Szerző: Asztalos Olivér

2017. augusztus 3. 17:00

Csordogálnak a Windows 10 további újításai

A szemkövetéses vezérlés mellé az Edge-et és a parancssort érintő ráncfelvarrások érkeznek.

Részletezte az Insider Preview legújabb buildjének újításait a Microsoft. A vállalat szokás szerint blogján vesézte ki a 16257 verziószámú Windows 10 friss megoldásait, amit a kevésbé stabil, "Fast ring" használói már ki is próbálhatnak. A legnagyobb durranást egy kisegítő lehetőség, az Eye Control (szemkövetéses vezérlés) jelenti, amit először próbálhat ki a kísérletezni vágyó közösség. Emellett két kisebb változtatás fedezhető fel az új verzióban, amelyek egyike a Microsoft Edge böngésző, a másik pedig a konzol (vagy command-line) megjelenését érinti.

Az Eye Controlt elsősorban az operációs rendszer használatát nehezítő vagy megakadályozó valamilyen fogyatékkal élő felhasználóknak fejlesztette ki a Microsoft, segítségével a kurzor és billentyűzet szem mozgatásával, azaz végtagok használata nélkül vezérelhető. A lehető legkönnyebb használathoz több eszközt is kínál az új Windows 10 tesztverzió, amelyek között a launchpad áll az első helyen, ami az Eye Control aktiválását követően automatikusan megjelenik, ennek segítségével válaszható, hogy a szemkövetéses vezérléssel épp az egér vagy a billentyűzet funkcióját szeretnénk kiváltani, illetve lehetőség van gépi szövegfelolvasó (text-to-speech) aktiválására és a grafikus felület egyes elemeinek áthelyezésére is.

Az egérfunkció esetében egy célkereszt formájú kurzor jelenik meg, tekintetünket egy helyre fókuszálva pedig megjelenik egy áttetsző menü, amelyben a kattintás típusát lehet kiválasztani (bal-, jobb-, vagy dupla klikk). A billentyűzet kiválasztása esetében egyelőre csak egy angol (amerikai) billentyűzetkiosztású grafikus klaviatúra jelenhet meg, ami az érintőképernyőknél megismert két módon használható. Az elsőnél a billentyűkre fókuszálva lehet begépelni a betűket, amelyek alapján a prediktív szövegbevitel találatokat ajánl fel. A másik a például Android rendszerről ismert úgynevezett "shape writing" funkció, amely a prediktív szövegbevitelre alapozva igyekszik megjósolni a kívánt szót, miközben a felhasználó a szó első és utolsó karaktere között, a köztes betűket érintve halad tekintetével.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A rendszer finomhangolható, illetve igyekszik megtanulni a felhasználó tempóját és szokásait. Első lépésként kalibráció szükséges, amelyhez, valamit egyáltalán az Eye Control működéséhez a megfelelő hardvert kell beszerezni és telepíteni. Ez egyelőre csak a Tobii Eye Tracker 4C-et jelenti, de később a Tobii Dynavox PCEye Mini, PCEyePlus, EyeMobile Plus, valamint az I-sorozatú termékek támogatása is megoldott lesz.

Kozmetikázások

Az Eye Control mellett még két apró, de említésre méltó változtatást hozott az 16257 verziószámú Insider Preview. Az egyik a Microsoft Edge böngészőt érinti, amelynek felületét kissé átkozmetikázta a Microsoft, egészen pontosan a keret dizájnján módosítottak a tervezők, a változtatások szele pedig a címsort is elérte.

Végül, de nem utolsó sorban a konzol, vagy ismertebb nevén command-line is kapott egy kisebb újítást, a Microsoft szerint 20 év után először. Ennek hála már valamivel több mint 16 millió színben pompázhat a parancssor, amely 24-bit RGB támogatással frissült.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról