Szerző: Habók Lilla

2017. március 22. 13:16

Havi ötezer oldalt nyomtat egy átlag magyar cég

Még mindig rengeteg papír fogy a vállalatoknál, amelynek még a számontartására sem fordítanak figyelmet. A kis- és közepes vállalatok nagy része pedig nem is ismeri a dokumentumkezelő rendszer működését a Canon kutatása szerint.

Fogalma sincs a vállalkozások háromnegyedének, hogy az irodán belül az egyes osztályok vagy az alkalmazottak mit és mennyit nyomtatnak - derül ki a Canon kkv-k és nagyvállalatok körében végzett kutatásából. A hálózati printerek ugyan számlálják a kinyomtatott oldalak számát, de sokan erre sincsenek tekintettel, ráadásul a "tudatosabb" cégek egy részénél is abban merül ki a vizsgálat, hogy a beépített lapszámlálót követik nyomon valamilyen rendszerességgel. Csak az ellenőrzést végző cégek harmadánál kötelezik a munkatársakat a belépőkártyás azonosításra a nyomtató használatakor. Jellemző a felmérés szerint, hogy minél nagyobb egy vállalat és minél több a nyomtatóinak száma, annál tudatosabb a használatukkal kapcsolatban.

Általában inkább az 500 lapos papírcsomagok fogyása alapján tartják nyilván a cégek a havi fogyasztást - ami valószínűleg inkább a beszerzéssel van összefüggésben, de 16 százalék még ez alapján sem követi a változást. A megkérdezett vállalkozásoknál jellemzően havi 2-10 doboz papírt használnak fel vagyis ebből következően nagyjából ezer-ötezer lapot használ fel a cégek fele. Közepes papírfogyasztók közé a felmérésben részt vevő vállalatok 18 százaléka tartozik, akik 11-50 dobozt emésztenek fel, azaz akár havi 5-25 ezer lapot. Viszont vannak ennél még nagyobb nyomtatócégek is, 7 százalékuknál 25-50 ezer közötti lap fogy, és 2 százaléknál még ennél is több.

A cégek 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy próbálja valahogyan csökkenteni a papírfogyasztást. Ennek legnépszerűbb módszere a kétoldalas nyomtatás, továbbá a vállalkozások 70 százalékánál a fénymásolás helyett inkább a szkennelést választják. Az is igaz a megkérdezettek közel háromnegyedére, hogy a rontott lapok hátoldalát újrahasznosítják, például jegyzeteléssel vagy óvodáknak adják - így kerülnek a bizalmas szerződések a gyerekek rajzasztalára.

A 2016 végén mért arányok a cégek felénél megegyeznek a korábbi évek átlagával az önbevallás szerint, és ebben a cégméret szerint sincs különbség - tehát a papírfogyasztás csökkentésének törekvései egyelőre nem értek célt. Összesen a felmérésben résztvevő cégek 28 százaléka érzi úgy, hogy kevesebbet nyomtat, viszont 17 százalékuk a korábbiaknál inkább többet, és 5 százalék nem tudott erre a kérdésre válaszolni. A kisebb papírfogyasztású cégek közül 38 százalék indokolta a válaszát azzal, hogy az elektronikus dokumentumkezelő rendszer bevezetése az oka a változásnak.

Azonban a felmérésben részt vevő vállalkozások 59 százalékánál nem használnak semmilyen dokumentumkezelő rendszert, és a többségük nem is tervezi a rendszer bevezetését. Ennek legfőbb oka, hogy a cégek többségének nincs meg a szükséges információja a dokumentumkezelő vagy a folyamatkezelő szoftverek céljáról, funkcióiról. Pedig az adminisztrációs feladatokat minden megkérdezett cég már számítógépen végzi.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Azoknak a cégeknek 40 százaléka, amely rendelkezik dokumentumkezelővel, 5 évnél régebben vezette be a rendszert, negyedük pedig 3-5 éve. Viszont a válaszadók sem tudták megmondani, hogy milyen típusú szoftvert használnak, de a megemlített rendszerek is mind különbözőek voltak. Ebből is látszik a Canon megállapítása szerint, hogy a dokumentumkezelő rendszerek magyar piaca teljesen széttagolt és egyelőre nincs kiemelkedő szereplője.

Metodológia

A cég a felmérést a Canon Hungária megbízásából a Trend International Market Research készített magyar kkv-k és nagyvállalatok munkatársai körében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról