Szerző: Gálffy Csaba

2017. július 19. 18:57

Hivatalos: feltámad a Google Glass

Meglepő bejelentést tett a Google, a cég feltámasztja a korábban tetszhalott állapotba kerülő Glass projektet. A piaci kereslet a vállalati, elsősorban ipari felhasználók oldaláról érkezett, őket szolgálja ki a Glass továbbfejlesztett kiadása.

Úgy tűnik megkerült a Google Glass killer appja - az az alkalmazási terület, amely önmagában képes sikerre vinni egy terméket. Ez pedig az eredeti koncepcióval ellentétben nem a konzumer piac, hanem az ipari felhasználás, az okosszemüveget egyszerűen imádják a szó szerint kétkezi munkások - vagyis azok, akiknek mindkét keze foglalt, miközben vizuális információra is szükségük van.

A Google egyik példája a GE Aviation, amely a Google Glasst és az Upskill által fejlesztett szoftvert kombinálta sugárhajtóművek karbantartási műveleteinél. A hagyományos munkamenetben a technikusok a papír kézikönyvekben található részletes protokollokat követik a szerelés során. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a munkás babrálja kicsit a motort, majd leereszkedik a lépcsőn, lapoz a nagykönyvben, majd mászhat fel babrálni újra. A Glass ezt látványosan átalakítja, a perifériás látásra helyezett kis kijelző ugyanis folyamatosan tudja mutatni az épp elvégzendő feladatot, ezek között pedig gesztusokkal vagy épp hangparanccsal is lehet lépkedni.

A Google bejelentése szerint nem a GE Aviation a Glass Enterprise Edition egyetlen használója, a szemüveget mintegy 50 további partner használja valamilyen formában - olyan globális cégek, mint a DHL, a Boeing vagy a Volkswagen. A zárt partnerprogrammal a cég az elmúlt két évben annyi pozitív tapasztalatot gyűjtött, hogy úgy döntött, valamivel szélesebbre tárja a program kapuit és további partnereket is bevon a rendszerbe.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Glass Enterprise Edition hardveréről a bejegyzés ugyanakkor mélyen hallgat - az azonban egyértelműen leszűrhető, hogy nem az eredeti Glass termékről beszélünk. Egyrészt az Enterprise Edition szemüvegre vagy szemvédőre csíptethető, másrészt az eredetihez képest jóval nagyobb akkut és erősebb processzort is kapott. Az alapkoncepció azért maradt: a Glass egy kis, szem elé szerelt kijelző, amely megfelelő optikai beállítások mellett lehetővé teszi, hogy fókuszváltás nélkül váltson a felhasználó a munkája és az interaktív tartalom között.

A Glass EE fejlesztése egyébként már teljesen elszakadt a Google-től, azt az Alphabetbe kiszervezett Project X szárnyai alatt ápolgatja a cég. Az értékesítést sem a Google/Alphabet végzi majd, az érdeklődők kizárólag partnereken keresztül, teljes megoldások részeként, a rajta futó alkalmazásokkal együtt vásárolhatják meg az eszközöket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról