Szerző: Habók Lilla

2017. június 19. 09:30

Tárgyalói eszközöket egyesítene a Cisco Spark Board

Megjelent a Cisco Spark Board, amelyet a vállalat a Spark szolgáltatásának teljes megújítása kapcsán már beharangozott. Egy élő bemutatón mi is megnézhettük és kipróbálhattuk.

Már Magyarországon is kapható a Cisco Spark Board tábla, amelyet a vállalat a pár hónapja megújult Spark szolgáltatás nagyvállalati felhasználóinak tárgyalótermeibe fejlesztett - a megoldást Mihályfi Márton, a Cisco mérnöke demózta a sajtó képviselőinek. Bemutatója szerint jelenleg nagyon sok különálló eszköz található a megbeszéléseken, pedig kiváltható lenne eggyel, a vállalat céljai szerint egy Spark Boarddal is. A tábla ugyanis egyszerre látja el például a projektor, a kihangosítható asztali telefon, a fehér tábla és a videokonferencia berendezés szerepét. Jelenleg viszont csak a Spark fut rajta, amelybe a cég igyekezett beépíteni mindent, amire egy megbeszélésen szükség lehet.

Három fő szolgáltatással rendelkezik a Spark: az üzleti üzenetküldés, a hívások és a Meetings, ez utóbbi kíséri végig a megbeszélés folyamatát a WebEx beépített funkcióival, sőt a későbbiekben teljesen egyesülni fog a két meeting szolgáltatás. Ehhez használható a tábla is, bár nem feltétlen szükséges, mivel Spark minden funkciója fut Androidon, iOS-en, Windowson és webes kliens formájában egyaránt - online változatban a Spark Plus M1 ingyenesen is igénybe vehető 3 felhasználóig, de a vállalati előfizetőkre az értékesítőktől igényelhető M2 és M3 csomag vonatkozik.

A Board kifejezetten a korábbi tárgyalótermi videokonferencia megoldást terjesztené ki további funkciókkal, a rajta futó felhős szolgáltatást heti és havi rendszerességgel frissítik a fejlesztők. A Spark alkalmazással egyszerre több résztvevő használhatja a táblát földrajzi helytől függetlenül, küldhet rá jegyzetet, dokumentumot vagy hagyományos prezentációt (Prezit nem), majd a tábla képét a csoport le is mentheti egy a tárgyalófeleknek elérhető, úgynevezett Space felületre. Maga a digitális tábla 4K kamerával és VoiceTrack technológiával ellátott hanggal rendelkezik, a funkciói irányíthatóak PC-ről, Mac-ről, tabletről vagy mobiltelefonról. Továbbá 12 kis beépített mikrofon háromszögeléssel tudja felmérni honnan jön a megbeszélő hangja, csak azt továbbítja, míg a többi háttérzajt kiszűri.

Amint a résztvevők bekapcsolják a táblát, három lehetőség közül választhatnak: tartalommegosztás, rajz és videóhívás. A megbeszélés megszervezésekor a rendszer automatikusan létrehoz egy Space csoporthelyet, ahová csak a meghívottak csatlakozhatnak - a hívófelek elmenthetik ebbe a szükséges Office dokumentumokat és rajzokat, amelyeket később újra megnézhetnek és szerkeszthetnek. Videómegbeszélés közben a partnerek folyamatosan látszanak, de eközben is lehet tartalmat megosztani, és a videókép kisebbre vételével a korábbi chatbeszélgetést is meg lehet tekinteni. A rajzoló funkcióval pedig a résztvevők közösen szerkeszthetnek ábrákat, jegyzeteket, de akár bele is törölhetnek a másik munkájába - akárcsak például a Google Rajzok használatakor. A rajzot végül a rendszer elmenti a jelenlévők számára, de ez megosztható a távol lévő Space csoporttársakkal is.

Hívást lehet indítani akár mobiltelefonról, táblagépről vagy más tárgyalói Cisco eszközökről is, és ha a közelben van egy Board, akkor a felhasználó választhat, hogy átteszi rá a hívás képét. Ha a hívást indító fél kimegy a teremből, akkor dönthet úgy, hogy kiszáll a továbbra is folytatódó beszélgetésből vagy saját maga is folytathatja a hívást a telefonjáról. A tábla ultrahangos jelet bocsát ki, amelyet érzékelnek a jelenlévő eszközök és ez alapján ajánlják fel a csatlakozást - a Cisco mérnöke azonban megnyugtatta a jelenlévőket, hogy ezt a "megfigyelést" ki lehet kapcsolni az eszközökön.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Mivel nagyvállalatoknak szánt szolgáltatásról van szó, a Cisco kiemelte a biztonság fontosságát, a WebEx-hez hasonlóan a Sparknál is rendelkezésre álló Security White Papert, a minősítéseket, illetve természetesen a végponttól végpontig biztonságos adatátvitelt, adattárolást és kezelést. Továbbá igénybe vehető a Cisco Spark Key Management Server (KMS), amely a titkosítási kulcsok létrehozását, tárolását, hitelesítését és az azokhoz való hozzáférést teszi lehetővé a Spark alkalmazások számára. Hamarosan pedig elérhető lesz az a megoldás, amellyel a titkosításhoz szükséges kulcs kezelése saját hatáskörbe vonható - ehhez a KMS lokális telepítése lesz majd szükséges.

Két verzió is elérhető a Spark Boardból, egy kisebb méretű 144 centiméteres (55 hüvelykes) változat 5 ezer dolláros "javasolt áron" kapható, további 200 dolláros havi előfizetési díjjal, amely tartalmazza a felhőszolgáltatásokat, az ügyfélszolgálatot és a frissítéseket. Ezenkívül elérhető Cisco Spark Flex Plan szolgáltatásban, amely egy ajánlatban egyesíti a helyi és felhőalapú szolgáltatásokat. "A Telepresence régen nagy beruházás volt és a vállalat tulajdonában maradt, de most már ez is szolgáltatásként igénybe vehető" - magyarázta a Cisco mérnöke. Ehhez teljesen hasonló a Google Jamboard irodai digitális táblája is, amely szintén 55 hüvelykes 4K-s változatban érhető el valamivel drágábban, 6 ezer dollárért, és ez természetesen a G Suite szolgáltatásait támogatja. A Cisco táblájának van egy nagyobb, 178 centiméteres (70 hüvelykes) verziója is, melynek listaára 10 ezer dollár.

Ezenkívül márciustól elérhető a Cisco Spark Room Kit és Room Kit Plus, amelyek HD képernyőhöz csatlakoztathatóak 7-14 fős tárgyalótermekben - rendelkeznek kamerával, kihangosítóval és beépített mikrofonnal, a kibővített változat kvad tartót és négy különálló kamerát is magába foglal. Mindkettő használható a felhőszolgáltatásban vagy a telepített rendszerekkel, de mivel ezek többféle konstrukcióban elérhetőek, ezért nincs megadva listaáruk.

A bemutatón elhangzott megjegyzések szerint egy ilyen tábla több területen is hasznos lehetne, mint a tárgyalóteremben a Spark megjelenítése, melyhez a Cisco magyarországi képviselője csak annyit fűzött hozzá, hogy gondolkodtak már többféle, például egészségügyi használatán, de ezek még csak nagyon távoli tervek. Az ismert fejlesztési irányok között viszont a pár hete bejelentett, felvásárolt MindMeld funkcióinak illesztése szerepel, amely eddig más cégeknek segített párbeszéd alapú, mesterséges intelligenciával és természetes nyelvi feldolgozással támogatott felületeket kialakítani, hamarosan pedig a Spark funkcióit fogja kiszélesíteni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról