Szerző: Asztalos Olivér

2017. június 19. 12:28

Mindent kihozna a GDDR5X-ből a Micron

A memóriagyártó új chipjeivel az elérhető maximális tempót vette célba, ám arról még nincs információ, hogy lesznek-e ezzel szerelt termékek.

Bár egyre közelít GDDR6 bevezetése, a Micron nem adja fel a jövőre érkező új szabvány, illetve az GDDR5 közötti átmeneti lépcső, a GDDR5X fejlesztését sem. A memóriagyártó ennek értelmében a szabvány által biztosított maximális átviteli sebességet, 16 Gb/s-t célzott meg, ami pontosan duplája a GDDR5-tel elérhető csúcsteljesítménynek. A rendkívül magas értéket egyelőre csak müncheni tervezőközpontjában érték el a cég mérnökei, arról pedig egyelőre nincs hír, hogy ezt piacképes termékek formájában kihasználja-e majd a Micron. Jelentkező valószínűleg lenne rá.

A hír annak fényében érdekes, hogy piacképes terméken továbbra is csak a vállalat második leggyorsabb, 12 Gb/s-os tempóra képes chipjeit lehet fellelni, ezek a komponensek például az aktuális leggyorsabb videokártyán, az Nvidia Titan Xp-n kaptak helyet. A GDDR5X bemutatásakor a Micron még egy 14 Gb/s-os verzióról is beszélt, ugyanakkor ez mindmáig nem került fel tömeggyártásba szánt termékre, aminek okairól csak találgatni lehet. Az egyik verzió szerint az Nvidiának egyelőre nem volt szükség a chipekre, hisz a 12 Gb/s-os modellekkel is tisztességes sávszélességet ért el a cég, az említett Titan Xp 547,2 GB/s-os elméleti maximum értéket kínál, amely meg, ha csak néhány százalékkal is, de meghaladja az AMD közelgő csúcskártyájának értékét, a két darab HBM 2 chippel érkező Vega ugyanis "csak" 512 GB/s-ra lesz képes.

A másik variáció szerint a Micron nehezen boldogult a 12 Gb/s-nál nagyobb tempóra képes chipek tömegtermelésével, legalábbis eddig. A friss hír szerint ugyanis a szóban forgó 16 Gb/s-os sebességet tömegtermelésből származó GDDR5X chipekkel érte el a gyártó, ugyanakkor arról nem szól a fáma, hogy egy szilícium ostyából hány darab ilyen (jól minőségű) lapkát sikerül(t) kinyerni. A jelenség amúgy általánosnak nevezhető, a gyártás felfutása során szerzett tapasztalatokat visszaforgatva javítható a kihozatali arány és/vagy a lapkák teljesítménye, amely különféle memóriáknál éppúgy igaz mint logikai áramkörök (pl. CPU-k) esetében.

Amennyiben a Micron áttörést ért el, úgy az új, gyorsabb memóriák valószínűleg különféle termékeken is felbukkannak. Erre a legnagyobb esélyt az Nvidia jelenti, amely cég már bő egy éve sikerrel alkalmazza a chipeket, a már említett Titan Xp mellett a közvetlen előd, Titan X, illetve a GTX 1080 és 1080 Ti is ilyen komponensekkel került piacra, a kártyáknak pedig megjelenésük óta nincs ellenfelük. Konkurencia hiányában az Nvidia mindeddig nem volt rákényszerülve, hogy emelje a tempót, ám ez a július végén rajtoló RX Vega kártyákkal megváltozhat. Azt egyelőre nem tudni, hogy az Nvidia milyen ellencsapással készül, de a Pascalt leváltó Voltát már bemutatta a vállalat, így az új mikroarchitektúrára épülő első GeForce valószínűleg még idén, jó esetben már a nyár vége előtt megérkezhetnek, amelyek egy részéről akár a Micron gyorsabb GDDR5X chipjei is visszaköszönhetnek.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A gyorsabb chipek egyik előnye, hogy az effektív órajel és a kapacitás együttes növelésével kevesebb komponensből összerakható a kívánt sávszélesség és memóriakapacitás. Hab a tortán, hogy ehhez a memóriavezérlő oldaláról akár kisebb buszszélesség (pl. 256->192 bit) is elég lehet, ami a GPU tervezésének oldaláról könnyedség, a jóval egyszerűbb NYÁK-ról nem is beszélve. A maximális sávszélességre törekedve ugyancsak sokat hozhat a konyhára egy esetleges gyorsabb modell, a Titan Xp-t alapul véve 14 Gb/s-os komponensekkel 638,6, 16 Gb/s-os chipekkel pedig 729,6 GB/s-ra lehetne növelni a maximális sávszélességet.

Jövőre jöhet a GDDR6

A Micron eközben a jövőre datált GDDR6 fejlesztésén is dolgozik, a (még nem hivatalos) szabvány a GDDR5X-szel szemben szélesebb iparági támogatásban reménykedhet. Az SK Hynix már májusban bejelentette, hogy már év végén megkezdené a következő generációs chipek szállítását, amelyek első körben két sebességi fokozatban érkeznek. A két lapka a hivatalos specifikációk szerint egységesen 8 gigabites (1 gigabájtos) kapacitással rendelkezik majd, különbség az elérhető maximális sebességben lesz. Az 1,35 voltos nominális feszültségen üzemelő chipek 12 és 14 Gb/s sebességgel is rendelhetőek, ez lapkánként 56 illetve 48 GB/s sebességnek felel meg. Ez elmarad egyébként a cég által megcélzott 16 Gb/s (effektív 16 GHz-es) sebességtől, ezt várhatóan majd csak a következő generáció(k) fogják kínálni. A GDDR6 érkezéséig tehát szabad a pálya a Micron előtt, amennyiben az új szabványra épülő komponensek időben érkeznek, akkor még legalább fél évig monetizálhatja konkurencia nélkül kvázi exkluzív fejlesztését a cég.

A HBM továbbra sem jelent számottevő konkurenciát, ugyanis a tavaly év elején második generációjába lépett rétegzett memória (HBM) a magas sávszélességért és kapacitásért, illetve a kis helyigényért cserébe komoly buktatókat rejt. A processzorral való összeköttetést biztosító interposer szilíciumlapka kifejlesztése bonyolult és költséges folyamat, ráadásul a memóriachipek ára is magasabb mint a már bejáratott GDDR szabványok egyes tagjaié. Ennek fényében 2020-ig még biztosan népszerű alternatíva lehet a GDDR, amely jóval kisebb plusz költséget és kockázatot hordoz, mint az innovatív rétegzett memória.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról