Szerző: Hlács Ferenc

2017. május 9. 15:00

Eddig 750 ezer új, fertőzött app támadta az Androidot idén

Kíméletlen tempót diktálnak az androidos malware-ek, az idei első negyedévben 750 ezer új, fertőzött alkalmazás jelent meg a G DATA szerint.

Rohamosan növekszik az Android platformot fenyegető malware-ek száma: a G DATA biztonsági szakértőinek elemzése szerint naponta mintegy 8400 új androidos kártevő üti fel a fejét - 2017 első negyedében a kutatók több mint 750 ezer új, malware-t tartalmazó androidos appot fedeztek fel. A szakértők szerint, bár a malware-készítők idén valamivel komótosabban kezdték az évet mint tavaly, év végére várhatóan megdől majd a platformon felállított kártevőrekord. A 2016-os év során a kutatók összesen valamivel több mint 3,2 millió új, az Android felhasználókat célzó fertőzött tartalmat számoltak össze, idén pedig 3,5 millióra számítanak.

A platform súlyos fenyegetettsége, illetve népszerűsége a malware-gyártók körében nem csak nagy méretének tudható be, de komoly fragmentnációjának is. A Google, a rendszer verzióinak piaci részesedésére vonatkozó legfrissebb (május 2-i) számai alapján összesen még mindig csak a készülékek 7,1 százalékán található a legfrissebb, 7-es verziószámú Android Nougat, de még a 6.0-s Marshmallow is csak 31,2 százalékot tudhat magáénak. A legnagyobb részt még mindig a Lollipop hasítja ki, az 5.0 és 5.1-es variáns összesen 32 százalékért felel. De még a 4.4-es KitKat is 18,8 százalékon áll, pedig 2013-ban jelent meg.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Persze biztonsági szempontból a szoftververzió frissítésének elnapolása nem jelent feltétlenül komoly problémát, hiszen a Google havi rendszerességgel biztonsági frissítéseket is kiad, amelyekkel a korábbi verziók is befoltozhatók - ezt azonban, akárcsak az Android új változatait, a gyártóknak csak kis része hajlandó eljuttatni készülékeire, kiváltképp ha olcsóbb modellekről van szó.

Ha a gyártók nem védik a felhasználót, az kénytelen saját hatáskörben tenni érte, hogy elkerülje a kártevőket, illetve őt a kártevők. Ehhez a G DATA valamilyen biztonsági szoftver telepítését javasolja, amely a trójai malware-ek és egyéb rosszindulatú szoftverek mellett lehetőleg a gyanús emailekből és weboldalakról érkező phising támadások ellen is biztosít védelmet. Utóbbiak ellen persze a mindenképp érdemes a józan észt is bevetni, illetve amennyiben elérhetők, azonnal telepíteni az Google-től, illetve a készülékgyártóktól érkező biztonsági frissítéseket. Végül de nem utolsó sorban, ne telepítsünk appokat a Play Store-on kívülről, ha nem vagyunk 100 százalékig biztosak azok megbízhatóságában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról