Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 6. 10:58

Már csak NTFS fájlrendszerrel hajlandó dolgozni a OneDrive

Váratlanul megszüntette a nem NTFS fájlrendszerek támogatását a Microsoft a frissített OneDrive kliensben, ami sok felhasználót hideg zuhanyként ért - főként, hogy nem csak az exFAT és FAT32 búcsúzik, de a következő generációs ReFS-t is le kell cserélni.

Kellemetlen meglepetésre ébredhettek egyes OneDrive felhasználók, a Microsoft online tárhelyének asztali klienséből ugyanis annak legutóbbi frissítését követően váratlanul eltűnt a nem NTFS tárhelyek támogatása. Ha valaki más fájlrendszer mellett próbálja létrehozni a OneDrive könyvtárat, a szoftver egy felugró értesítésben jelzi, hogy "nem támogatott" rendszerről van szó, illetve arra kéri a felhasználót, hogy válasszon egy NTFS-sel operáló meghajtót, netán konvertálja a kiválasztott lemezt a megfelelő formátumra. De ezt az üzenetet kapják azok is, akik korábban telepítették a felhőszolgáltatást más fájlrendszerrel dolgozó tárterületre.

A mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül bevezetett korlátozást a felhasználók nem fogadták túl pozitívan, főként, hogy az nem csak az ingyenes konstrukciót érinti, de a szolgáltatásért fizető felhasználókra is ugyanúgy hatással van. Nem meglepő módon a Reddit és a Microsoft saját fórumai is megteltek a lépés miatt panaszkodó felhasználókkal.

Hogy az elavultabb fájlrendszerektől már szabadulni akar a Microsoft persze érthető, ugyanakkor az évtizedek óta használt FAT32 elengedésére még annak életbe léptetése előtt egyértelműen figyelmeztethette volna a felhasználókat, hogy azoknak legyen legalább egy-két hetük felkészülni a kizárólagos NTFS támogatásra. A kizárólagost pedig érdemes szó szerint venni, ugyanis nem csak az elavultnak tekintett fájlrendszerektől búcsúzik a OneDrive, de több felhasználó szerint a Microsoft új generációs megoldásának szánt ReFS-sel sem működik és a szintén meglehetősen modernnek számító, kifejezetten flash tárolókhoz fejlesztett exFAT-tal is szakított a szoftver.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vállalat által fejlesztett, először mintegy öt éve, a Windows Server 2012-vel bemutatott ReFS-t a cég lényegében az NTFS utódjának szánja, az a Microsoft szerint a most használt rendszer sok problémáját kiküszöböli, többek között olyan újításokat vonultat fel, mint az automatikus integritásvizsgálat, integrált RAID funkciók, nagyon hosszú fájlnevek és elérési utak kezelése vagy épp a tárhelyvirtualizáció. A ReFS a tervek szerint hamarosan a fősodorbeli Windows 10 verziókba is megérkezik - egyelőre azonban úgy tűnik, a vállalat még nem vette a fáradságot, hogy az új generációs rendszerhez is hozzácsiszolja a OneDrive-ot.

A szolgáltatás legutóbb 2015-ben váltott ki hangosabb nemtetszést a felhasználók körében, mikor a Microsoft eltörölte az addig elérhető, korlátlan tárhelyet, mondván, azzal több felhasználó "visszaélt", egyesek tekintélyes, 75 terabájtnyi adatot tároltak a OneDrive-ban. A most tapasztalt negatív visszhang dacára nem valószínű, hogy a redmondi óriás visszakozna a régebbi fájlrendszerek támogatásának eltörléséből, az viszont esélyes, hogy a ReFS-es fiaskót rövidesen orvosolja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.