Szerző: Hlács Ferenc

2017. március 13. 15:44

15 milliárdért veszi meg az Intel a Mobileye-t

Az önvezető autós rendszereket fejlesztő cég az Intel második legnagyobb felvásárlása. Pánik vagy okos útkeresés?

Elképesztő méretű felvásárlás előtt az okos- és önvezető autók iparága: a terület egyik legnagyobb beszállítója, az elsősorban az önvezető járművekre szánt szenzorokban és a hozzájuk tartozó szoftveres platformokban utazó Mobileye nem kevesebb mint 15,3 milliárd dollárért az Intel tulajdonába kerül. A hírről először a TechCrunch számolt be, később azonban a Mobileye és az Intel hivatalos kommunikációjában is megerősítette az felvásárlást.

Vastagon dobogós akvizíció

Ez az Intel történetének második legnagyobb felvásárlása az Altera 16,7 milliárdos bekebelezése után, továbbá ez a legnagyobb összeg, amelyet valaha izraeli vállalatért fizettek - az pedig valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy az Intel-Mobileye üzlet 2017 eddigi legnagyobb akvizíciója. A chipgyártó a megállapodással egyébként számottevően jobban járt, mint ha amerikai startupot vett volna meg, hiszen így bevethette az adóparadicsomokban, az USA-n kívül tárolt készpénzállományát és lényegében adómentes üzletet bonyolíthatott. A Mobileye 2014-ben vonult tőzsdére, jelenleg mintegy 10,5 milliárd dolláros piaci kapitalizációt tudhat magáénak.

Mobileye EyeQ1 - az első ADAS-chip az izraeliek műhelyéből.

A két cég kapcsolata nem az akvizícióval kezdődött, a chipgyártó tavaly a Mobileye és a Delphi közös kezdeményezésébe is beszállt partnerként, amelyben a cégek egy autógyártóknak szánt, kulcsrakész önvezető rendszert fejlesztenek, az Intel emellett a Mobileye-jal és a BMW-vel közösen is dolgozik egy 2021-ben piacra dobható önvezető autón. Utóbbi projekt kereti között egyébként a trió 40 járművet már fel is szerelt technológiájával és aktívan teszteket folytat.

Az 1999-ben, Izraelben alapított Mobileye az iparág egyik legnagyobb ADAS (Advanced Driver Assistance System) azaz fejlett vezetéssegítő rendszer beszállítójának számít, ügyfelei között a BMW, General Motors és a Volvo is ott van, illetve korábban az okos- és önvezető autók egyik pionírjának számító Tesla ellátóinak sorában is szerepelt. Utóbbi két cég viszonya ugyanakkor mára megromlott, az elmúlt év Tesla-baleseteit követő biztonsági viták miatt, az elektromosautó-gyártó pedig tavaly nyáron be is jelentette, szakít a Mobileye-jal és fokozatosan saját fejlesztésű technológiára vált.

Útkeresés, minden áron

Eddig sem volt titok, hogy az Intel szándékai nagyon is komolyak az önvezető autók piacán, a gyártó tavaly novemberben bejelentette, negyedmilliárd dollárt fektet a sofőr nélküli járművek fejlesztését célzó projekteke. A cég nem sokkal ezután 15 százalékos részesedést vásárolt a német HERE térképalkalmazásban, továbbá együttműködést is aláírt a céggel a nagyfelbontású térképek valós idejű frissítését célzó közös kutatás-fejlesztés kapcsán.

Az Intel becslései szerint az önvezető járművek piaca 2030-ra mintegy 70 milliárd dollárosra hízik majd - ebből pedig a processzorairól elhíresült cég is ki akarja hasítani a maga szeletét. A felvásárlással a Mobileye-t az Intel tavaly létrehozott, kifejezetten az önvezető autók fejlesztésére fókuszáló ágazatába, az Automated Driving Groupba (ADG) olvasztja be (vagy inkább fordítva). Az ADG főhadiszállása ezzel Izraelbe kerül, ahol a divíziót a Mobileye társalapítója és műszaki igazgatója, Amnon Shashua professzor vezeti majd.

Poszt-PC korszak az Intelnél is?

A chipgyártó jelenleg komoly útkeresésben van. Miután a méretes okostelefon-piacról nagyrészt kiesett, minden áron el akarja kerülni a hasonló bukások lehetőségét, ezért a különböző feltörekvő szegmensekben már a viszonylag korai időszakban igyekszik megvetni a lábát - akár kemény összegek árán is. Az önvezető autók piaca mellett ilyen még az IoT is, amelyet az Intel ugyancsak elkötelezetten ostromol. A cég egyébként maga is rendelkezik az autókban és az IoT eszközökben egyaránt hasznosítható szenzortechnológiákkal, mint a RealSense - könnyen lehet, hogy a Mobileye felvásárlása utóbbi fejlesztésének is új lendületet ad.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A saját fejlesztések ugyanakkor az elmúlt években háttérbe szorulni látszanak, a vállalat inkább felvásárlásokkal csáklyázza meg az ígéretes új területeket. A zsugorodó PC-s eladások és a lekésett okostelefonos szegmens melletti útkeresés során a kész termékekkel jóval gyorsabban válhat egy-egy piac aktív szereplőjévé a cég, mint időigényes kutatás-fejlesztéssel.

A Mobileye-jal ilyen szempontból a gyártó különösen jól jár, hiszen nem csak technológiát kap, de annak ügyfelei és szerződései is hozzá vándorolnak. A hamarosan már az Intel ADG alatt működő Mobileye eladott termékeiből, például a cég autós EyeQ SoC lapkáiból és nagy teljesítményű FPGA chipjeiből származó bevétel a jövőben az Intel profitál majd - sőt később akár még növelheti is nyereségét, ha saját FPGA gyártásával sikerül összehangolnia a bekebelezett cég gyártását.

Nem PC-s modell

Az Intel sok évtizedes történetében meghatározó piaci modell a horizontális szegmentáció volt: a cég egyetlen fontos komponensre, a CPU-ra koncentrált, ezen a relatív szűk területen igyekezett maximalizálni részesedését és profitját. A stratégiát látványos siker követte, a cég dominálja a PC-s és szerveres CPU-k piacát, a noteszgépektől a legnagyobb üzleti kritikus rendszerekig meghatározó szereplő - és vastagon nyereséges. Ez azért szokatlan, mivel az Intel csak egyik tényezője a kész terméknek, a(z OEM) gyártó és a szoftverplatformot szállító Microsoft mellett.

Érdekes azonban látni, hogy az Intel ezzel a stratégiával most szakít, a Mobileye felvásárlásával teljes saját ADAS-platformot fog szállítani, félvezetőkkel, egyéb hardverkomponensekkel és szoftverrel együtt. A cég egyébként "tier 2" autóipari beszállítónak számít - a "nulladik" szintet maguk az autógyártók jelentik, az első szinten pedig a közvetlen beszállítók állnak. Így a Mobileye nem a gyártók közvetlen partnere, hanem platformjára más szereplők építenek megoldásokat és ezt értékesítik tovább az autómárkák felé. A tier 1-es partnerek listája hosszú, a Delphi mellett a Gentex, az Autoliv, a HiRain, a Magna Electronics, a ZF-TRW, a Bendix és számos más nagyágyú szerepel.

Növekvő részesedést tesz ki azonban az "aftermarket", vagyis utólag, gyártás után beszerelt ADAS-rendszerek értékesítése is a Mobileye forgalmából: 2015-ben 16 százalék, 2016-ban már 23 százalék volt a forgalomból ez a szegmens, a fő vásárlók között az üzleti és kormányzati flották, biztosítók és felhasználók voltak. Az autók utólagos "felokosítása" tehát már közel százmilliós piac ennél a cégnél.

Nagyot harap

A Mobileye ma meghatározó szereplője a robbanás előtt álló ADAS-piacnak, bevétele 2016-ban 358 millió dollárt tett ki - az előző két évben 240 illetve 144 millió volt. Összehasonlításképp az Nvidia éves autós bevétele 487 millió dollár, és abban benne van az infotainment rendszerek értékesítése is. A vállalat ráadásul már vastagon nyereséges, az elmúlt évben 108 millió dolláros adózott nyereséget könyvelt el - szó sincs tehát egy veszteséget veszteségre halmozó startupról.

A fentiek tükrében persze még mindig kétséges, hogy a cég 10 milliárdos piaci értékelése és az Intel 15 milliárdot meghaladó felvásárlási ajánlata valós értéket tükröz-e. Az már most látszik, hogy az ADAS-piac épp a robbanásszerű növekedés küszöbén áll, az önvezető technológiák néhány éven belül várhatóan tömegtermelésbe állnak, teljesen átalakítva ezzel az emberi közlekedést. Nem véletlen, hogy az olyan gigacégek, mint az Intel vagy a Google egy ideje igyekeznek jól helyezkedni a piacon és fejlesztéssel (vagy vásárlással) próbálják pozícióikat bebiztosítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról