Szerző: Asztalos Olivér

2017. április 18. 11:30

Nem tart több fejlesztői konferenciát az Intel

Nem lesz több fejlesztői dzsembori, 20 év után teljesen lehúzza a rolót az Intel, már az idei eseményt sem tartja meg a cég.

Rendezvényportfóliójának átalakítására hivatkozva nyugdíjazza az IDF-et az Intel. A processzorgyártó ezzel egy épp 20 éve indított sorozatnak vet véget, ahol jellemzően aktuális és jövőbeni fejlesztéseit vesézte ki az érdeklődők számára. Bár a lépés elsőre meglepőnek tűnhet, az illeszkedik a vállalat egy éve elindított, költségcsökkentést (is) célzó átstrukturálásba. Ennek keretein belül az idei év közepéig mintegy 12 ezer fővel (11 százalékkal) vágja meg alkalmazotti létszámát az Intel. A hatalmas leépítést többek között a PR tevékenység is megsínylette, most pedig tradicionális rendezvényétől is búcsút vesz a vállalat.

Az IDF-et 1997-ben, a Pentium MMX processzorok megjelenésének évében indította az Intel, a rendezvénnyel elsősorban fejlesztőket, elemzők, a partnereket, illetve a szaksajtó képviselőit célozta a házigazda. A rendezvény népszerűségét jól mutatja, hogy azon fénykorában 5500 résztvevő és 280 kiállító képviseltette magát a világ 45 országából. A kezdeti sikerre való tekintettel az Intel évente több, olykor évi három IDF-et is tartott, a fixnek tekinthető, rendszerint ősszel rendezett kaliforniai (San Jose majd San Francisco) esemény mellett az elmúlt bő 10 évben az egyre komolyabb piacot jelentő Kínában is megtartotta rendezvényét, a tavaszi konferenciának először Peking, később pedig Sencsen adott otthont a vállalat.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

E mellett korábban Tajvanba (Tajpej), Indiába (Mumbai, Bangalore), Dél-Amerikába (Sao Paulo), Japánba (Tokió), valamint Európába (Amszterdam, München, Moszkva) is ellátogatott az Intel Developer Conference. A világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalatának fejlesztői konferenciája egyben az egész informatikai ipar seregszemléje is volt. Az Intel újdonságain, friss fejlesztésein és technológiáin, valamint tervein kívül a megjelent látogatók, elemzők és a sajtó képviselői az egész iparágat átfogó trendekről is informálódhatnak, hiszen a Santa Clara központú cégen kívül több száz más vállalat is képviselteti magát. Az IDF-en olyan meghatározó termékekről beszélt először az Intel, mint a Core 2 Duo, a Nehalem, vagy a Sandy Bridge.

Introvertált Intel

Arról az Intel egyelőre nem árult el részleteket, hogy később pótolja-e bármilyen új rendezvénnyel az IDF által hagyott űrt. A vállalat elmúlt nagyjából egy évének alapján az sem lenne meglepő, ha üresen maradna a naptár ide vonatkozó része, hisz a leépítéssel párhuzamosan kialakult új stratégia a korábbiakhoz képes feltűnően kevés erőforrást fektet a kommunikációra. Ennek egyik oka, hogy az évekig jól működő PR gépezetet leépítette a vállalat, tavaly ősz óta a hazánkat is magában foglaló Közép-Európai régió teljesen árván maradt, de több más országból és régióból is lehetett már hallani elégedetlen hangokat, miszerint a korábban tapasztalthoz képest  lényegesen zárkózottabb (és szervezetlenebb) az Intel viselkedése az átszervezések kezdete óta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról