Szerző: Habók Lilla

2017. március 8. 09:30

Összeborul az IBM és a Salesforce "mesterséges intelligenciája"

Nevezhető MI-nek, de inkább haladó analitika vagy kognitív számítógép az IBM Watson és a Salesforce Einstein megoldása. Az év második felétől a két rendszer együttműködik a célzottabb reklámkampányok és az információkkal még jobban megtámogatott ügyfélkapcsolat érdekében.

Együttműködik a jövőben az üzleti megoldásokat segítő IBM Watson és az ügyfélkapcsolatok kezelését középpontba helyező Salesforce Einstein mesterséges intelligencia megoldás, szerepel az IBM közleményében. A két rendszer együtt sokkal több információval fog rendelkezni a fogyasztókról, mint önmagában, mivel a két cég eddig más-más területek adatainak összegyűjtésére fókuszált. Az új partnerséggel olyan szolgáltatást tudnak létrehozni, amely az ügyfeleknek egészen kiterjedt adatbázist nyújt a vásárlóikról és a környezetükről, és ez mind a két cég számára üzleti előnyt teremt.

Egyrészt technológiai, másrészt üzleti stratégiai oldalról lehet vizsgálni a partnerség előnyeit Sepp Norbert, az IBM Magyarország Watson-szakértője szerint. A Salesforce a CRM megoldások piacvezetője, amely hatalmas ügyfélkörrel rendelkezik, és a felhalmozott adatai potenciális értéket jelentenek. Az IBM mesterséges intelligenciája pedig kifejezetten B2B fókuszú, míg a versenytársak (például Microsoft) inkább a lakossági felhasználásban gondolkodnak. Így mind a két cég kölcsönösen hasznot szerezhet a megállapodásból, az IBM az adatokból és a Salesforce-platformból, amelybe integrálódik; a CRM-es cég pedig B2B körben tud előrelépni, és kiegészíteni a saját rendszerét, ahol a fejlesztés korlátokba ütközött.

MI, haladó analitika vagy kognitív számítógép?

A hagyományos analitika manapság már szinte mindenhol jelen van, ezért a cégek úgy próbálnak többletet hozzátenni a jelentéshez, hogy azt mesterséges intelligenciának nevezik. Valójában azonban inkább "haladó analitikáról" van szó, mikor ezekről a megoldásokról beszélünk - hívja fel a figyelmet Sepp. Az adatokból feldolgozással kinyert információ segíti az üzleti döntéshozás bizonytalanságát csökkenteni ebben az esetben is. Jelenleg a cégek egy-egy szűk területen próbálnak a mesterséges intelligenciával olyan képességeket fejleszteni, amelyben az emberek előtte jók voltak - mostanában kezdenek ráérezni arra, hogy az üzleti folyamatokban is jó eredményeket lehet vele produkálni.

Más megfogalmazásban a Watson és az Einstein rendszereket kognitív számítógépeknek nevezhetjük, ahol a kogníció a gondolkodási folyamatok összefoglaló elnevezéseként jelenik meg. Ezek a rendszerek bizonyos területeken olyan típusú részfeladatok elvégzésére is képesek, ahol az emberek számára túlságosan megterhelő, monoton munkát kell végezni, vagy túl nagy mennyiségű adatot kell feldolgozni.

Watson és Einstein

Watson eredetileg arról vált nevezetessé, hogy a Jeopardy! televíziós kvízjátékban legyőzte a korábbi két legjobb játékost. Másik ismert formája pedig a Chef Watson, amely a "kognitív" számítási képességet ételreceptek kreatív létrehozásához használja fel - miközben ismeri az ételkémiát és számos receptet, olyan ételeket próbál meg összeállítani, amelyek az emberek számára is fogyaszthatóak. Az IBM rendszerének hivatalosabb oldalát viszont már kevesebben ismerik, amely jelen van többek közt a Watson Health Cloud egészségügyi felhőszolgáltatásban, vagy pedig az IBM önvezető kisbuszában az utazási élményt igyekszik javítani.

Összesen három megjelenési területe van Watsonnak a megkérdezett szakértő magyarázata alapján. A platform szolgáltatással a felhőből elérhető különböző komponenseket lehet igénybe venni a fejlesztésekhez. A dobozos megoldás típushelyzetekre szakosodott, úgy mint a Watson Analytics, a Watson Explorer vagy pedig a Watson Machine Learning. A harmadik pedig az iparágspecifikus változat, amelyben a szakismeretet az ügyfél rakja hozzá a rendszerhez, majd a betáplált információk alapján Watson tanácsot tud adni akár a diagnosztikában, gyógyszermolekulák kutatásában, olajkutak fúrásánál, pénzügyi tanácsadásnál, vagy egy konkrét ausztrál példa esetében az egyetemi dékáni hivatal munkatársai helyett, mikor éppen azok túlterheltek vagy a hallgató nyitva tartási időn kívül kérdezne.

Hamarosan pedig a Watson strukturált és strukturálatlan forrásai, illetve iparági információi, többek közt időjárási, egészségügyi, pénzügyi és kereskedelmi adatai be fognak épülni a Salesforce-féle Einstein megoldásba, amelyet tavaly októberben mutatott be a felhős cég a Dreamforce konferencián. Azóta Einstein minden Salesforce Cloud megoldásban megjelenik más-más funkciókkal, például a Sales Cloudban értékesítési lehetőségeket súlyoz vagy a Service Cloudban a panaszosokra szabott megoldási lehetőségeket ajánl fel az ügyfélszolgálatosnak.

Együttműködési keretek

"Mikor a területek határához érünk, akkor keressük, hogy az eddig le nem fedett megoldási körökre hogyan lehet azt kiterjeszteni" - mondja Sepp Norbert. Tehát a Salesforce valószínűleg úgy érezte, hogy az Einsteint akkor lehet kiterjeszteni, ha Watson is dolgozik az adatokon. Ez a megállapodás egyik lépése, amely a Watson API-k integrálásával többlet analitikai szolgáltatást fog kínálni az ügyfeleknek. Így például az IBM rendszerének helyi kiskereskedelemi trendekre vonatkozó adatainak és a Salesforce speciális vásárlói adatainak kombinációjával sokkal célzottabb kampányokat lehet indítani a vásárlók számára.

Ezenkívül a Salesforce AppExchange-ben elérhetővé válik az IBM Weather Insights, vagyis az időjárási szolgáltatás. Ez Watsonnal kiterjesztett esetben azt jelenti, hogy a Salesforce-t használó biztosító cég Watsont időjárási adatait is használhatja majd az ügyfelek értesítéséhez, ha valamilyen természeti katasztrófa várható - például ne üljön autóba, ha hóvihar közeledik. Ehhez hasonló az SAP Earth Observation Analysis szolgáltatása, amely a European Space Agency-től kapott térinformatikai adatok segítségével tud katasztrófák esetén valós adatokat vagy adott esetben előrejelzéseket küldeni.

Marc Benioff (Salesforce) és Ginni Rometty (IBM)

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Harmadik terület az IBM Application Integration Suite, valamint a Salesforce Intelligent Customer Success Platform összekapcsolása. Ez a megoldás azt segíti, hogy a különállóan megvásárolt alkalmazások könnyebben integrálhatóak legyenek a rendszerbe.

Végül pedig az együttműködési megállapodást az integrációhoz kapcsolódó tanácsadási szolgáltatás zárja. Az IBM tavaly vásárolta fel a Bluewolf informatikai tanácsadó céget, amely nagy tapasztalattal rendelkezik a Salesforce platform kezelésében, így a két cég közös megoldásainak bevezetésekor is közreműködik majd.

Várhatóan az év második felétől kezdhetik el használni Watson tudását, az időjárási és a tanácsadási szolgáltatást a Salesforce-ügyfelek, a vásárlóknak szánt hatékonyabb kampányok érdekében. Az Application Integration Suite pedig már március végén elérhetővé válik a Salesforce-ból. Minden szolgáltatás áráról csak a megjelenéssel együtt közöl majd információt a vállalat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról