Az elfeledett francia internet: Minitel (in memoriam Kelt)

2023.09.04. A HWSW történelmében 2017-ben eljött az a pillanat, amikor a szerkesztőség ráeszmélt arra, hogy a napi hírgyártás mellett nagy szükség és igény lenne amolyan "kitekintős" vagy "presztízs" anyagokra, ahogy Gyuri fogalmaz. Az ötletelést aztán ahogy lenni szokott, castingolás követte, akkor olyan külsőst kerestünk, aki átlátja az iparág teljes vertikumát, aki meglátja azokban a témákban a sztorit, amik mellett mi simán elmegyünk, nem utolsósorban pedig megírja úgy, hogy minden egyes mondatát öröm olvasni.

Pontosan ilyen volt Szedlák Ádám, aka Kelt, aki 2023. szeptember 1-jén, negyvenéves korában elhunyt. Uh, ez azért kicsit durva volt slusszpoénnak, Kelt!

Az ő emlékére közöljük ma címlapon azt az írását, ami talán a legjobban megmutatja, mire is volt képes ez a srác - több kellett volna ilyenből, sokkal több, JÓ CIKK, GRATULA!

Te pedig Kelt - úgy képzeljük - odafentről vagy valami alternatív dimenzióból most elnézően mosolyogsz rajtunk, akik most is itt állunk a futószalag mellett és mindenfélét összehordunk arról, ami elénk esik. Egyszerre voltál a legnagyobb geek és nerd, a szavak legjobb értelmében, mert hát - most őszintén - ki másnak jutna eszébe, hogy a franciák internetéről, a Minitelről cikket írjon?

Ölel,

A HWSW csapata

---

Nem nagyon lehet tagadni, hogy angolszász meghatározottságú kultúrában élünk. Amerikaiak a sorozataink, angolok a krimijeink - vagy skandinávok, de perfekt angol szinkronnal - és angolul beszélünk nagyjából mindenkivel. "The language of the internet is broken english" - mondta pár éve a Chaos Communication Congress németországi hackerkonferencia egyik előadója, majd nyugodtan beszélt tovább der router-ről és die malware-ről. Mindenki értett mindent. Hogy ezt az angolszász kulturális hegemóniát megtörjük, most nagyrészt franciákról lesz szó.

Feltalálós kérdés

Rögtön piros pontért ki tud francia feltalálót mondani, ha a Pasteur és Marie Curie nem ér? Louis Daguerre jó válasz, a Lumiére fivérek szintén, de vannak az informatikához közelebbi figurák is. Ha elég távolra vezetjük vissza az informatika történetét, akkor rögtön ott van Joseph Marie Jacquard, aki az egyik első tárolt programot végrehajtó ipari berendezést találta fel 1804-ben, az automata szövőszéket. A lyoni takácsok nem nagyon örültek az ötletnek, a Jacquard-legendárium szerint legalább egyszer a Rhone-ba ugorva menekült meg a veréstől.

^{Jacquard és szövőszék-kompjútere}

Hasonlóan jó válasz Claude Chappe, aki az optikai távíróhálózatot építette ki Franciországban, ami Napóleon katonai internetjeként funkcionált. Feltalálója ugyan több volt a technológiának, de Chappe volt az egyetlen, aki meg tudta szerezni hozzá a szükséges tőkét is. Ráadásul mindezt a francia forradalom napjaiban tette, amihez képest minden startupverseny tét nélküli hülyeség.

^{Chappe távíró-szemaforja}

A találmányoknak a sorsa is érdekes. A Jacquard-féle szövőszéket államosították, a feltaláló pedig állami fizetést és szövőszékenkénti jogdíjat kapott jó nyolc évig. Chappe maga 1805-ben a sikertelen távíróinnovátorok által hangoztatott plágiumvádak súlya alatt összeomlott, és öngyilkos lett. A rendszere azonban egészen az elektromos távíróra való átállásig működött. Még ehhez a rendszerhez is van feltalálónk, Émile Baudot, aki után a baud mértékegységet elnevezték. Őt azért szeretjük, mert a távírórendszer számára feltalálta a multiplexelést, illetve a Baudot-kód nevű karakterkódolási szabványt. Ez 1874-ben történt, szóval még el sem értük a huszadik századot, és a franciák már mindent tudnak az internetről, nem csoda, hogy ők találják fel azt, ami aztán a legközelebb lesz a webhez.

A teletext átlépi az árnyékát

Itt most ugranunk kell száz évet, mert bár a frankofón technikatörténet iszonyatosan érdekes, de apró lépésekkel soha nem jutunk el a kereskedelmi felhasználású hálózatokig. Pedig azt is a franciákhoz lehet kötni. Ha elég elfogultak vagyunk, akkor csak a pop-up reklám és a banner marad meg az amerikaiaknak, és az is csak azért, mert az internet egyik nagy fehér istene, Ethan Zuckerman pár éve nyilvánosan bocsánatot kért a feltalálásukért. Szerencsére Zuckerman elég jó figura ahhoz, hogy feledjük a haragot.

De vissza a kereskedelmi internethez, illetve annak a franciás változatához, amely Minitel néven üzemelt 1978-tól. A rendszert videotex nevű technológiára építették fel, ami a teletext okosabb nagy testvére. Míg a teletext broadcast jellegű, egyirányú kommunikációra alkalmas, ahol a felhasználók lapozgatós könyvként tallózhatnak a szolgáltató által küldött tartalmak között, addig a videotex kétirányú. Akit mélyebben is érdekel a Teletext és a Videotex rendszerek lelke, az töltse le az Unesco egészen remek 1986-os döntéshozói tájékoztatóját . Akkortájt több ideje lehetett a döntéshozóknak, mert 99 oldalra rúg a dokumentum.

^{Az első tesztben használt modell - Thomson gyártmány.}

A technológiában rejlő lehetőséget a britek ismerték fel először, de rövid úton elpuskázták az esélyüket. A telekommunikációban érintett összes szereplő - a BBC, a posta és az ITV - saját rendszert indított. Velük szemben a France Telecom Minitelje egyedül volt a piacon, és őrületesen népszerűvé tudott válni. Számokban ez a népszerűség azt jelenti, hogy rövid, bretagne-i teszt után bevezetik, és 1987-re már hárommillió előfizetője van szerte Franciaországban.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a videotex rendszereket a hetvenes évek óta tesztelgették, pofozgatták különböző telekommunikációs cégek. De egy tíz éves ötlet szinte újnak számít ahhoz képest, hogy a videotelefonálást az 1920-as évek óta próbálják tömegszolgáltatássá tenni - a nácik berlini olimpiájának egyik technikai csodája is volt - a virtuális valóság pedig harminc év után csak most indult el a népszerűvé válás útján. Illetve míg ezek a technológiák jellemzően rendkívül drágák, a Minitel terminálokat a France Telecom ingyen tudta adni az érdeklődőknek. Ezt a modellt egyetlen másik országban sem próbálták ki, valószínűleg ezért lett a széles körben elterjedt videotex jellegzetesen francia dolog.

Retróterminál divatszínekben

A Minitel-rendszer mai szemmel nézve rendkívül szerény hardveren futott. Negyven oszlopos, huszonöt soros felbontású kijelzőkön jelent meg a 1200 baudos sebességgel letöltött és 75 bauddal feltöltött anyag. Ezek a sebességek annak fényében figyelemre méltók, hogy a központ felé irányuló kommunikáció nem csak lekéréseket tartalmazott, fórumoztak is a Minitelen. A forgalom a France Telecom X.25-ös hálózatán zajlott, amely a Minitellel egyszerre szűnt meg.

Az eszközöket a francia ipar színe-virága gyártotta. Olyan cégek vettek részt a projektben, mint az inkább az autói vagy a légiharc-rakétái miatt ismert Matra, a Phillips helyi leányvállalata, és a Télic-Alcatel. A rendszer fennállása alatt tíznél is több terminált dobtak piacra. A legrégiesebb a Falloutot vagy a Metro 2033 világát idéző, atomkorszakbeli áramvonalas kis tévének tűnik, a legmenőbbek viszont őslaptopok, az Akirába illő japános hatású letisztult csodák. Az egyik típus még divatszínekben - legalábbis kékben és pirosban - is kapható volt.

^{(Nicholas Nova / Flickr)}

A Minitel-élményt nem a hardver felől kell megközelíteni. Sokkal fontosabb volt, hogy a korábban csak tévével és telefonnal rendelkező háztartásokban megjelent egy információs konzol is egy nagy gaulleista fejlesztés eredményeképpen. "A francia információs ergonómiát úgy alakították ki, hogy a felhasználó legyen az interfész központjában" - írja a francia audiovizuális archívum oldalán publikált cikkében Cristophe Carillou és Morgane Gaulon-Brain. A grafika csak kicsit volt szebb, mint a teletext, és egészen biztosan elmaradt egy ügyesebb ASCII-art mögött.

Nem csak akkor tűnt sci-finek

A legfontosabb különbség a Minitel és a mai internet között a központosítottság szintje. A platformok internetének kritikusai szerint mostanra sokat sérült, és egy napot végig lehet internetezni anélkül, hogy a Google-Facebook-Microsoft-Amazon világot elhagynánk. (Kína esetében ez még kevesebb cég, de Kína furcsa világ.) A Minitel esetében nem volt ekkora választék, teljesen központosítottan működött, a France Telecom volt az üzemeltető, a díjbeszedő, a kulcsok őre és a kapu őrzője is.

^{Példaalkalmazás, 64 szürkeárnyalatos képpel. (Bernard Marti, Wikimedia Commons)}

Ha nem az internet felől nézzük, akkor ezzel a felépítéssel a franciák  eredeti sci-fi ötletet valósítottak meg. Iain M. Banks Kultúra-regényeinek hajókat és orbitálokat vezérlő mesterséges intelligenciái csevegőpartnerként és általános információs rendszerként is szolgálnak a lakóknak. Gibson Neuromancerében is egy hálózat létezik, annyira hogy annak valós topográfiája és látképe is van. Zárjuk le a sort az egész kifordításával, ahogy László Zoltán Hiperballadájában szerepel:

"Bakocs időnként kérés nélkül is mesélt azokról az időkről, amikor a Dánnüje Centyr, az Adatközpont őse még csak a KGST-ben működött, és az amerikaiak mindent megtettek, hogy megszerezzék a szükséges technológiát… Azóta persze nekik is megvan a saját rendszerük, InterNetnek hívják, de az valami teljesen más; a híradóban azt mondják, tiszta anarchia az egész, meg hogy csak reklámok, pornográfia és szekták vannak rajta, nem úgy, mint itt."

A titok? Építsünk zárt kertet

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Minitel nem volt annyira szabályozott, mint a László-féle szovjet hálózat. A hálózat bezárásakor 1486 különböző szolgáltatás volt elérhető, ezek egy része fizetős felnőtt chat, társkereső vagy fórum volt. Ezeket nevezték szemérmesen rózsaszín Minitelnek.

^{Az Ulla reklámja...}

^{...és működés közben.}

A korabeli Tinderen és chaten túl volt más böngészni való is a Minitelen. A kézenfekvő adatbázisszolgáltatásokon túl tartalomszolgáltatások és online kereskedelmi oldalak is elérhetők voltak. Sokkal kevésbé hat profetikusnak az AT&T 1993-as David Fincher rendezte és Tom Selleck narrálta You Will reklámjai, ha tudjuk, hogy a felvázolt lehetőségek egy része már működött a Minitelen.

Grafikus felhasználói felületet ugyan nem igazán kínált a platform. Az egyes szolgáltatásokat egy négyjegyű kóddal (3615) és egy szóval (marieclaire) kellett behívni. A számkód azt is elmondta a felhasználónak, hogy milyen tarifát fog fizetni a szolgáltatásért. A 3615 a sajtónak létrehozott magas presztízsű és rendkívül fizetős része volt a Minitelnek. Percenként tíz frankba került a használata, amelyet a France Telecom gyűjtött be hó végén, a telefonszámlához csapva. Tételes számlát nem küldtek, így mindenki mondhatta azt, hogy a Le Figarót olvasta, nem pedig a szintén a 3615-ön belül működő Ulla nevű társkeresőn töltötte az idejét.

^{(Nicholas Vigier/Flickr)}

Az elérhető szolgáltatások száma nagyjából a startupos prezentációkból ismerős hokiütő alakban emelkedett. Azzal a különbséggel, hogy a befektetők helyett a France Telecom mosolygott a legszélesebben. A rendszer üzemeltetésének fejében az előfizetési díjak 45 százalékát zsebre vágták.

A pénzre nem lehetett panasz

A Minitel aranykora a kilencvenes évek közepére esett. A nyolcvanas évek sajtós, szórakoztatós lapjai után megjelentek az üzleti szolgáltatások. Még bankolni is lehetett a rendszeren keresztül. 1998-ban még 25 ezer miniteles szolgáltatás működött, míg .fr domainből alig ötezret adtak el.

^{(Kevin Driscoll/Flickr)}

A telepített terminálok száma korábban, 1993-ban tetőzött, ekkor országszerte 6,5 millió készülék üzemelt , ami durván 14 millió felhasználót jelentett. A dotkom korszak kezdetére, 1999-re a terminálok száma 5,5 millió darabra esett vissza, ekkorra viszont az üzemeltető megnyitotta a Minitelt az internet felé, így onnan is tudott ügyfeleket behúzni. 2003-ban, amikor a terminálok száma már meredeken zuhant, még mindig kilencmillió felhasználóval büszkélkedhetett a szolgáltató.

A France Telecom ráadásul tudott úgy árat emelni egészen a kétezres évek elejéig, hogy a szolgáltatás a csökkenő érdeklődés ellenére is vastagon nyereséges legyen. Az aranykor évi 700 millió és egymilliárd euró között mozgó bevétele volt a csúcs, de még 2007-ben is évi százmillió eurót hozott a szolgáltatás.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

A Minitel legérdekesebb öröksége  az a pár vállalkozó, akik a 3615-ös szolgáltatásokból gazdagodtak meg. A dotkom lufit tíz-tizenöt évvel megelőzve dotkom milliomosokká váltak. A leghíresebb közülük Xavier Niel, aki később a Free nevű francia internetszolgáltató alapítójává vált, ma pedig egy egykori vasúti pályaudvart alakít át startup keltetővé Párizsban.

^{(Nicholas Nova / Flickr)}

Érdemes ismerni még Claude Perdriel nevét, ha másért nem, azért mert újságíróként és főszerkesztőként kevesen válnak milliomossá. A 1929-ben született Perdriel felismerte a hálózatban rejlő lehetőséget, a Nouvel Observateurt két 3615-ös szolgáltatás profitjával mentette meg. Ma is a kiadóvállalat élén van.

De miniteles szolgáltatásokkal gyűjtötte össze a pénzt az első nagyobb cégére Marc Simoncini, francia üzleti angyal is, a Meetic társkereső atyja. Őt leginkább onnan lehet ismerni, hogy a spamelős Twoo is az ő tulajdonuk, amiben mindenkinek van egy ismerőse, aki miatt a rendszer küldi a leveleket.

Aludj el szépen

"Olyan zárt volt, mint az Apple Store. Azért halt ki, mert megkövesedett, nem volt rajta innováció" - mondta Benjamin Bayart, internetes aktivista és a legrégebbi francia netszolgáltató egykori vezetője a Minitel haláláról. Hosszú távon a központosított, zárt, fizetős hálózat nem tudott versenyezni az internettel, ahol mindenki honlapot nyithatott gyakorlatilag bármiről.

Ezzel elérkeztünk a sztori végéhez. A Minitelt 2012-ben - ekkor még 670 ezer terminál volt üzemben - lekapcsolják, vele hal a France Telecom X.25-ös hálózata is. Az elképzelés viszont, ami köré felépítették a szolgáltatásokat, a mai napig létezik. Az Apple ökoszisztéma, a zero-ratelt Facebook appban elérhető oldalak, az egymással kényelmesen összeköthető vagy éppen egymással teljesen inkompatibilis platformok mind magukban hordozzák a Minitel örökségét.