Szerző: Habók Lilla

2017. június 7. 12:59

Kiélezett verseny a viselhető eszközök piacán

A mostani piaci eloszlás mögött azonban nagy változások állnak. A Fitbitnek nem sikerült megőrizni piacvezető szerepét, ezúttal a Xiaomi és az Apple aratott sikert helyette.

A Xiaomi és az Apple fej-fej mellett vezeti a piacot az IDC viselhető eszközök piacára vonatkozó első negyedéves jelentése szerint. Mindez pedig azt jelenti, hogy a Fitbitnek nem sikerült megőrizni az első helyét a piacon, amit már a feleződő bevétel és veszteség is előrejelzett a cég pénzügyi negyedéves jelentésében. A piac viszont összességében jól teljesített, a cégeknek összesen 24,7 millió eszközt sikerült eladniuk az elmúlt időszakban, ami 17,9 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Kétségkívül legrosszabbul a Fitbit járt, amelynek 3 millió eladott terméke 37,7 százalékos esést jelent a tavalyi évhez viszonyítva. A cég azzal indokolta az előadások esését, hogy telítődött a fitneszkarperecek piaca, és az okokat az IDC elemzője is ehhez hasonlóan fogalmazta meg: "A Fitbit egy változás közepén találta magát, mivel a felhasználók ízlése a fitneszkarperecektől az órák és más termékek felé fordult. (...) Ez lehetővé tette a Xiaomi számára, hogy a kínai piac olcsó eszközeivel előre nyomuljon, és az Apple számára, hogy kihasználja pozícióját a világ vezető okosóra szolgáltatójaként. Most hogy a Xiaomi és az Apple felváltották a Fitbitet, az lesz a következő kérdés, hogy képesek lesznek-e megtartani ezt a helyzetüket." - mondta Ramon Llamas, az IDC viselhető eszközök piacának kutatási vezetője.

A Xiaomi mindössze egy orrhosszal (14,7 százalék) előzte meg az Apple-t (14,6 százalék), mindkét cég nagyjából 3,6 millió eszközt tudott eladni az első negyedévben - viszont míg a kínai gyártó 3,3 százalékos eséssel landolt az első helyen, addig az Apple hatalmas 64,1 százalékos ugrással került a második helyre az első okosóra típusához képest jobb hardverű és szoftverű Apple Watch Series 2-nek köszönhetően. A Xiaomi eladásainak több mint 96 százaléka Kínán belül maradt, és nagy részét az okostelefonokkal egy csomagban adta a vásárlóknak, újabban pedig az okoscipők fejlesztése felé vette az irányt, pár hónapja jelentette be 90 Minutes Ultra Smart Sportswear edzőcipő márkáját.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Fitbit egyelőre még a fitnesztermékek eladását folytatta az Alta HR, Charge 2 karkötőkkel, illetve a Blaze órával. Azonban a különböző okosórás cégek, azaz a Pebble, a Vector és a Coin felvásárlása azt mutatja, hogy a cég az okosóra fejlesztésével is igyekszik. Az IDC elemzői szerint semmiképp nem érdemes egyelőre leírni a Fitbitet, mivel az eddig elért 50 milliós felhasználói bázisa jelentős, és a jövőben még több új szegmens felé nyithat a fitneszpiacon is.

Negyedik helyen a Samsung végzett 1,4 millió szállított termékkel, amely még az Apple-nél is nagyobb, 90,8 százalékos növekedésre volt képes az előző évhez képest. A kiemelkedő eredmény hátterében az áll, hogy ez volt az első teljes negyedéve az IconX "okos fülhallgatónak", a Gear Fit 2 karkötőnek, illetve Gear S3 Frontier és Classic okosóráknak, amelyek közül a Classic verziót mi is kipróbáltuk. Mindez sokkal szélesebb palettát jelent a tavalyi évhez képest, mikor a gyártó még csak az okosórákra fókuszált a viselhető eszközök piacán.

Ötödik helyen a Garmin jelent meg 1,1 milliós eladással és 4,6 százalékos piaci részesedéssel. A cég tovább folytatta az átállást a hagyományos ruházati termékekről a viselhető okos kiegészítőkre, amelynek mozgatórugója a Vivo és a Fenix okosórák voltak. A piac eladásainak csaknem felét azonban az egyéb kategóriába tartozó okoskarkötő és okosóra "gyártócskák" teszik ki, amelyekből összesen 11,9 millió darab fogyott, ami 43,9 százalékkal több az előző évhez képest.

Még mindig kezdeti fázisban van a piac az IDC más iparági szakértői szerint, és egyelőre a cégek a felhasználókat arról igyekeznek megnyerni, hogy viselhető eszközöket hordjanak. A piac továbbra is nyitva áll a hagyományos és divatkaróra gyártók számára, akik egyelőre nem kezdték még kihasználni az elektronika lehetőségeit. A második fázis pedig majd az lesz az IDC szerint, ha ezek az eszközök az adatokat a mostaninál helyesebben tudják majd felhasználni - és itt nem csak a pontatlanságról van szó, hanem amikor a felhasználók az eredményekből már következtetéseket is le tudnak vonni arról, hogyan lehetne egészségesebb és produktívabb az életük.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról