Szerző: Hlács Ferenc

2017. június 26. 09:34

Kipróbáltuk: HTC U11

Átrajzolt, üvegbe bújtatott dizájnnal és kézszorítással hódítana a cég új zászlóvivője - de vajon elég lesz-e ez az idei, különösen erős mezőnyben?

Nincs könnyű dolga idén az okostelefon-gyártóknak, minden jel arra mutat, hogy 2017 lett az év, mikor a cégeknek már nem elég az utóbbi 3-4 év inkrementális frissítéseit felmutatni az egyre egyformább készülékházakban, helyette valami látványos újdonságot kell mutatniuk, ha a csúcskategóriában labdába akarnak rúgni. A Samsung és az LG ezt a szinte nullára redukált kijelzőkeretekkel és az új, hosszúkás panelekkel valósította meg, ezzel egyben ki is jelölve az utat az iparág számára - noha akadnak, akik a koreaiak ösvénye helyett inkább saját utat választanak, ilyen a HTC is.

A gyártó idei csúcsmodelljével annak korábbi generációitól egészen eltérő irányt vett, ami félig meddig annak nevében is megmutatkozik: a HTC U11 elengedte a korábbi zászlóvivők "M-jét", noha a számozással változatlanul halad tovább, jelezvén, hogy a HTC M10 közvetlen utódjáról van szó. Ez ugyanis a készülék külsejéből nem egyértelmű, a sorozatnál megszokott alumíniumházat itt többféle színben elérhető fényes üveg váltja fel. A borítás, különösen az élénkebb színopcióknál látványos, különböző fényviszonyok között más-más árnyalatokat vesz fel. A készülék élei-sarkai lekerekítettek - nem akarunk újfent az "üvegszappan" kifejezéssel dobálózni, de muszáj lesz.

Csak az USB-C maradhat

Szerencsére a telefon az üveg felület dacára nem veszélyesen csúszós, ha az ember bőre nem csontszáraz vagy épp csöpög az izzadtságtól, kellemesen tapad meg a kézben. A tapadásnak azonban ára van, az üveg bőszen gyűjtögeti az ujjlenyomatokat - erre a gyártó, egy a készülékhez mellékelt a telefon törölgetésére is használható tokkal igyekezett felkészülni, noha valószínűleg nem sokan állnak majd neki tisztogatni az eszközt minden használat után. A készülékház finom ívei dacára egyébként a telefon kicsit ormótlan hatást kelt, legalábbis a fentebb említett Samsung vagy LG modellekhez képest. A kijelzőt alul-felül egész vaskos peremek övezik, és az oldalsó kávák sem elhanyagolhatók.

Az alsó sáv vastagságát valamelyest igazolja, hogy a gyártó azon helyezte el az ujjlenyomat-olvasót, az egyébként kifejezetten gyors és pontos szenzor két oldalán pedig kapacitív multitasking és vissza gombokat találunk. A telefont ráadásul nem csak a kijelző vagy a gombok nyomkodásával vezérelhetjük - de az U11 fő megkülönböztető funkciójáról majd később. Térjünk viszont ki az USB-C portra ha már a telefon aljánál tapogatózunk. A csatlakozó 2017-ben már alapelvárás, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy van-e még helye mellette külön audio-jack aljzatnak. A gyártó arra tette le a voksát hogy nincs, de azért szerencsére senkitől nem várja el, hogy kihajítsa szeretett 3,5 milliméteres jackkel szerelt fülhallgatóit és egy átalakítót is mellékel a készülékhez, ez felel a digitális jelek analóggá alakításáért. A dobozban emellett egy USB-C-s headsetet is találunk, amely meglepően jó hangminőséget produkál. A füles különlegessége, hogy azon a megszokott mikrofon mellett a fülhallgatókba is kerültek szenzorok, amelyekkel a telefonnal együttműködve a gyártó szerint képes a viselőhöz személyre szabottan optimalizálni a hangzást.

Ehhez a készülék a fülest beizzítva egy fehérzaj-szerű hangot bocsát ki, majd a mikrofonokkal megfigyeli, hogy az pontosan hogyan verődik vissza a fülekben. A megoldással a gyártó szerint különböző zajviszonyokhoz is igazítható a fülhallgató működése, ennek megfelelően több kalibrálással több hangprofil is beállítható, egy például az irodába, egy buszozáshoz, egy pedig a konditerembe. Tapasztalataink szerint a hangzást a funkció több esetben valóban feljavítja, ugyanakkor volt olyan eset is, mikor nem hozott számottevő különbséget az újonnan felvett profil. A lehetőséggel mindenesetre mindenképp érdemes eljátszani, még ha nem is kizárt, hogy néha egy adag placebo is áll a javulás mögött.

Szorongatásra engedelmeskedik

De kanyarodjunk rá a telefon másik egyedi megkülönböztető funkciójára: az U11-et, ahogy arra már fentebb is kitértünk, nem csak kijelzővel és gombokkal, de egy egészen egyedülálló módszerrel is vezérelhetjük, méghozzá a készülék megszorításával. Az Edge Sense névre hallgató megoldással a telefon a belsejében elhelyezett ultrahangos szenzorokkal érzékeli, ha a gazdája erősebben rámarkol, a szorongatáshoz pedig több funkció is rendelhető, attól függően, hogy röviden vagy hosszabban szorítjuk az eszközt. A telefon kezdeti beállításakor az is megadható, hogy milyen erősség után regisztrálja a nyomást az telefon. Hogy pontosan mit is vált ki a szorongatás, az a felhasználón múlik, az elindíthat egy-egy alkalmazást, a kamerát vagy épp képernyőképet is lőhet az eszközről.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az enyhén szólva is szokatlan megoldás több esetben is hasznos lehet, egy gyakran használt app egykezes megnyitása a buszon kapaszkodva vagy épp bevásárlószatyrokkal küzdve is kényelmesebb lehet vele. De víz alatt is bevethető a szorítás, ahol az érintőkijelző nem lenne túl hatékony - az U11 ugyanis IP67 védettségi besorolást kapott, azaz egy méter mélységben akár 30 percet is kibír. Arra azonban mindenképp érdemes odafigyelni, hogy az első beállításnál ne adjunk meg túl gyenge szorítást, különben a telefont azzal többször akaratlanul is felébreszthetjük - ebben az esetben persze bármikor lehetőség van a szorításerősség újbóli beállítására. Aki tehát a telefonokon szereti a dedikált, szabadon beállítható funkciógombokat, az U11-re is mindenképp érdemes vetnie egy pillantást.

Ha a formatervben a telefon nem is követi a szorosan az idei élvonalbeli trendeket, a benne dolgozó hardverrel egész biztosan. Az izmos vasnak a játék és a mindennapi feladatok sem kottyannak meg, gyorsaságban bármelyik másik csúcsmodellel felveszi a versenyt, a nagy felbontású kijelzőnél pedig sem a színekre, sem pedig a fényerőre nem lehet panasz. Az akkumulátor, ha nem is dönt rekordokat, egy izmosabb munkanapon is kényelmesen kitart, igaz a legtöbben valószínűleg esténként azért töltőre teszik majd a telefont - két napos működésről ne is álmodjunk. A HTC csúcsmodellek kameráit sokáig nem voltak közkedveltek, idén azonban a cég belehúzott, a tőle ismerős UltraPixel szenzoron 12 megapixelt sűrített össze, optikai képstabilizációval megtoldva. Az eredmény egy határozottan erős kamera, amely nem csak nappal, de éjszaka, gyenge fényviszonyok között is kifejezetten szép képeket lő, még akkor is, ha az esti fotózásnál nem éppen beton stabil a felhasználó keze.

Szoftveroldalon sajnos előre telepített bloatware-ből is jutott a készülékre, mint az UnderArmour fitneszkövetője, a Zoe videoszerkesztő, a News Republic hírolvasó vagy a Facebook-Instagram-Messenger kombó - igaz utóbbi triót sokan jó eséllyel egyébként is telepítenék. A virtuális asszisztensek terén a HTC sarkig tárta kapuit, telefonjára az azokat támogató régiókban a Google Assistantot és az Amazontól megismert Alexát is beengedi, (akár párhuzamosan) de azért saját Sense Companionja sem maradt le a telefonokról. Utóbbinál nagyjából arra számíthatunk, mint egy Google Now esetében, a Companion kontextusalapú ajánlásokat tesz, ezek értelemszerűen annál relevánsabbak, minél nagyobb hatáskört biztosítunk a segédnek, például a földrajzi helymeghatározás engedélyezésével. A 7.1.1-es Androidot futtató tesztpéldány az áprilisi biztonsági frissítési szinten járt, a lemaradása tehát ezen a területen sajnos nem elhanyagolható. Megkerestük a gyártót, hogy milyen rendszerességgel és meddig várhatók biztonsági frissítések a telefonra, ha érkezik hivatalos válasz, cikkünket frissítjük.

Frissítés
A HTC a következő állásfoglalást küldte: A HTC élen jár a szoftverfrissítések kapcsán. Igyekszik átlátható képet adni a folyamatról, valamint a lehető leggyorsabban kiadni a fontos frissítéseket. A kártyafüggetlen készülékek frissítése rendszerint a leggyorsabb a piacon.

A HTC U11 bár nem tud olyan papírvékony kávákat felmutatni, mint több más csúcsmodell, a fényes üvegbe burkolt készülék azonban így is abszolút prémium hatást kelt - hátránya ugyanakkor az ujjlenyomat-gyűjtögetés, ami sajnos ha nem törölgetjük rendszeresen a telefont, sokat ront a külsején. Az audio-jack hiánya hallatán néhány vásárló biztos kapásból visszakozni kezdene, ugyanakkor a telefonhoz mellékelt, kitűnő minőségű fülesnek (és persze az átalakítónak) nekik is lehet adni egy esélyt. A szorongatós Edge Sense is érdekes megoldás, önmagában viszont valószínűleg nem lesznek sokan akiket ez a funkció győzne meg az U11 megvásárlásáról, különösen miután a telefont nem vesztegetik olcsót, hazánkban jelenleg 250 ezer forint környékén kapható. Bár a borsos, csúcskategóriás árért csúcskategóriás hardvert is kapunk, az inkább a tavalyi trendeket idéző köntös miatt nem lesz könnyű dolga a telefonnak az idei mezőnyben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról