Szerző: Koi Tamás

2017. július 21. 21:02

A DIGI-é lehet az Invitel lakossági üzletága

Az Invitel Csoport péntek este váratlanul bejelentette, hogy eladja a lakossági üzletágat képviselő Invitel Távközlési Zrt-t, a vevő pedig a hazai piac egyik legdinamikusabban fejlődő szolgáltatója, a DIGI Távközlési Kft. A tranzakcióval óriásit nő a DIGI ügyfélbázisa, a cég azonban a korábbinál szigorúbb hatósági szabályozást is a nyakára húzhat.

Eladja lakossági üzletágát a kínai kézben lévő Invitel Csoport - az Invitel Távközlési Zrt. a DIGI Távközlési Kft. tulajdonába kerülhet mintegy 43 milliárd forintért cserébe. Az Invitel tavaly nyáron vált szét három különálló cégre, a körülbelül 400 ezer lakossági és kisvállalati ügyféllel rendelkező, 500 munkavállalót foglalkoztató lakossági üzletág kerül az új tulajdonoshoz, a vállalati szolgáltatásokat és infrastruktúra-megoldásokat kínáló Invitech Megoldások Zrt. marad az eredeti tulajdonos, a China-CEE Fund kezében.

Gyorsan lezavarták

Az Invitel Csoport cégei az idei első negyedévben kerültek mostani tulajdonosukhoz, a kínai befektetési alap mintegy 63 milliárd forintért cserébe vásárolta meg a teljes cégcsoportot. A nagyjából 430 millió dolláros alapnak ez volt az első befektetése a régiós távközlési szektorba, a China-CEE Fund eddig elsősorban az energetikában és a gyógyszeriparban volt érdekelt, összesen kilenc befektetéssel, Magyarország mellett többek között Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában és Bulgáriában.

A most bejelentett tranzakció kulcseleme a 43 milliárd forintos vételár mellett egy hosszútávú együttműködési megállapodás, amely szerint az Invitech Solutions hálózati és IT szolgáltatásokat nyújt a DIGI számára, minimum éves 2,8 milliárd forint értékben, legalább tíz évig. Az Invitech Solutions hasonló időtartam alatt szintén hálózati szolgáltatásokat igényel a DIGI csoporttól, éves szinten átlagosan 500 millió forint értékben. Az ügylet zárása várhatóan az első negyedévben, a szükséges versenyhatósági jóváhagyásokat követően történhet meg.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A tulajdonos az Invitel eladási tranzakcióból származó teljes pénzösszeget visszaforgatja az Invitech Solutions Zrt.-be, melyből a cég az IT kompetenciák szélesítését, illetve az országos optikai hálózat bővítését finanszírozza saját fejlesztésekkel és akvizíciókon keresztül - áll a cégcsoport közleményében.

Változó erőviszonyok

Ennél is érdekesebb fejleményeket indukálhat a hazai távközlési piacon, hogy a jelentős piaci erejű szolgáltatóként azonosított, saját primer körzetekkel rendelkező, széttagozódott technológiai megoldásokkal szolgáltató Invitel Távközlési Zrt. az egyik legnagyobb konkurense kezébe kerül. A DIGI-nek az Invitel lakossági ügyfeleinek megszerzésével - ha a GVH rábólint az üzletre - másfélszeresére nő az ügyfélbázisa (a cég jelenleg 800 ezer háztartást szolgál ki, az Invitel lakossági üzletága pedig közel 400 ezer ügyféllel rendelkezik).

Ezzel együtt a DIGI szolgáltatási területe is jelentősen bővülhet, az eddig jellemzően csak nagyvárosokban, illetve Budapesten erős szolgáltató a tranzakciót követően a kisebb falvakban, kistelepüléseken is jelen lehet majd. A tranzakció ez utóbbi szempont miatt komoly kihívás elé is állíthatja a szolgáltatót, hiszen ezekben a régiókban az eddigiekhez képest teljesen eltérő értékesítési- és marketingstratégiát kell követnie a cégnek - kérdéses éppen ezért, hogy az Invitel Távközlési Zrt. mostani első embere, a Magyar Telekom egykori T-Mobile és T-Home üzletágának marketingvezetője, Langsteiner Marianne milyen pozíciót kaphat a DIGI-nél.

Szigorúbb szabályozás jöhet

Nyitott kérdés továbbá az is, hogy a román kézben lévő szolgáltató újonnan megszerzett ügyfélbázisával és szolgáltatási területeivel milyen hatósági elbírálás alá esik majd. Jelenleg a DIGI legnagyobb versenytársaival összehasonlítva bizonyos szempontból kedvezőbb feltételeket élvez a piacon, mivel ügyfélbázisának mérete ellenére a hatóság nem azonosította jelentős piaci erejű szolgáltatóként, így számos szigorú szabályozási elem nem vonatkozik a szolgáltatóra. Egy a HWSW által megkérdezett független szakértő szerint az egyik ilyen sarkalatos pont a nagykereskedelmi hozzáférések piaca, illetve annak szabályozása lehet, melynek átalakítása EU-s jogharmonizáció részeként egyébként is zajlik a területet felügyelő és szabályozó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál.

Az akvizíció tehát végeredményben nem csak azt eredményezheti a DIGI számára, hogy jelentősen kiterjesztheti ügyfélbázisát, hanem azt is, hogy hálózatát jóval transzparensebbé is kell tennie, valamint meg kell nyitnia az olyan, kisebb távközlési cégek felé, akik nem tudnak saját infrastruktúrán szolgáltatást nyújtani ügyfeleiknek. Mindezek mellett számos olyan, további határozat és szabályozási elem is érvényes lehet a későbbiekben a DIGI-re, melyek korábban csak a Magyar Telekom, a UPC és az Invitel, esetleg a Telenor és a Vodafone működését szabályozták.

Még tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha a DIGI a 2014-ben megalapozott terveknek megfelelően végre elindítja mobilszolgáltatását - melyhez alighanem az Invitech Solutions hathatós segítségét is igénybe fogja venni -, hiszen így a szolgáltató a Telekom mellett a második olyan magyar távközlési cég lehet, mely vezetékes és mobil ajánlatokat egyszerre kínál ügyfeleinek (részben) saját infrastruktúráján. Nem kérdéses éppen ezért, hogy a DIGI - Invitel akvizíció miatt a piacvezető szolgáltató feje fájhat a leginkább.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról