Szerző: Gálffy Csaba

2017. július 25. 15:58

Google: aggasztóan nő a létszám

Gyorsan nő a cég, de még gyorsabban bővül a munkavállalók köre. Itt a skálázódás határa?

Továbbra is lenyűgöző ütemben tud növekedni az Alphabet-Google - derül ki a cég most publikált negyedéves pénzügyi jelentéséből. A bevétel 26 milliárd dollárra nőtt - ez 21 százalékos (!) növekedésnek felel meg a tavalyi év második negyedévéhez képest, az árfolyamhatás kiszűrésével pedig a bővülés 23 százalékos - ebben az ütemben egyébként már év végére meglehet az Alphabet első 100 milliárd dolláros éve, korábban, mint a Microsoftnak (az Apple már bőven 200 milliárd fölött jár, a Samsung Electronics pedig közel 180 milliárdnál tart).

A céget azért rendesen orrba vágta az Európai Bizottság által kiszabott 2,4 milliárd eurós büntetés, a Google nem várta meg a jogi vita végét, máris lekönyvelte a veszteséget, amely így alaposan beleharapott a profitba, a 6,3 milliárd dollárból így csak 3,5 milliárd dollár adózás utáni eredmény maradt.

Alphabet? Google plusz egy fekete lyuk

A Google egy ideje tulajdonképp Alphabetként funkcionál, ez a gyakorlatban a Google-t és az "egyéb téteket" jelenti - utóbbi egy olyan pénzügyi szegmens, amely a vállalat hosszútávú befektetéseit fogja össze. A bevételt szinte kizárólag a Google produkálja, a 26 milliárdból 25,8 milliárd innen származik, az egyéb tétek egy igen látványos mínusszal járul hozzá a cég működéséhez: 772 milliós üzemi veszteséget hozott össze három hónap alatt. Az irány egyébként jó, a tavalyi 185 millióról sikerült 248 millióra tornázni a szegmens bevételét, a veszteséget pedig egy év alatt 855 millióról sikerült valamelyest mérsékelni. Egyelőre azért ne várjunk profitot az ide tartozó kezdeményezésektől, az otthonautomatizációban (mérsékelten sikeres) Nest, a biotech-Verily vagy az önvezető autókat fejlesztő Waymo is nagyon messze van még attól, hogy megálljon a saját lábán.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Cserébe viszont a Google tényleg elképesztően sikeres, a 21 százalékos növekedés ekkora cég esetében rendkívül magasnak számít. Még ennél is magasabb viszont az "egyéb" kategória a Google-ön belül, ahová a cég az összes nem-hirdetéses bevételt sorolja. Így ide tartoznak a felhős infrastruktúrából vagy a Google Play Store-ból, a zenei előfizetésekből és számtalan más forrásból származó direkt bevételek. Ez a terület a tavalyi 2,2 milliárdról most 3,1 milliárdig tudott nőni, a 42 százalékos ugrás azt sejteti, hogy (ahogy az Apple-nél a szolgáltatások) a Google-nél is kinőhet egy új pillér a tevékenységben. Sajnos a cég nem bontja a számokat szolgáltatások szerint, így nem tudjuk, hogy ebből mennyi a konzumer bevétel és mennyi a Google Cloud Platform - a növekedés mindenesetre biztató, és az is, hogy az összbevételből 10 helyett már 12 százalékot tesz ki.

A legnagyobb bevételt persze a hirdetések termelik, 22,7 milliárd dollár folyt be innen egyetlen negyedév alatt. Ezzel a Google abszolút piacvezető a globális hirdetésekért folyó csatában - hogy mennyire, azt az alábbi ábra is elég drámaian ábrázolja - a cég gyakorlatilag a globális digitális költés harmadát teszi egyedül zsebre, a Facebookkal pedig nagyjából a teljes hirdetési piac felével rendelkezik. A piac dinamikája egyébként a megszokott: a fizetett kattintások száma rendkívül gyorsan nő (egy év alatt 52 százalékkal), amit némileg ellensúlyoz, hogy az egyes kattintások értéke esik (most 23 százalékkal).

Nagyra nőtt

A modern technológia lényege a skálázódás: az egyszer, magas költségen kifejlesztett megoldás ki tud szolgálni milliárdos nagyságrendű felhasználót, ezzel költséghatékonyan működtethető. A Google is erre építette az egész céget: a kereső vagy épp a Gmail a méretgazdaságosság miatt tudott pénzügyileg sikeressé válni.

A skálázódásnak valamilyen korlátjába ütközött azonban egy ideje a Google, az alkalmazottak száma évek óta rendületlenül növekszik, 2013 óta megduplázódott, de még 2015 hasonló időszakához képest is közel 20 ezerrel nőtt a munkavállalók száma, 57 ezerről 76 ezerre emelkedve. A cég tájékoztatása szerint leginkább az értékesítésben és a felhős infrastruktúra működésében kaptak munkát az új dolgozók - ezek azok a területek, amelyekre leginkább ráfekszik a cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról