Szerző: Asztalos Olivér

2017. február 16. 12:49

Esett a bevétel és a profit a Ciscónál

A csökkenő bevétel ellenére elégedett legutóbbi pénzügyi negyedévével a Cisco. A hardveres bástyák lassan vékonyodnak, amit újabb pillérek építésével próbál kompenzálni a vállalat.

Megfelelt a várakozásoknak a Cisco legutóbbi pénzügyi negyedéve. A január 28-án zárult időszakban a vállalat két százalékkal alacsonyabb bevételt könyvelt el, mint egy évvel korábban, amivel a forgalom 11,8-ről 11,6 milliárd dollárra csökkent. A kisebb mértékű zsugorodás hátterében a húzótermékek iránti keresletcsökkenés áll, az előző évhez képest a switchek és a routerek eladása is számottevő mértékben mérséklődött.

A bevételnél lényegesen nagyobb mértékben csökkent a profit, a tavalyi 3,14 milliárdos 2,34 milliárdra apadt, ami 25 százalékos visszaesést jelent. Az első hallásra jelentős mérséklődés hátterében egy tavalyi, adózással kapcsolatos, 617 millió dolláros egyszeri jóváírás, illetve egy szintén az egy évvel ezelőtti időszakot érintő 222 milliós értékesítés áll. Ezzel szemben az idén január végén zárult negyedévben egy 61 milliós, felvásárlással kapcsolatos kiadás, illetve egy szerényebb, 191 milliós adójóváírás szerepel. Ezzel a egyszeri hatásoktól megtisztított nettó eredmény 2 százalékot csökkent, 2,93-ról 2,86 milliárd dollárra.

Az eredmény a csökkenés ellenére jónak számít, a Cisco teljesítményét ugyanis számos negatív piaci hatás hátráltatta. A vállalat számára messze legnagyobb bevételi forrást jelentő switchek iránti kereslet 5 százalékkal csökkent, ami 3,3 milliárdra mérsékelte a bevételt. Ennél nagyobb mértékben hanyatlott a második legnagyobb bevételi forrásnak számító NGN routing üzletág forgalma, ami 10 százalékos mérséklődéssel 1,81 milliárd dolláron állt meg. A negatív trendet a szoftveresen meghatározott megoldások terjedése hajtja, a konkurensek olcsóbb és/vagy kisebb gyártói elkötelezettséggel járó termékei sikerrel szereztek piaci részesedést a Ciscótól.

A két húzóággal szemben jól szerepelt a kollaborációs termékekkel foglalkozó részleg, ami 4 százalékos növekedésével 1,06 milliárdra tornázta fel bevételét. Ezzel szemben csalódást és némi meglepetést jelent, hogy az szerverekből származó bevétel hasonló mértékű csökkenést mutatott, ezzel 790 millióra mérsékelve a termékekből befolyó bevételt. A vezeték nélküli hálózati megoldások forgalma ugyancsak nőtt, 3 százalékkal 632 millióra pumpálva a forgalmat. Ennél lényegesen kellemesebb meglepetést produkált a különféle biztonsági termékeket gyűjtő divízió, ami 14 százalékos növekedéssel 528 milliós bevételt generált.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A vállalat számára egyik legfontosabb piacnak számító észak-amerikai régióban és Ázsiában 3 százalékos forgalomcsökkenést produkált, az EMEA régióban pedig lényegében változatlan bevételt könyvelt el a Cisco. Kelly Kramer, a vállalat pénzügyi igazgatója elmondta, hogy vállalata megy tovább a korábban kijelölt úton, a hardverről fokozatosan a szoftveres(en definiált) fejlesztésekre áthelyezve a hangsúlyt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról