Szerző: Habók Lilla

2017. március 22. 17:15

Büntetni készül Németország a hanyag fejlesztőket

Konkrét lépést tervez Németország a szoftveres fogyasztóvédelem kapcsán, felelősségre vonná a jövőben a hibás rendszerek készítőit. A törvény elfogadásáról várhatóan öt héten belül döntenek, és már nyáron életbe léphet.

Törvénytervezetet nyújtott be a két német pártot tömörítő CDU/CSU a szoftverhasználók védelmében, hogy a jövőben a fejlesztők nagyobb felelősséget vállaljanak a rendszereik miatt - írja a prog.hu. A felszólaló Thomas Jarzombek szerint az utóbbi időben a "laissez-faire" felfogás kezdett eluralkodni, vagyis a fejlesztőcégek túlságosan szabad kezet kaptak, és a termék kiadása után sem volt semmilyen jellegű kötelezettségük a hibák kijavítására. Annak ellenére, hogy más termékeknél a biztonságos használhatóság és az EU tagországain belül a két év szavatosság teljesen alapvető. A politikus szerint a fejlesztők vissza is élnek a helyzettel, és hibáktól hemzsegő szoftvereket készítenek - ezen a gyakorlaton változtatna a benyújtott törvénytervezet.

Többször is említettük már a fogyasztóvédelmi problémákat, főleg az androidos rendszerekkel kapcsolatban, amelyeknek sebezhetőségei miatt a felhasználó személyes vagy pénzügyi adatai illetéktelenek kezébe kerülhetnek. Azonban a megkérdezett magyarországi szakértők mind úgy nyilatkoztak, hogy a fogyasztóknak gyakorlatilag esélytelen kártérítést vagy akár javítást kérniük az ismert szoftveres hibák miatt a kereskedőktől, a szolgáltatóktól vagy akár a gyártóktól. Ennek oka, hogy a javításokat vagy a maximális biztonságot egyikük sem vállalja nyíltan a marketinganyagokban, főleg nem a szerződésekben, ezért nem is kérhetőek számon miatta. A magyar fogyasztók még soha nem nyújtottak be panaszt, de azt a szakértők is megjegyezték, hogy egy európai eset elterjeszthetne valamilyen "jó gyakorlatot".

Thomas Jarzombek (fotó: Deutschlandfunk)

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ez a németországi ügy, főleg ha a törvénytervezetet sikerül elfogadtatni, megteremthetné más országokban is a támogató környezetet egy hasonló rendelet számára. A németek döntésére valószínűleg nem kell sokáig várni, mivel a törvénykezési időszak már csak öt hétig fog tartani, úgyhogy ennyi idő alatt kell a képviselőknek elfogadni vagy elutasítani - amennyiben a bevezetés mellett döntenek, a szabályozás már nyáron életbe léphet.

A németek törvénye sem kérne számon minden hibát a fejlesztőktől, csak abban az esetben, ha a cég annak ellenére adja ki szoftverét, ha egy biztonsági rés vagy egy fejlesztési hiba tudatában van, mégsem vállalja a javítást plusz költségek felszámolása nélkül. Bár ebben az esetben is nehezen bizonyítható, hogy a cég a hibát már korábban is ismerte, mégis előrelépés lenne a jelenlegi helyzethez képest, mikor a szoftveres problémák teljesen szürke zónában helyezkednek el.

Egy erre vonatkozó törvény abból a szempontból is újdonságot jelentene, mivel az eddigiekben a szavatosság csak a fogyasztóknak járt a termékekkel szemben, de a cégekre nem terjedt ki, szoftverek esetében viszont ez a helyzet is megváltozhat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról