Szerző: Habók Lilla

2017. június 20. 13:27

Együttműködöbbé tenné a Pokémon Go a harcrendszerét

Pozitív és negatív érzelmeket vegyesen keltenek a Pokémon Go mobiljáték most bejelentett változásai. A vállalat célja valószínűleg az eddigi helyzet felkavarása volt, és hogy a játékosok még több időt akarjanak tölteni az alkalmazásban.

Közzétette a Pokémon Go blogja, hogy milyen változásokra számíthatnak a játékosok a közeljövőben, már részben a július 6-i egy éves évforduló kapcsán. A mobiljáték egy áprilisi adat szerint 65 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik, ehhez képest például a Destiny 30 millióval, a Call of Duty 40 millióval, a Blizzard játékok együttesen pedig 42 millióval. A napi aktív játékosszám természetesen kevesebb, a tavaly júliusi 28,5 milliós értékhez képest a comScore által mért mostani napi 5 millió visszaesésnek tűnik, azonban a mobiljátékok körében még mindig meghatározó erővel bír, és már több mint 1 milliárd dollárt termelt a tulajdonoscégek számára az appon belüli vásárlásokkal, illetve a szponzorált helyekkel.

A bejelentett új rendszerben a legnagyobb változás a harcot fogja érinteni az eddigi adatok szerint, amely valószínűleg eddig is a legnagyobb vonzóerővel bírt a játékosok napi szintű megmozgatására, és most a fejlesztők úgy tervezték át a játékot, hogy még több többször és több időt kelljen az alkalmazásban tölteni a jó eredményekhez. Az újdonságok miatt valószínűleg a letöltésszám is növekedik, de a funkciók várhatóan inkább a napi aktív felhasználószám növelését célozzák meg.

Megváltozik a harcrendszer

Teljesen átalakul a harc alapjául szolgáló eddigi "Gym" rendszer, amely a helyszíne a Pokémonok közötti megmérettetésnek, és ezáltal a termékekre beváltható PokéCoin beszerzésének. A változásnak az első jelei már most is látszanak abban a formában, hogy sokkal több, eddig csak fogyóeszközöket adó PokéStop alakult át Gymmé - a változás alapját a Pokémon Go Hungary Facebook csoport hozzászólói szerint az jelentheti, hogy hol voltak eddig gyakran megjelenő Pokémonok (spawnok). A tornyok átváltozása azonban nem jelent veszteséget, mert mostantól a Gymeket is ki lehet pörgetni eszközökért, ahogy eddig csak a PokéStopokat. Ráadásul ha a játékos csapatának (piros, kék vagy sárga) harcosai őrzik a tornyot, akkor a felhasználó több eszközt kap a kipörgetéssel.

A darabszám növekedésének oka többek közt az lehet, hogy mostantól a harcosok közül maximum hat Pokémon lehet benn a toronyban az eddigi tízzel szemben, és mindegyiknek más típusúnak kell lennie. Innentől kezdve a tornyoknak nem lesz "presztízs" pontszáma, ami az aktuális méretét jelzi, hanem a benne lévő Pokémonoknak a "motivációs szintje" fog csökkenni, és így könnyebb lesz legyőzni őket a harcban. Az a szörny, amelynek teljesen leapad szintje, elhagyja a tornyot, de ha a játékos gyümölccsel eteti saját maga és csapattársai harcosát, akkor az visszanyerheti a motivációját - arról megoszlanak a vélemények, hogy ehhez a Gym mellett kell-e állni. Máskülönben ha valaki legyőzi a Gym őreit, akkor az a Pokémon távozik először, amelyik legkorábban került be, míg a korábbi rendszer szerint ez a legalacsonyabb erejű (CP-jű) szörny volt. A játékos akkor kapja meg a Gymek után járó PokéCoinokat, mikor a harcosa hazatér, és azzal egyenértékű mértékben, amennyi időt a toronyban töltött.

Szintén újdonság a különböző Gymekben harcért járó jelvény, amellyel a fejlesztők a gyűjtögető típusoknak kedveznek. Ezekkel követhetőek a már meglátogatott helyszínek, ahol a felhasználó korábban megfordult és játszott. Ezeknek a szintje is fejleszthető újabb harccal vagy motivációs szintek növelésével, és a haszna például, hogy az újabb látogatásoknál több és jobb eszközt eredményez a kipörgetéskor. A korábban nem látogatott PokéStopokat kék gyűrű fogja jelezni, de ezeknek kipörgetése után nem jár jelvény.

01:36
 

Pokémon Go update introduces Gyms & Raids

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A játékosokat leginkább izgalomban tartó fejlesztés a Raid csata, amelyet csak Raid Pass birtokában lehet majd kezdeményezni maximum 20 játékosnak, csapatszíntől függetlenül. Ezekhez a Gymek kipörgetésével lehet hozzájutni napi egyszer vagy appon belül vásárolni PokéCoinért, de egyszerre mindenkinek csak egy lehet belőle. A közlemény szerint a Pokémon Go így próbálja megvalósítani a kooperatív csapatjátékot, mikor a felhasználók egy közös főellenség ellen játszhatnak. A Raid Boss legyőzése után mindenkinek lehetősége lesz elkapni egy nagyon erős Pokémont, de csak ha rendelkezik a játékos speciális Premier Ballal. Továbbá a nagy harc után a felhasználók több új eszközt is kapnak: tetszőleges Pokémon cukorkájává átalakítható ritka cukrot, a motivációs szintet teljesen visszaállító vagy a szörnyfogást nagyon megkönnyítő arany málnát, és a támadások fejlesztéséhez használható két új "Technical Machines" típust.

A módosítás ideje alatt a fejlesztők lekapcsolták a Gymeket, majd a szükséges módosítások után megjelenik egy új alkalmazásverzió. Ezt követően a Raid csaták fokozatosan jelennek meg a játékosoknál a következő hetekben - először csak bizonyos Gymekben meghatározott játékosok számára lesznek láthatóak az új funkciók béta verzióban, és a tesztidőszak után kezdi el a cég kiadni szélesebb körben a változásokat. Tehát ahogy a játék bevezetésénél, a Pokémon Company most is a fokozatosság elvét követi, a szerverek terhelése beláthatóbb legyen, és a hibajavításokat is folyamatában tudják végezni a fejlesztők. A július eleji időszakban még több újdonság várható, sokan például a Legendás Pokémonok megérkezését jósolják.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról