Szerző: Asztalos Olivér

2017. április 28. 14:50

A felhő szárnyán emelkedik az Amazon profitja

Jó negyedévet zárt az Amazon, az amerikai vállalat immár nyolcadik egymást követő negyedévében tudott profitábilis maradni. A cég első negyedéves bevétele nagyot nőtt, a tavalyi 29,13 milliárdról 23 százalékkal 35,71 milliárdra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a nettó profit is megszalad, ami az egy évvel ezelőtti 513 millióról 41 százalékkal 724 millió dollárra ugrott.

Utóbbi az AWS-nek, azaz a felhős üzletágnak köszönhető, ugyanis az Amazon szintén épp 1 milliárdos (pontosan 1005 milliós) üzemi eredményének közel egészét ez a részleg adta. Míg az észak-amerikai kiskereskedelmi rész üzemi eredménye 596 millió dolláron állt meg, addig az ezen kívül eső nemzetközi egység 481 milliós mínuszt jelentett. Ezzel szemben az AWS szárnyalt, az Amazon publikus felhője 890 millió dolláros üzemi eredményt mutatott fel, ráadásul mindezt 3,661 milliárd dolláros forgalomból, ami 24 százalékos eredményhányadot jelent, szemben észak-amerikai kiskereskedelem igencsak vékony, 2,84 százalékos kulcsával.

A jövőre nézve rendkívül biztató a növekedés üteme, ugyanis az AWS forgalma egy év alatt 42,67 százalékot ugrott, az üzemi eredmény pedig még ennél is nagyobbat, 47,35 százalékot nőtt. A felhős fejlesztések alapján folytatódhat a dinamikus növekedés, az idei évben Franciaországban és Kínában indít összesen öt adatközponti zónát az Amazon, amit jövőre minimum három követ Svédország területén. Ezzel párhuzamosan több korábban bejelentett fejlesztés is elrajtolt a negyedévben, köztük az FPGA-t erőforrásként kínáló EC2 F1.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A részvényárfolyam alakulása jól mutatja, hogy az Amazon megfelelő irányba tart. Az egy évvel ezelőtti értékhez képest közel 40 (!) százalékkal emelkedett a vállalat papírjainak értéke, 2015 év elejéhez képest pedig háromszorosát éri az Amazon. A növekedés ütemében borítékolható, hogy legfeljebb csak néhány negyedév kérdése és a részvények árfolyama átlépi az 1000 dolláros küszöböt, amivel az Amazon piaci értéke már az 500 milliárd dolláros szintet is elérheti.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról