Szerző: Habók Lilla

2017. május 4. 15:00

1,9 milliárd felhasználót számlál a Facebook

Érdekes kettősség a Facebook kommunikációjában, hogy egyszerre koncentrál az értékteremtő közösségekre és a közösség monetizálására. A kulcs még mindig a mobilos hirdetések fejlesztése és a videós tartalmak terjesztése.

Szinte hihetetlen, hogy a Facebook az elmúlt év minden negyedévében (az előző évhez képest) több mint ötven százalékkal tudta növelni bevételét, a március végével záruló 2017-es első negyedév azonban már e léc alá csúszott: a 8,03 milliárd dolláros bevétel 49 százalékos növekedést jelent az előző év azonos negyedévében bejelentett összeghez képest, ami így is felülteljesítette az elemzői elvárásokat. Ebből 7,86 milliárd dollár a hirdetésekből befolyt pénz, amely viszont 51 százalékkal több a 2016-os reklámbevételnél. A mobilos hirdetések még tovább erősödtek, a reklámbevételnek már a 85 százalékát teszik ki, pedig az egy évvel ezelőtti nyolcvan százalék körüli arány is kiemelkedőnek számított. Ehhez képest a fizetési és egyéb díjak 3 százalékkal tovább estek, jelenleg 175 millió dollárt jelentenek a cég számára.

Kiemelte Sheryl Sandberg ügyvezető igazgató is a negyedéves jelentéshez kapcsolódó elemzői konferenciahíváson, hogy a mobilos hirdetéseknek a jövőben is nagy szerepet szánnak, mivel a megfigyelésük szerint egyre több cég tér át a mobilos marketingre. Adatai szerint 70 millió vállalkozás használja a Facebook Pages szolgáltatást havi szinten és 5 millió aktívan hirdet közülük a közösségi oldalon, ebből pedig 1 millióan fejlődő piacokon működnek.

Egy kreatív csapat kifejezetten azon dolgozik, hogy a hirdetések könnyebben optimalizálhatóak legyenek mobilra, és tovább fejleszti a cég a Dynamic Ads szolgáltatást, amely különböző eszközökön segít megcélozni a cégeknek a közönséget. Valamint az újfajta hirdetések közé tartozik a Collection típus, amely a videókat és a képetek kombinálja a cégek termékeinek a bemutatásához, majd elvezet a megvásárlásukhoz.

Ezenkívül a Facebook hirdetéses csapata alkotta meg az Instagram Stories teljes képernyős reklámjait is, amely a brandépítést és a termékeladást egyaránt szolgálja - bár a pontos bevételi adatokat a Sandberg nem árulta el, annyit hozzátett elemzői kérdésre, hogy 700 millió havi aktív felhasználó mellett 1 millió hirdető és 8 millió vállalati profil jelenik meg a platformon. A Messengeren és a WhatsAppon pedig az ügyvezető nyilatkozata alapján a cég még mindig az organikus felhasználói tevékenységekre vár, amelyhez a vállalatok is tudnak majd csatlakozni.

Értékteremtő közösségeket akar Zuckerberg

A növekedés a felhasználói számban is jelentkezett, a napi 1,28 milliárd facebookozó 18 százalékkal több a 2016-os adatokhoz képest. A havi aktív felhasználók száma pedig 1,94 milliárd, ami 17 százalékos emelkedés éves viszonylatban. A legtöbb aktív felhasználót mindkét esetben az ázsiai és csendes-óceáni régió jelenti, amelyet a "világ többi része" követ - ők adják lényegében az aktív felhasználói bázis háromnegyedét. Monetizáció szempontjából viszont ellenkező a helyzet, egy átlag amerikai felhasználón a cég 17,07 dollárt keres, egy európain pedig 5,42 dollárt, míg a másik két régió esetében az összeg nem éri el a két dollárt. Érdekes továbbá, hogy a Facebook ezúttal nem emelte ki, hogy mekkora ezekből a számokból azoknak az aránya, akik csak mobilról látogatják a közösségi oldalt - ellentétben az előző negyedévekben közölt adatokkal.

Fontosnak tartotta Zuckerberg kiemelni az elemzői konferenciahíváson, hogy az elmúlt évtizedben a Facebook a barátok és a család összekapcsolására fókuszált, a következő célja pedig a közösségépítés - mint ahogy arról a Facebook manifesztóban ezt hosszan kifejtette. Jelenleg 100 millió felhasználó tagja a vezérigazgató szerint "értékteremtő csoportoknak", mint például szülői közösségeknek, ritka betegségekkel vagy egyéb támogatással foglalkozó csoportoknak. A következő néhány évre a Facebook-vezér azt a célt tűzte ki, hogy több mint 1 milliárd ember csatlakozzon ilyen jellegű csoportokhoz az oldalon, ahol minél több időt tölt e.

Ennek érdekében indította el a kék óriás a Community Help eszközt, amely a természeti katasztrófák érintettjeinek segít összekötni őket a támogatókkal, és egy olyan adományozói funkcióit, amellyel a felhasználók saját maguknak vagy barátaiknak gyűjthetnek pénzt megalapozott célok érdekében. Jelenleg 4500 tagot számol a Community Operations csoport, amelyet a következő évben Zuckerberg még 3000 olyan fővel szeretne növelni, akik az oldalra kikerülő tartalmat felügyelik - mint egy elemzői kérdésre hozzátette, a mesterséges intelligencia a szöveges tartalmakat egyelőre jobban tudja kezelni a fotóknál és a videóknál, ezért van szüksége a monitorozást végző tagok bővítésére.

Továbbá a közösségi fejlesztések közt említette meg a cégvezető a félrevezető hírek elleni küzdelmet, amelyhez külön tényszerűség-ellenőrző bizottság tartozik, akiknek többek közt a felhasználók is jelezhetik a gyanús tartalmakat. A cég egy olyan funkciót is tesztel, amellyel a jövőben hasonló hírek jelennének meg egy cikk elolvasása előtt, hogy a felhasználó könnyebben dönthessen a cikk tartalmáról - legalábbis a tervek szerint.

Működnek a Snapchat-klónok

Az egyik legérdekesebb adat az elemzőknek szóló konferenciahívás alapján, hogy a WhatsApp Stories már 175 millió napi aktív felhasználót tudhat magáénak. Ez az a funkció, amelyet a Snapchettől másolt le először az Instagram, majd a Facebook sorban minden más szolgáltatásába beépítette. Eddig a használatát a szakértők általában az Instagrammal vetették össze (amely jelenleg 200 millió aktív felhasználónál tart), de úgy tűnik, az 1 milliárd felhasználóval rendelkező csevegős app 10 hetes sztori-klónja még nagyobb kihívója az eredeti Snapchat funkciónak.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A ma bejelentett felhasználói szám szerint többen aktívak napi szinten a WhatsApp Stories-on mint a 161 millió napi aktív tagot számláló teljes Snapchaten. Az egyetlen mentsvára a nemrég tőzsdére vonult, eltűnős üzenetekről elhíresült alkalmazásnak, hogy a rajongói kifejezetten hűségesek, és a felhasználóik fele egyáltalán nem használja a Facebook szolgáltatásait az App Annie adatai alapján.

Videó és AR az irány

A videós formátum elterjesztése még mindig a cég egyik első számú célja, Zuckerberg adatai szerint öt videóból egy élő közvetítés, és az elmúlt egy évben a Live napi nézőszáma több mint négyszeresére növekedett. "A következő öt évben azok köré a termékeink köré építünk ökoszisztémát, amelyet már most is sok ember használ. Az élő videót ebbe a kategóriába sorolom." - fűzte hozzá Zuckerberg. Arra a kérdésre pedig, hogy a televízióval szemben hogyan pozicionálja magát a cég, Sandberg válaszolt: "Azt hiszem, egyre kevésbé az a kérdés, hogy mit tehetsz meg tévé nélkül, hanem inkább az, hogy mobil nélkül is megteheted-e." - így leginkább a kreatív csoport olyan videós hirdetéseken dolgozik, amelyek mobilon működnek a legjobban.

Ahogy a legutóbbi F8 konferencián is szó volt róla, az eddigi videós lehetőségek mellé megérkeznek majd a kiterjesztett valósághoz kapcsolódó elemek is. Továbbá a videós funkciók beépülnek a Messenger Day és a Facebook Stories szolgáltatásokba, amelyekről ugyan nem derült ki adat, de a tapasztalat szerint eddig a felhasználók körében nem érték el népszerűséget. A videó és az AR elterjedésére azonban nem csak ezekben, hanem teljes Facebook családban számíthatunk, hamarosan.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról