Szerző: Hlács Ferenc

2017. június 12. 12:13

Xbox One X-ként rajtol a Project Scorpio

A Microsoft csúcskonzoljának ára és megjelenési dátuma is kiderült az E3-on. Az Xbox One X-re idén ősszel számíthatunk, célkeresztben a 4K játék.

Végre lehullt a lepel a Microsoft eddig csak Project Scorpio kódnév alatt emlegetett, új generációs (pontosabban félgenerációs) konzoljáról: a vállalat az E3-on bemutatta Xbox One X készülékét, ahogy fogalmaz az "eddigi legerősebb konzolt", amelyet a 4K, illetve HDR tartalmak alá szán. A vállalat az elmúlt hónapokban már több részletet is elárult a készülékről, most viszont az is kiderült, mikor és milyen áron juthatnak majd hozzá a játékosok. A konzol idén november 7-én kerül a boltokba, nettó 499 dolláros áron, azaz ugyanakkora összegért, mint az eredeti Xbox One annak 2013-as megjelenésekor - viszont 100 dollárral drágábban, mint a konkurens PlayStation 4 Pro.

A vaskosabb árcédula ugyanakkor nem indokolatlan, hiszen ahogy arról már korábban is részletesen beszámoltunk, az Xbox One X jelentős teljesítménynövekedést hoz a korábbi modellekhez és a konkurenciához képest is: nyers számítási teljesítménye az előd 1,4 TFLOPS-szal szemben nem kevesebb mint 6 TFLOPS, amellyel a rivális PlayStation 4 Prót is messze maga mögött hagyja, a Sony legfrissebb konzolja ugyanis 4,12 TFLOPS-t produkál.

Ehhez a gyártó tisztességes hardvert pakolt az készülékbe, abban a 8 CPU mag órajelét a korábbi 1,75 gigahertz helyett már 2,3-ra állította - egyedi, módosított AMD Jaguar magokról van szó. A grafikus egység terén sem fogta magát vissza a Microsoft-AMD páros, az Xbox One X-be egy 40 CU-s, 2560 shaderes egység került, egyedi GCN microarchitektúrával. Viszonyításképpen az Xbox One-ban 16 CU és 768 shader található. A GPU magok órajelét is feljebb tornázta a cég, azok az eredeti Xbox One-ban 853, a ráncfelvarrott Xbox One S-ben 914, a legfrissebb modellben pedig 1172 megahertzen ketyegtek. Az eszközbe mindezek mellett a korábbinál 4 gigabájttal több, 12 gigabájt GDDR5 memória került, 256 helyett már 384 bites memóriabusszal - ezzel elméletben a gép 326 GB/s-os elméleti maximális sávszélességet produkál, amelyet a CPU és a GPU egyaránt használhat. A chipek, akárcsak az Xbox One S esetében, a TSMC 16 nanométeres gyártási technológiájával készültek.

Míg az eredeti Xbox One külső tápegységgel dolgozott, az S modell már egy belső, 120 wattos egységet kapott. Ezt a jó szokást az Xbox One X is megtartotta, a beépített tápegység esetében 254 wattot produkál. A dobozba mindezek mellett az ismert UHD Blu-Ray meghajtó és 2x2 802.11ac-s WiFi is került. Érdekesség, hogy a tiszteletet parancsoló teljesítmény dacára ez a készülék a Microsoft legvékonyabb konzolja, még a karcsú Xbox One S-nél is laposabbra sikerült, igaz 300x240x60 milliméteres dimenzióival, egy leheletnyit szélesebb és hosszabb mint az előd. A készülékkel természetesen minden eredeti Xbox One kiegészítő is működik majd.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ami a játékokat illeti, a vállalat az új modellt teljes mértékben támogató címeknél a 4K felbontást és HDR megjelenítést veszi célkeresztbe, a Full HD tévék esetében alacsonyabb felbontás mellett is szebb grafikát ígér, noha itt valószínűleg a játékfejlesztőkön múlik majd, hogy pontosan hogyan turbózzák fel az adott cím látványvilágát. Az Xbox One X megjelenésével több, már piacon lévő címhez is várhatók ingyenes frissítések, legyen szó a Microsoft saját zászlaja alatt kiadott játékokról vagy harmadik féltől származó szoftverekről, amelyekkel visszamenőleg is megkapják majd a 4K támogatást - ilyenek lesznek többek között a Resident Evil 7, Rocket League, Gears of War 4, Forza 3 és a Minecraft is.

02:11
 

Xbox One X – E3 2017 – World Premiere 4K Trailer

Még több videó

A Microsoft azonban nem állt meg itt, az Xbox One modelleken ugyanis hamarosan az eredeti Xbox-ra készült játékok is játszhatók lesznek. A vállalat a tavalyi E3-on jelentette be, hogy az Xbox One visszafelé kompatibilis lesz az Xbox 360-ra íródott címekkel, most pedig a sorhoz a konzolcsalád legidősebb tagja is csatlakozik - az egyik első ilyen játék a Crimson Skies lesz. A cég a leporolt játékok esetében is a korábbinál szebb megjelenést ígér. Azt a Microsoft egyelőre nem árulta el, pontosan mikortól lesznek játszhatók a klasszikusok az Xbox One modelleken, annyi azonban tudható, hogy még idén számíthatunk rájuk.

A cég a nosztalgia mellett új, exkluzív címekkel is megsorozza majd a játékosokat, ígérete szerint idén és 2018-ban mintegy 22 játék jelenik majd meg, zömében 4K és HDR támogatással, amelyek a teljes Xbox One portfólión játszhatók lesznek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról