Szerző: Asztalos Olivér

2017. július 14. 15:53

Már a küszöbön az Azure Stack

A felhős funkcionalitást viszont csak bizonyos előtelepített célgépekkel lehet majd megkapni.

A Microsoft tavalyi ígéretéhez hűen lassan befut az Azure Stack, illetve az annak megágyazó néhány célgép. A vállalat első körben a top 3 szervergyártóval, tehát a Dellel, a Lenovóval, illetve a HPE-vel közösen kínál előtelepített, kulcsrakész megoldásokat, a trióhoz azonban várhatóan mások is csatlakoznak majd. Ezekkel gyakorlatilag a komplett Azure futtatható saját adatközpontban, úgy, hogy a rendszer egyúttal teljes átjárást biztosíthat a privát és publikus Microsoft-felhők között.

A Microsoft közölte, hogy a három gyártó jelenleg a validációs fázisban jár, a vállalat ugyanis már elküldte részükre az Azure Stack Development Kits (ASDK) csomagot, amivel párhuzamosan a licencelési és árazási tájékoztató is elérhető lett. Ez alapján a Microsoft publikus felhőjének kiterjesztéseként tekint az Azure Stackre, a "pay-as-you-use" modell alapján az Azure díjazását, pontosabban a publikus felhős szolgáltatások mértékegységeit veszi alapul a cég.

Az egységenkénti licencdíj ugyanakkor természetesen alacsonyabb lesz, így optimális esetben Azure Stackkel lényegesen olcsóbban üzemeltethetőek majd az egyes szolgáltatások. Az appliance-ek árazása kiépítéstől és támogatástól függ, a HPE ProLiant rendszerek ára 300-400 000 dollár között mozog majd, a Lenovo ThinkAgile SX pedig négy node-dal 236 000 dollárba kerül majd. A rendszereket szeptemberben kezdik szállítani a gyártók, fontos megjegyzés, hogy a kiépített megoldások modulárisan bővíthetőek lesznek, így kisebb beruházással is indítható a helyi Azure, amelyet fokozatosan lehet újabb szerverekkel és kiegészítőkkel tuningolni.

A részben konkurens OpenStacket már számos gyártó (a Huaweitől a HPE-ig) kínálja előtelepített, előintegrált verzióban, a hardvergyártó saját egyedi fejlesztéseivel kiegészítve. Az Azure Stack korábbi pozicionálása szerint külön szoftverként (is) érkezett volna, a tesztfázis során viszont a Microsoft úgy döntött, hogy a megbízhatóság és az egyszerűség jegyében kizárólag az említett három nagy gyártóval közösen, komplett előtelepített megoldásként szállítja majd az Azure Stack-et. Az appliance-ek piacra dobásával elkerülhetőek a kompetencia hiánya miatti problémák, az komplett hardver-szoftver megoldás üzembe állítása ugyanis rendkívül egyszerű. A Microsoft ajánlata különösen vonzó lehet azok számára, akik többségében amúgy is Azure publikus felhőszolgáltatásokat használnak, így ugyanis viszonylag fájdalommentes bevezetést és üzemeltetést kaphatnak.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Microsoft több mint két évvel ezelőtt, 2015 májusában mutatta be a szoftvercsomagot. A lépés hátterében minden bizonnyal az állt, hogy nagyvállalati környezetben (és a nagyobb kkv-k esetében is) a kizárólag publikus felhőt előtérbe helyező üzenet kvázi elbukott. A modern "mint szolgáltatás" termékek első hullámában az azokat fejlesztő és üzemeltető cégek túl agresszív üzenetekkel bombázták a piacot, de a visszajelzésekből gyorsan leszűrték, hogy a "mindent a felhőbe" túl radikális váltás, amit egy bizonyos méret és komplexitás felett már nem lehet eladni. Elsősorban ezért van létjogosultsága a hibrid felhőnek, ugyanakkor ennek helyes megvalósítása korántsem triviális feladat.

Ennek könnyítésére az Azure Stack az Azure teljes IaaS és PaaS funkcionalitását kínálja, vagyis a saját adatközpont pontosan olyan virtualizált-automatizált, önkiszolgáló felhős rendszerré alakítható, mint a "nagy Azure". A fejlett közös funkciók olyan területekre is kiterjednek, mint a védett VM-ek (shielded VM) és védett host (guarded host), amely két zero-trust (vagy zero-knowledge) titkosítási megoldás, különösen érzékeny adatok számára. Nem véletlen a PaaS említése, az Azure Service Fabrickel megjelenik tehát a platformszolgáltatás lehetősége is, így az üzemeltetőnek elég lehet csak alkalmazásszinten foglalkozni a menedzseléssel, az infrastrukturális kérdéseket a rendszer "magától" megoldja a felmerülő igényekhez automatikusan igazodva. Elérhető lesz az Azure Resource Manager helyben használható változata is, így nem kell külön publikus és privát felhős telepítési környezeteket készíteni - ez a kevesebb munka mellett az alkalmazásmobilitást is emeli.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról