Szerző: Koi Tamás

2017. április 27. 13:04

Hanghívásban is generációt váltott a Telekom

Az elmúlt évek egyik legnagyobb jelentőséggel bíró fejlesztése ért finisbe a Magyar Telekomnál: A szolgáltató élesítette mobilhálózatán az LTE-alapú hanghívást, ami hosszú távon teljesen új alapokra helyezheti a mobiltelefonos beszédkommunikációt. Az új technológia bevezetése azonban korántsem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

Nem egészen egy évvel az éles teszteket követően elindította hálózatán az LTE-alapú hanghívást (Voice over LTE, azaz VoLTE) a Magyar Telekom. Az új, immár egyre több országban elérhető, ipari szabványokra épülő szolgáltatás az ügyfelek és az operátorok számára egyaránt szolgálhat előnyökkel, jóllehet a bevezetési fázis a szolgáltatókat komoly kihívások elé állítja, nem csak Magyarországon.

Adatcsomagolva

A VoLTE-alapú hanghívások egyik alappillére a 4G-s infrastruktúra, azaz értelemszerűen csak 4G-s hálózaton lehet LTE-alapú (vagy 4G-alapú) hanghívást kezdeményezni, ráadásul mind a hívó, mind a hívott fél készülékének 4G-s cellához kell csatlakoznia. Mára a hálózatfejlesztések eredményeként a Telekom 4G-s mobilhálózatának lefedettsége szorosan megközelíti a 2G-s országos lefedettséget, vagyis az infrastruktúra alapjai adottak ahhoz, hogy az eddig kizárólag internetelérésre használt hálózatot "hagyományos" hanghívásra is igénybe vegyék az ügyfelek.


Alapszolgáltatások csomagkapcsolt és áramkörkapcsolt infrastruktúrán.
Forrás: Telekom

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A VoLTE topológiája hasonló az internetalapú telefonszolgáltatásokéhoz (VoIP), azaz a hangátvitel a korábbi áramkörkapcsolt megoldás helyett teljes mértékben adatcsomagokon keresztül valósulhat meg. Hasonlóak az ebből fakadó előnyök is, így a Telekom elsők között a gyorsabb hívásfelépülést és a jobb hangminőséget említi, emellett egy VoLTE-alapú hívásnál a készülék a teljes beszélgetés ideje alatt képes egyszerre gyors internetkapcsolatot biztosítani, hiszen a híváshoz nem kell visszaváltania a rádiónak a 2G-s vagy 3G-s cellákra.

A szolgáltatók számára a VoLTE bevezetése ugyanakkor ennél jóval komolyabb mérföldkőnek bizonyul, mivel az új technológiának köszönhetően a rendelkezésre álló kapacitásokat hatékonyabban oszthatja ki a mobilcég. Azonos frekvenciakeretet feltételezve a VoLTE technológia mintegy háromszoros kapacitást biztosít a 3G/UMTS, és hatszorosat a 2G/GSM hálózatokhoz képest, emellett mivel azoktól teljesen függetlenül működik, elméletben azt is lehetővé teszi a szolgáltatóknak, hogy a két említett technológiának dedikált frekvenciatartományt fokozatosan LTE alá vigyék át, ahogy ott a terhelés csökken.

Nem triviális

A VoLTE bevezetési fázisa ugyanakkor éppen a régi és az új technológia egymás mellett élése miatt jelenthet komoly kihívást az operátoroknak. Így például megoldást kell találni az úgynevezett fallback jelenség kezelésére, azaz arra, hogy mi történik akkor, ha egy mozgásban lévő készülék elveszti a 4G-s jelet és csak egy közeli 2G-s vagy 3G-s cellához tud csatlakozni. Emellett a VoLTE bevezetése számos kisebb-nagyobb finomhangolást igényel mind a hálózati berendezések vezérlését, mind pedig az ügyfélnél lévő készülékek szoftverét illetően.

Utóbbi az ügyfelek szempontjából kifejezetten kedvezőtlen fejlemény, hiszen minden készülékszoftvert egyenként módosítani kell az adott hálózathoz, amíg ez nem történik meg, a telefon hiába kompatibilis papíron a technológiával, nem fog tudni csatlakozni a szolgáltató VoLTE-hálózatához. Ez olyannyira kemény diónak bizonyul, hogy a Telekom kínálatában szereplő készülékek közül jelenleg mindössze kettő (a Samsung Galaxy S7/EDGE típusok) készíthető fel szoftverfrissítéssel a 4G-alapú hanghívásra, illetve a jövőben érkező modellek közül a Samsung Galaxy S8 fogja tudni használni az új rendszert.

Idő kell neki

Az idő előrehaladtával ugyanakkor várható, hogy a VoLTE-képes készülékek száma drasztikusan nőni fog - lapunk kérdésére a Telekomnál elmondták, hogy bár eleinte még csak a cégnél vásárolt okostelefonokon él majd a szolgáltatás, később a független forrásból vásárolt, VoLTE-képes eszközök is csatlakozni tudnak majd a Telekom új generációs hanghálózatára. Ahhoz, hogy mind az operátorok, mind az ügyfelek profitálhassanak a VoLTE előnyeiből, szükség is lesz a kompatibilis eszközök körének jelentős növelésére, hiszen a VoLTE-hívás összes előnyének kihasználásához mind a hívó, mind a hívott fél VoLTE-képes készülékkel kell rendelkezzen (és emellett 4G-s lefedettségi területen kell tartózkodjon).

A 4G-s hangszolgáltatás a Magyar Telekom teljes 4G-s hálózatán elérhető április 27-től. A szolgáltató SMS-t küld azoknak az ügyfeleknek, akiknél bekapcsolta a szolgáltatást.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról