogi kötelezettségeiket és betartaniuk, "beleértve azt is, hogy mikor, hogyan, és kinek a számára kell a fizetett promóció szerepeltetését nyilvánosságra hozniuk" - írja a szabályzat.

Jelezni kell a promóciót

Erre az esetre a YouTube saját funkcióval is rendelkezik, amellyel a tartalomkészítő értesítheti a nézőit a videóban látható promócióról. Minden új vagy már feltöltött videó esetén "a videó fizetett promóciót tartalmaz" jelölőnégyzetet kell kipipálni a beállítások közt, melynek következtében egy 10 másodperces felirat jelenik meg a videó elején a tájékoztatással. A YouTube viszont arra is figyelmezteti a feltöltőt, hogy emellett "a különböző joghatóságok eltérő követelményeket támasztanak" az alkotókra és a márkákra vonatkozóan, ezért a feltöltőnek tekintettel kell lenni a hatályos jogszabályokra.

Ennek ellenére a vloggerek továbbra sem mindig transzparensen jelenítik meg a fizetett hirdetéseket. Gyakran azt hiszik, elég bemondaniuk a videóban, hogy valamelyik cég küldte nekik a terméket, és ezzel eleget tettek a kötelezettségüknek. Ez abban az esetben elég is lehet, ha a vállalat valóban csak egy terméket küldött, de más a helyzet, ha további kompenzációt is nyújtott a megjelenésért cserébe - hívja fel a figyelmet az Engadget. Az Egyesült Államokban a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) követeli meg, hogy a fizetett partnerséget a "hirdetés" vagy a "szponzoráció" kifejezésekkel kell jelezni.

Tim Schmoyer, YouTube szakértő ábrája (Forrás: Patreon Blog)

Magyarországon a kérdést a "2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról" szabályozza. A helyzet hazánkban is az amerikaihoz hasonló abban az értelemben, hogy amennyiben egy hirdető fizet a hirdetésért, annak ki kell derülnie a közösségi oldalon elhelyezett tartalomból is. A törvény viszont kifejezetten csak a fizetett tartalomra vonatkozik, és jogilag egyelőre szürke zónában hagyja azt a helyzetet, ha egy egy vállalat csak egy terméket küld a videobloggernek, amely a műsorban utána feltűnik, de az alkotó nem kap pénzt érte. A HWSW által megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakember szerint ez hatósági szemmel még új dolognak számít és nem olyan egyszerűen megfoghatónak, ezért kevés olyan hatóság van, amelyik kifejezetten foglalkozott volna ezzel.

Ha a termékmegjelenésért egy cég fizetett, akkor elméletben hazánkban is elég erre a YouTube megoldása a videó "fizetett promóciót tartalmaz" felirattal - ennek hiányában azonban felmerülhet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata. A Marketing Morzsáknak nyilatkozó ügyvéd azt is hozzátette, hogy a szponzorált tartalom esetén megfelelő például a #promocio vagy #reklam hashtagekek használata a közösségi oldalakon.

"A termékmegjelenítés szabályait médiaszolgáltatások esetében a Médiatörvény (Mttv. - 2010. évi 185. tv.) szabályozza, ez azonban csak a Médiatörvény hatálya alá tartozó médiaszolgáltatásokra vonatkozik. A Médiatörvény hatálya azonban nem terjed ki a YouTube csatornákra, videoblogokra, üzleti honlapokra, webshopokra, magánjellegű weboldalakra, közösségi média oldalakra, fájl-megosztó oldalakra. Ebből eredően a Médiatörvény a tv-, rádióműsorban történő termékmegjelenítésre, burkolt reklámra, azok kiírására, fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályai sem alkalmazhatók rá." - mondta el kérdésünk dr. Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje.

"Az ilyen termékmegjelenítésekre, fizetett promóciókra Magyarországon a Gazdasági reklámtörvény általános reklámtilalmai és szabályai, és természetesen a fogyasztóvédelmi általános szabályok vonatkoznak, amelyet minden magyarországi reklámozónak be kell tartania. Vagyis a reklám, termékmegjelenítés nem lehet megtévesztő, összehasonlító reklám esetén a reklámtörvény feltételeinek meg kell felelnie, nem valósíthat meg tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, azonban a blogban, YouTube videóban történő megjelenést megelőzően nem kötik ezen jogszabályok külön figyelemfelhíváshoz a promóciót. Ebben a tekintetben tehát speciális szabályként a YouTube erre vonatkozó szabályzata az irányadó.  Természetesen egy ilyen figyelmeztetés kiírása fogyasztóvédelmi szempontból előnyös és hasznos, így jogi szempontból mindenképp támogatandó." - tette hozzá a HWSW által megkérdezett ügyvéd.

Sok vlogger "elfelejti" a jelzést

Az FTC-nek már több hasonló esete is volt az elmúlt években, amelyben a videoblogger mulasztotta el a promóciós jelzést. Tavaly a szervezet a Warner Brost büntette meg a Middle Earth: Shadow of Mordor játékkampány miatt, amelyben a cég több ezer dollárt fizetett a közösségi média oldalak véleményvezéreinek, köztük a YouTube egyik legnépszerűbb videósának, PewDiePie-nak a pozitív kritikákért cserébe - csak épp ezt sehol nem tüntette fel. "A fogyasztóknak joguk van tudni, hogy az ajánlások készítői a saját véleményüket fejezik ki vagy pedig fizetett hirdetések." - mondta Jessica Rich, az FTC fogyasztóvédelmi igazgatója az eset kapcsán.

2015-ben pedig a Machinima kapott büntetést azért, mert a Microsoft’s Xbox One-t és több játékot YouTube véleményvezérekkel reklámozott, akik ennek a tényét nem közölték a műsorokban, mivel a cég nem fektette le megfelelően a követelményeket és nem is ellenőrizte a vloggereket, hogy betartják-e a szabályokat. Az FTC mindkét esetben megtiltotta, hogy a vállalatok a jövőben ezt a gyakorlatot folytassák, és kötelezte azokat, hogy a véleményvezéreket oktassák a szabályokról, foglalják megállapodásba a szabályokat és ellenőrizzék a műsorokban a promóciós címke feltüntetését.

05:09
 

FIRST DAY OF SUMMER

Még több videó

A vitatott Casey Neistat epizód a Galaxy S8 felvételekkel

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nemrég azonban az egyik legnagyobb vlogger, Casey Neistat is közzétett egy olyan részt, amelynek a végén csak annyit tüntetett fel, hogy "A videó teljes egészében Galaxy S8-cal készült. Minden egyes kép. Semmi színkorrekció. #NoFilter" - azt viszont nem tette hozzá, hogy mindezért a Samsung fizetett is neki, így "hirdetés" vagy "szponzoráció" volt. A videoblogger a márka termékarcaként minden bizonnyal kapott fizetést, amely az FTC útmutatója szerint szintén igényelné a reklámjelzést. Pedig Neistat szerint az őszinteség az elsődleges a nézőkkel szemben: "A bullshitre való étvágyuk nagyon kicsi és senki nem szereti, ha becsapják őt. Ha a tartalom jó, hirdetés vagy sem, akkor általában nagyra értékelik, de az átláthatóság nagyon fontos, ha olyannal kommunikálsz, aki feliratkozott rád (mint emberre), nem a hirdetésre." - idézi az Engadget. Az alkotó szerint a tartalomkészítő a saját hírnevét kockáztatja azzal, ha nem őszinte, viszont a felelősséget inkább a hirdető cégekre hárítaná. Ebben az esetben viszont az FTC nem reagált a történetre, vagy hogy indítana-e vizsgálatot a vloggerrel vagy a céggel szemben.

Az Engadgetnek nyilatkozó, több márkával is együtt dolgozó forrás szerint a cégek minden esetben egyértelművé teszik, hogy a fizetett megjelenés miatt fel kell tüntetni a szponzorált tartalom kifejezést, de ezt a YouTube videósok nagyon sokszor figyelmen kívül hagyják. A videós közösségi oldal hozzátette, hogy ha ilyen eset kiderül, akkor eltávolítaná a tartalmat - bár a márkákkal dolgozó forrás szerint eddig még nem történt ilyen.

Hazánkban még képlékeny terület

Magyarországon is kezd terjedni az Instagramon és a YouTube-on futó támogatás, de sok esetben elmarad a #promóció, a #szponzorálttartalom vagy #ad címkék megjelenítése. Az Instagramon egyelőre még nincs erre szabályozás, de a jelek szerint már tesztel a cég a YouTube-hoz hasonló gombot, amellyel a kép felett megjelenik, hogy a bejegyzés melyik céggel kooperációban készült, és ez várhatóan elérhető lesz majd hazánkból is - mondta el a HWSW kérdésére Kónya Beáta, Instagram marketing szakértő.

"Az influencerek sok esetben attól félnek, hogy hiteltelennek fogják a véleményüket tartani, amennyiben feltüntetik, hogy szponzorált tartalomról van szó, pedig ha autentikusan, a csatornájuk tartalmához, stílusához illő módon jelenítik meg a fizetett tartalmat, azt a követők elfogadják. Ezzel szemben a bújtatott promóció sokkal inkább válthat ki ellenérzést belőlük. Viszont itt általában olyan fiatal, huszonéves véleményvezérekről van szó, akiknek még nincs tapasztalatuk ezen a területen, és a cégektől sem kapnak konkrét útmutatást, ezért a végeredmény sokszor nem hiteles" - tette hozzá a téma hazai szakértője. Azonban azt is megjegyezte, hogy vannak, akik teljesen átláthatóan feltüntetik, hogy melyik cégtől kapták a terméket és miért kaptak anyagi támogatást. A barter jelzése viszont sokkal kevésbé gyakori, pedig a nagyobb értékű termékekkel ki lehetne a rendszert játszani, amely a törvény szerint csak a fizetett szponzoráció feltüntetését kéri számon.

Hazánkban is vannak azonban olyan influencer közvetítő szolgáltatások, amelyek összekötik a cégeket a magyar ügyfelekkel az érdeklődési kör és az elérhető közönség mérete szerint - a PostForRent.com-ról például a TubeNews itt írt bővebben. Ezeken az oldalakon egy cég rászűrhet arra, hogy több mint ötezres követőszámmal rendelkező bloggert vagy vlogger keres szépségápolás témában. Értesüléseink szerint azonban van arra is példa, hogy a cégek kifejezetten feltüntetik a leírásban, hogy ne szerepeljen a bejegyzés vagy a videó mellett a hirdetés címke, pedig ebben az esetben törvényszegésre bírják a tapasztalatlan közösségi véleményvezér fiatalokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról