Szerző: Gálffy Csaba

2017. április 12. 09:51

Kubernetes-ben erősít a Microsoft

Újabb garast tett le a felhős technológiák mellett a Microsoft, most épp a Deis felvásárlásával.

Felvásárolja a Kubernetes konténeres orkesztrációval foglalkozó Deis startupot a Microsoft - jelentette be a cég. A hivatalos blogbejegyzés szerint a megszerzett technológiát a cég saját konténeres megoldásának erősítésére fogja felhasználni hamarosan.

"A konténerek a felhős átalakulás frontvonalán voltak az elmúlt években, jó okkal: a konténeres megoldások lehetővé teszik a szervezetek számára, hogy könnyebben építsenek, állítsanak üzembe és mozgassanak alkalmazásokat a felhőbe és a felhőből. Ez a hordozhatóság és agilitás teszi lehetővé, hogy [virtuális gépek helyett] az alkalmazások legyenek a felhős megoldások alapelemei. A Microsoftnál felismertük a konténerek iránti érdeklődés robbanásszerű növekedését és az Azure-ön futtatott konténerek számának ugrását, és eltökéltek vagyunk, hogy az Azure-t a legjobbá tegyük ezek futtatására"- mondja Scott Guthrie a Microsoft bejegyzésében.

A konténeres technológiák villámgyorsan terjednek az adatközpontokban és a felhős infrastruktúrán is, azonban az igazán kiforrott ökoszisztéma ezek kezeléséhez még nem áll rendelkezésére. Emiatt logikus lépés a Deis felvásárlása, a konténeres architektúrák (jobb) menedzselése, orkesztrációja ugyanis meg tudja különböztetni a céget a sok felhős szolgáltatás között. A cég Azure Container Service megoldása ugyanis már 2015 óta létezik, a konténeres rendszer támogatja is a nagyobb orkesztrációs megoldásokat (DCOS, Kubernetes, Docker Swarm), ebben erősít most a Deis.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Docker/Kubernetes konténeres technológia sajátossága egyébként, hogy nyílt forráskódú, szabad szoftveres alapokon nyugszik, a Deis saját fejlesztései is a közösséggel szoros kapcsolatban készültek. Ez a felvásárlás után sem változik, a cég alkalmazottai továbbra is részt vesznek majd a Workflow, a Helm és a Steward eszközeik fejlesztésében, a szabad szoftveres megoldások tehát nem maradnak atyai gondoskodás nélkül. A Workflow egyébként egy Kubernetes-alapú PaaS, a Helm szintén Kubernetes környezetben használható csomagkezelő, a Steward pedig service broker (igen, Kuberneteshez).

A konténeres ökoszisztéma egyébként igazi hippi korszakát éli ("mindenki mindenkivel"), a Kubernetes is eredetileg a Google saját fejlesztése, amelyet azonban nyílt forráskódúvá tett és a közösségnek adományozott, a Microsoft pedig 2014 óta támogatja hivatalosan is beállt a kezdeményezés mögé. Ez azonban (ugyan önmagában is igazi ökoszisztéma), csupán egy réteg a tulajdonképpeni konténeres megoldások, például a Docker) kezelésére - nagyjából hasonló kapcsolat van, mint az OpenStack és a virtualizációs megoldások között.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról