Szerző: Hlács Ferenc

2017. április 20. 16:00

Saját kezébe veszi a gyártást a System76

Nem elvetemült ötlet linuxos PC-ket árulni, az egyesült államokbeli System76-nak az üzlet annyira bejött, hogy a cég bejelentette, saját kezébe veszi a készülékgyártást. A csapat az asztali PC-kkel kezd, később pedig notebookjai is saját gyárából kerülnek majd ki.

Rövidesen új lendülettel támadhatják be a piacot a nyílt forrású, Linuxra építő notebookok és asztali gépek, legalábbis a System76 csapatának víziója szerint. A linuxos PC-iről ismert, 12 éves vállalat blogposztban számolt be róla, hogy belépett életének következő nagy fázisába és saját kezébe veszi készülékeinek gyártását - üzeméből pedig hamarosan a "számítógépek Model S-e" gördül majd ki.

Akinek nem lenne ismerős a System76 neve, egy 2005-ben alapított denveri székhelyű cégről van szó, amely Ubuntut futtató asztali PC-ket, notebookokat és szervereket készít és forgalmaz. A vállalat legutóbbi gépe az aluházas Galago Pro notebook, amelyet a vásárlók igény szerint Ubuntu 16.04 LTS vagy 17.04 rendszerrel is rendelhetnek, meglepően jól helytáll a jellemzően windowsos konkurenciával szemben, annak dacára, hogy alig ismert gyártóról van szó. A 13 hüvelykes gép 3200x1800 pixeles felbontású kijelzővel, Intel Core i5-7200U vagy i7-7500U processzorral és akár 32 gigabájt RAM-mal is beszerezhető, a belső tárhely mérete pedig akár 6 terabájtig is feltornázható. Mindezek mellett a Thunderbolt 3-at támogató USB-C aljzat, valamint a HDMI, MiniDP, illetve Ethernet csatlakozók sem maradtak le a gépről - amelynek indulóára nettó 899 dollár.

00:24
 

Galago Pro Extended Look

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Látható tehát, hogy a cég nem a belépőkategóriában versenyzik, mostani bejelentéséből pedig az is kitűnik, hogy van igény a piacon a linuxos PC-kre. Ahhoz persze idő kell a vállalat számára, hogy teljes egészében át tudjon állni a házon belüli gyártásra, ezért első körben csak az asztali PC-k készülnek majd a System76 saját gyárában, amelyeket a notebookok csak "sokkal később" követnek. Az első számítógép a tervek szerint jövőre kerül majd ki a cég komplexumából, amelyben a csapat a lehető legkiterjedtebb automatizációt igyekszik elérni, robotizált gyártósorokkal, hogy a gyártás költségeit a minél inkább leszorítsa, ezáltal pedig versenyképes áron tudja kínálni számítógépeit.

A System76 eddig hét notebookot, hat asztali PC-t és négy szervert dobott a piacra, utóbbiak egyébként az első szerverek között voltak, amelyek Ubuntuval előre telepítve érkeztek. A vállalat ígérete szerint a későbbiekben is továbbviszi az eddig is teljes vállszélességgel képviselt nyílt forrású szellemiséget, ennek jegyében pedig a készülő gépek CAD terveit is ebben a formában teszi majd közzé. A csapat fontos célkitűzése továbbá, hogy termékeivel könnyen lehessen dolgozni, illetve azok egyszerűen bővíthetők, illetve javíthatók is legyenek.

Az első házon belül készülő System76 asztali gépek már a prototípus fázisban járnak, a cég először műanyagból készíti el azokat, a végleges termékek pedig fémházat kapnak - ezekre tehát a vásárlók leghamarabb jövőre tehetik rá a kezüket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról