Szerző: Hlács Ferenc

2017. május 9. 13:45

Így fog kinézni a Google Fuchsia rendszere

Armadillo néven bemutatkozott a Google Fuchsia rendszerének felhasználói felülete. A középpontban a Material Design és a függőleges görgetés.

Arcot kapott a Google nulláról írt operációs rendszere, a Fuchsia, amelynek tervezett UI-járól felbukkantak az első képernyőképek. A vállalat kezdeményezéséről tavaly hallhattunk először, annak különlegessége, hogy azt a cég az alapoktól tervezte újra, így az Androiddal ellentétben nem Linux kernelre épít, hanem a keresőóriás saját, Magenta néven fejlesztett mikrokerneljére. Noha korábban úgy látszott, a Fuchsia elsősorban az olyan pehelysúlyú eszközökön talál majd otthonra, mint a különböző IoT készülékek, a GitHubon elérhető rendszerhez kapcsolódó dokumentációból közben kiderült, a Google-nek sokkal komolyabb potenciális ambíciói vannak a szoftverrel kapcsolatban. A cég egész pontosan a Magentáról fogalmaz úgy, hogy az "modern telefonokat és modern személyi számítógépeket céloz, gyors processzorokkal és jelentős mennyiségű RAM-mal, tetszőleges perifériákkal, amelyek nyílt végű számításokat végeznek".

Ez a korábban vélt IoT-fókusszal erősen szembemegy, ahogy a most felbukkant felület is, amely egyértelműen okostelefonos-tabletes megközelítést vetít előre. A Fuchsia felhasználói interfésze egyébként a Google Flutter SDK-jával íródott, amely alapvetően a párhuzamos iOS-es és androidos appfejlesztést hivatott lehetővé tenni a fejlesztőknek, egyetlen kódbázis használatával. A projektben mindezek mellett az Escher renderelő is helyet kapott, OpenGL és Vulkan támogatással. A Flutternek hála az immár elérhetővé vált UI-verziókat androidos APK formájában is életre lehet hívni, ahogy azt a Hotfixit.net meg is tette, így betekintést nyerhetünk a Google korai vízióiba az új rendszer kapcsán.

02:13
 

Fuchsia OS May 2017 Armadillo preview

Még több videó

Videó: Kyle Bradshaw

Az Armadillo névre hallgató UI első pillantásra ismerős lehet: még ha elrendezése jelentősen el is tér az Androidon megszokottaktól, a Google Material Design tervezési irányelve egyértelműen központi szerepet kapott a felület megtervezésénél. Az első képek, illetve videó alapján egy elsősorban vertikális görgetésre és kártyákra építő felületről van szó, a kezdőképernyő közepén a felhasználó profilképével. Erre bökve, egy az androidos legördülő értesítési mezőre emlékeztető menü nyílik meg, felfelé görgetve pedig különböző, jelenleg "story" munkacímmel ellátott kártyák találhatók, ezek vélhetően a futó alkalmazások lesznek. A kiindulómező alatt egy a Google Now-ra emlékeztető felület kapott helyet, kártyákkal és keresőmezővel. Érdekesség, hogy kereséskor a Fuchsia, pontosabban az Armadillo saját billentyűzete jelenik meg, amelyben nem érhető el minden, az androidos virtuális klaviatúrából megismert funkció, noha külsőre nagyon emlékeztet arra.

Kép: Ars Technica

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A függőleges listában elhelyezett kártya-appok valamilyen szinten "ablakozó" elhelyezkedésre is képesek, azokat hosszan nyomva tartva egymásra húzhatjuk, ilyenkor osztott kijelzős nézet kapcsol be. A képernyőt különböző arányokban oszthatjuk fel, az Ars Technica tapasztalatai szerint nem csak 50/50, de 75/25-ös elrendezésben is, de 33/33/33 arányban három app is osztozhat a kijelzőn, sőt akár négy alkalmazást is behúzhatunk, ebben az esetben ketten-ketten osztoznak a kijelző két felén, a fenti arányok valamelyikében.

A Google berkeiben persze nem ritka, hogy egy-egy projekt hosszú ideig tartó fejlesztés után sem lát élesben napvilágot (emlékezzünk csak a Project Arára), a Fuchsia fejlesztői azonban a projekt nyilvános IRC csatornáján megerősítették, hogy "nem játékról" van szó és hogy a vállalat elkötelezett a kezdeményezés mellett. Ráadásul érthető is, hogy a keresőóriás új platformon képzeli el a jövőjét, hiszen az Android nem nagyon tud (akar?) a Linux kernel fejlődésével sem lépést tartani, abból még mindig a 2014-ben napvilágot látott 3.18-as verzió zakatol alatta - az olyan problémákat pedig, mint a különböző biztonsági frissítések eljuttatása az ökoszisztémára építő készülékekre, valószínűleg nem kell ecsetelni.

Kép: Ars Technica

A cég tehát egy "tiszta lapos" újrakezdés felé tart, noha a Fuchsia megjelenésére még biztos jó darabig várni kell majd. Addig is az érdeklődők GitHubon követni tudják a nyílt forrású projektet - igaz az már nem GPL licenc alatt érhető el, hanem a BSD 3 clause, MIT és Apache 2.0 licencek egyvelegét használja. Az Armadillo GitHub oldala itt érhető el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról