Szerző: Habók Lilla

2017. május 11. 16:05

Több mint kétmilliárdos veszteségben a Snap

Hatalmas mínusszal sokkolta a részvényeseket a frissen tőzsdére vonult Snap. A vezérigazgató szerint egyelőre inkább a termék minőségére koncentráltak, és ez húzza majd a későbbiekben felfelé a felhasználószámot is. Annak pedig kifejezetten örül, hogy annyira jók a szolgáltatásaik, hogy azt más cégek másolják.

Alulmúlta az elemzői várakozásokat a Snap pénzügyi negyedéves jelentése a bevételben és a felhasználói számban egyaránt, amely a vállalat történetében az első jelentés volt a tőzsdére vonulás óta. A cég összesen 149,6 millió dolláros bevételt ért el a 158 milliós várakozásokhoz képest, amely mellé irdatlan, 2,2 milliárd dolláros veszteség társult, az egy évvel korábbi érték több mint hússzorosa - mindezek miatt nagyjából 25 százalékot esett a bejelentést követően a részvények ára. A meredek zuhanás jelentős része a részvényalapú kompenzációból adódik, amelyből csak a vezérigazgató, Evan Spiegel 750 millió dollárt kapott - jegyezte meg a CNBC. A részvényesek csalódottsága tehát érthető, arra a százalékos arányok is sovány vigaszt jelentenek, melyek szerint a bevétel 286 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos negyedévéhez képest, mikor még a Snap nem volt tőzsdei vállalat.

Ebben az esetben is a bevételek legnagyobb részét a hirdetések jelentik, akárcsak a piacon domináló Facebooknál és Google-nél. A Evan Spiegel szerint ezt az eredményt az automatizációval lehet még tovább növelni a jövőben - az első negyedévben a hirdetések 20 százalékát szolgálták ki programozottan API-n keresztül, amelyet tovább fognak növelni, mivel hirdetésenként több pénz marad a cégnél.

Snap bevételeinek alakulása (Forrás: Recode)

A napi aktív felhasználók száma 36 százalékkal 166 millióra emelkedett, de ez is elmarad a 167,3 milliós előzetes elvárásokkal szemben. Az egy felhasználóra jutó bevétel pedig 0,90 dollár, amely 181 százalékkal nagyobb mint egy évvel ezelőtt - ezzel párhuzamosan egyébként az egy főre jutó hosting költségek is nőttek, 0,52-ről 0,60 dollárra.

Spiegel hozzátette az elemzői konferenciahíváson, hogy az első negyedévben a termék minőségének javítására fókuszált, főleg az androidos készülékkel rendelkező felhasználók számára. Ennek oka, hogy még mindig az iOS felhasználók vannak nagy többségben, az előző negyedévben az androidosok 20 százalékát tették ki a bázisnak, amelyet 2017 elejére 30 százalékra sikerült felhúzni. "Nagy fejlődést értünk el ebben a negyedévben a Snapchat alkalmazás teljesítményének és minőségének fejlesztésében, főleg Androidon, ami segített a felhasználói feltöltések és elkötelezettség fokozásában." - tette hozzá Imran Khan, a vállalat stratégiai igazgatója.

Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy több mint 3 milliárd üzenetet küldtek a felhasználók napi szinten a felületen keresztül, míg előző negyedévben ez napi 2,5 milliárd volt, és jelenleg átlag 30 percet töltöttek el a szolgáltatással. Az adathoz Khan azt is hozzátette a Nielsen adatai alapján, hogy a Snap 18-34 év közötti amerikai felhasználóinak 87 százalékát a hagyományos tévécsatornák egyáltalán nem tudják elérni - ez az összevetés arra is rávilágít, hogy a cég leginkább a televízióval hasonlítja össze szolgáltatását.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Egy másik fejlesztési irány a kereső, amelynek már elindult a közzététele az első negyedév végén. A Snap azt reméli az új szolgáltatástól, hogy a felhasználók könnyebben megtalálják az egyedibb "long-tail" tartalmakat, konkrétabban a sztorik feltöltései közül. A cég a gépi tanulás eszközeit használja ahhoz, hogy mindenkinek a számára érdekes sztorikat kínálja - ebben vélhetően a Snap tanul például az Instagram videóajánló funkciójából.

Spiegel elégedett, hogy másolják

Az elemzők közül sokan kíváncsiak voltak Spiegel Facebookhoz fűződő viszonyára, mivel a kék óriás sorban lemásolta a Snapchat Stories funkcióját minden saját szolgáltatásában - a Snap elnyomásán kívül is jól működött a stratégia, a WhatsApp Status már 175 millió napi felhasználónál tart, az Instagram Stories pedig 200 milliónál. Később az F8-on bejelentett kiterjesztett valóság-alapú kamerával Zuckerberg szintén a magát "kamera cégnek" nevező Snappel helyezte szembe magát. Spiegel válasza így hangzott: "Csak azért, mert a Yahoo egy keresőmezőt tartalmaz, ez nem azt jelenti, hogy ő a Google."

Spiegel szerint a Facebook egyértelműen a Snapet imitálja, és ezt hízelgőnek tartja. "Ha kreatív cég akarsz lenni, akkor el kell fogadnod és alapvetően örülni annak a ténynek, hogy az emberek lemásolják a termékeidet, ha jó dolgokat csinálsz. Most azt gondoljuk a Snapnél, hogy mindenki kamerára épülő stratégiát szeretne fejleszteni."

Annak ellenére, hogy a vállalat kameracégnek tartja magát, egyetlen hardveres termékük a Spectacles fotókészítő szemüveg, amely összesen 8 millió dollárt hozott a cégnek az első negyedévben, vagyis a bevételek mindössze 5 százalékát. Spiegel azt is elárulta, hogy eddig nagyjából 5 millió Snap fotóüzenet készült a szemüveggel, de mint hozzátette, inkább csak kísérleteznek ezzel a technológiával, és hogy mit lehetne kihozni belőle.

Várható volt, hogy az első tőzsdei nap sikere csak időleges, és a pillanatnyi ár nem egyenlő a mögöttes vállalatértékeléssel. Az elemzők az első pénzügyi negyedéves jelentést más cégek első jelentésével és a részvényárfolyam zuhanásával hozzák összefüggésbe, de a Snap eszerint sem teljesített annyira jól. Ebben az esetben is a Snap inkább a Twitterhez hasonlít mint a Facebookhoz, mivel a rövid üzenetekről ismert szolgáltatás is 24,2 százalékot esett hasonlóan a Snap 25 százalékához - a Facebook részvényei viszont csak 11,7 százalékkal értek kevesebbet időlegesen. Hosszútávú következtetéseket azonban ebből sem érdemes levonni a fiatal tőzsdei vállalatoknál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról