Szerző: Asztalos Olivér

2017. március 30. 16:15

Vastag felárral érkeztek meg a parányi Optane SSD-k

A gyorsítótárként árult 16 és 32 gigabájtos modellek kapacitásukhoz képest igencsak drágák.

Immár hivatalosan is elrajtoltak az első konzumer Optane termékek. A 3D XPoint technológiára épülő SSD-ket gyorsítótárként kínálja az Intel, így azokhoz még szükség lesz egy másik meghajtóra is, ami az elképzelés szerint egy nagyobb kapacitású, olcsó merevlemez. A helyzetet bonyolítja az a szoftveres korlátozás, miszerint az Optane-alapú gyorsítótárazás csak az Intel legújabb csúcskategóriás, Z270-es chipkészletével működik, ráadásul e mellé az alaplapba mindenképpen Kaby Lake processzort kell pattintani.

A megoldás életképességére az árazás sincs kedvező hatással, ugyanis a parányi, mindössze 16 gigabájtos modellért nettó 44, a nagyobbik, 32 gigabájtosért pedig 77 dollárt kér az Intel. Utóbbihoz hasonló összegért már akár négyszer nagyobb kapacitású, 128 gigabájtos NAND-alapú SSD-t is kínál ugyanez a cég, ami ráadásul nem válogat az chipkészletek és processzorok között, jóformán bármilyen megfelelő csatolóval szerelt rendszerrel használható.

A vállalat ezért taktikusan a (lassú) merevlemezek tempójához hasonlítja a két Optane SSD tempóját. Az Intel szerint a gyorsítótárral szerelt rendszer háttértár teljesítménye akár tizennégyszeresére is nőhet, a Microsoft Outlook nagyjából hatszor, a Chrome böngésző pedig akár ötször gyorsabban is indulhat, a játékok betöltési ideje pedig 67 százalékot is gyorsulhat. Az Intel nyilvánvalóan szándékosan nem vetette össze NAND-alapú meghajtókkal az első Optane-t, ugyanis PC-s környezetben még a lassú és gyors SSD-k között is nehéz érezhető különbséget kimutatni, legfeljebb a szintetikus benchmarkok rajzolhatnak ki számottevő eltérést.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A specifikációk alapján amúgy egyes pontokon ígéretes az Optane, a meghajtók kis kapacitás ellenére magas IOPS értékekkel kecsegtetnek, 4 kB-os blokkal történő véletlenszerű olvasási és írási műveletek teljesítménye 300 000/70 000 IOPS-t adott meg az Intel. Ezzel szemben a strapabírás már inkább az átlagoshoz van közelebb, az 5 év garancia időtartamára lebontva napi 100 gigabájt írást, azaz összesen 182,5 tarabájtos TBW értéket adott meg az Intel.

Ahogy korábban részleteztük, a gyorsítótáraknak nem jósolunk túl nagy sikert, az apró meghajtókat valószínűleg csak valamilyen kényszer szülhette, az első igazán versenyképes, konzumer Optane SSD-kre tovább kell várni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról