Szerző: Gálffy Csaba

2017. május 5. 17:07

Újra lapátra kerül a MIPS

Megszabadulna kevésbé fontos tevékenységeitől az Imagination, ahogy az Apple-válás nyomán hirtelen stratégiaváltásra kényszerült.

Eszkalálja az Apple-lel folytatott licencelési vitáját az Imagination Technologies - jelentette be a brit fejlesztőcég. Ennek megfelelően az eddigi informális vitarendezést már hivatalos, formális keretek között folytatja a cég - az szinte biztosra vehető, hogy végül perre megy a két vállalat.

Megy saját kútfőből is?

Az Imagination még április elején sokkolta azzal a befektetőket, hogy az Apple értesítette, mintegy másfél év múlva meg fogja szakítani a két vállalat közötti együttműködést és nem licenceli többet a britek által fejlesztett GPU-technológiát, azt egy saját fejlesztésű grafikus feldolgozóegységre cseréli majd ki. Az Apple ugyanis az Ax sorozatú, iPhone-okban és iPadekben bevetett lapkákon a saját CPU-k mellett külsős GPU-t használt ezt várhatóan jövő nyáron cserélné már valamilyen saját fejlesztésre.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Imagination álláspontja szerint azonban ez nem ilyen egyszerű, az Apple a licenckonstrukciót nem rúghatja fel, annak saját tervezésű GPU-i is kötelesek Imagination-technológiát licencelni. A licencszerződés az ilyen vitás kérdésekre szigorúan szabályozott folyamatot diktál, a két cégnek először informálisan kell egyezkednie, majd jön egy formális, közvetítő általi tárgyalási periódus (akár több is), bírósági pert pedig csak ezt követően indíthatnak a cégek egymás ellen. Most a második fokozatba lépett az ügy, miután az Imagination közlése szerint "nem sikerült kielégítő előrelépést elérni" az eddigi tárgyalások során. A folyamat vége minden bizonnyal szabadalmi per lesz - ezt azonban a cég igyekszik elkerülni, a költséges és kétes kimenetelű per helyett jobb lenne egy kiegyezés.

Szabadulni a MIPS-től és az Ensigmától

Ezzel egy időben az Imagination azt is nyilvánosságra hozta, hogy értékesíteni kívánja a MIPS és az Ensigma divíziókat. A legendás MIPS-szet még 2012-ben vásárolta fel az Imagination, az utasításkészletet és CPU-kat fejlesztő csapattal akkor nagy tervei voltak a cégnek: az ARM ellenében visszatért volna a híres márka a szerverek és az okostelefonok piacára is. A lendület adott volt, a Google például a teljes Androidot portolta is a MIPS-hez, a piacon azonban végül nem jelentek meg (tudomásunk szerint) az I6400-ra épülő eszközök. A beágyazott piacon azonban továbbra is erősek a MIPS egységek - legalábbis a tulajdonos szerint, a Mobileye révén pedig az autós piacon is játszik szerepet.

PlayStation - MIPS CPU-val (a PS2 és a PSP is MIPS-et használ)

Az Ensigma az Imagination rádiós chipjeit készíti, például a 2015-ben bejelentett Ensigma Whispert, amelyet kimondottan beágyazott, IoT-típusú eszközökhöz fejlesztett a cég. Az új fejlesztések lendületet adtak a divíziónak, a bevétel az elmúlt negyedévekben duplázódott, így nem egy rossz passzban lévő részleget kínál eladásra az Imagination.

A divíziók leválasztásával a cég újra a PowerVR-re, a cég GPU-s technológiájára fókuszálna, amelyet a mobil mellett az autós, okostévés, set top boxos piacokon is értékesít és a felfutóban lévő AR/VR területen is potenciális szereplő lehet - a befolyó összegeket ennek erősítésére kívánja a tervezőcég fordítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról