Szerző: Asztalos Olivér

2017. február 15. 15:04

Nagy 3PAR frissítés jön a HPE-től

Jelentős frissítéssel dobja meg a 3PAR tárolók adatoptimalizációs képességeit a HPE. A szoftver még ebben a negyedévben elérhető lesz az ügyfelek számára.

Az eddigi legjelentősebb fejlesztéseit mutatta be flash-alapú 3PAR tárolórendszereihez a HPE - állítja közleményében a vállalat. Az újítások az operációs rendszerben, azaz a 3PAR Operating Systemben gyökereznek, ami több teljesítményt növelő módosításon túl új funkciókat is bemutat, amelyek közül az ADR (Adaptive Data Reduction) adattömörítési technológia a legfontosabb, ami több különféle eljárást összefogva növeli a tárolók hasznos kapacitását.

A HPE szerint az ADR akár 75 százalékkal is csökkentheti a tárhelyigényt - a cég becslése szerint 4:1 tömörítési arányt a gyakorlatban is képes nyújtani, ehhez összesen négy különféle eljárást foghat össze a rendszer. Ezek közül a Zero Detect áll a sor elején, az automatikus eljárás a rendszerbe épített egyedi ASIC számítási teljesítményére támaszkodva elemzi a bejövő adatfolyamokat, és az azokban található sorozatos nullákat (adatfelesleg) felismeri, majd gyakorlatilag elveti azokat, így csökkentve az írási műveleteket, tehermentesítve a vezérlőt és az SSD-ket, ezzel végeredményben tárhelyet spórolva.

Ezt egészíti ki a második szinten álló, ugyancsak az ASIC-ra épülő, kötetenként konfigurálható deduplikáció, teljesen tehermentesítve a CPU-(ka)t, az egyedi áramkör erre három dedikált motort tartalmaz. A rendszer minden írási kérelemhez az abban található komplex adathalmaz alapján ujjlenyomatot generál, így az könnyen összevethető a később érkező adatokkal. Egyezés esetében a rendszer részletesebben, bitenként is összeveti a már kiírt és a bejövő adatokat, és ennek megfelelően dönt az egyes részek elvetéséről vagy tárolásáról. A deduplikációnak flash-alapú tárolóknál számos előnye van, az ugyanis az elérhető kapacitáson túl a meghajtók élettartamára is pozitív hatással van az írási ciklusok csökkentése miatt.

A hasonló célt szolgál az indirekt, ugyancsak kötetenként konfigurálható tömörítés, ami alapvetően szintén az ASIC számítási kapacitását lovagolja meg, de a gyorsabb végrehajtás érdekében a rendszer a CPU magokat is befoghatja, ugyanis bizonyos adatmennyiség esetében a tömörítés erőforrás igénye jelentősen megugorhat. A tömörítési folyamat előtt az adatokat az Express Scan eljárás elemzi, kiválogatva a gyengén vagy egyáltalán nem tömöríthető adatokat, ezzel erőforrást spórolva.

Bár a sor végén áll, a HPE a Data Packinget emeli ki a négy fejlesztés közül, a cég ezt egyedi fejlesztésnek titulálja, amely a már (opcionálisan) deduplikált és tömörített adatok optimális kiírásáért felel. Az eljárás a szabálytalan méretű adatokat gyűjti csokorba a gyorsítótárban, amelyek kiírására akkor kerül sor, ha azokat szabályos, az SSD NAND-jának natív lapméretére szeletelte a rendszer. Ezzel az SSD-k teljesítménye mellett azok élettartama is növelhető, ugyanis a meghajtó vezérlőjének ezzel nem kell további írási műveletek árán optimalizálni a kiírt adatokat.

A HPE kiemeli, hogy minden esetben célszerű átgondolni az egyes funkciók használatát, azokat a mindenkori munkafolyamatokhoz igazítani. Példának a nagy mennyiségű, rendszeresen elért vagy tömöríthetetlen adatokat (pl. videók, adatbázisok) hozza fel a cég, ezeknél célszerű kikapcsolni a tömörítést, amivel erőforrások szabadíthatóak fel. Emellett célszerű szem előtt tartani, hogy a felsorolt összes eljárás negatívan befolyásolja a késleltetést, ezzel pedig a rendszer teljesítményét, ergo a maximális tempó eléréséhez célszerű lehet lekapcsolni egyes elemeket.

Az adatoptimalizáláson túl más újításokat is hozott a 3PAR OS 3.3.1-es verziója. A 3PAR Express Writes optimalizációjának hála 40 százalékot csökkent az iSCSI késleltetése, amivel gyorsulhat az interfészre építő alkalmazások teljesítménye, ezzel párhuzamosa pedig a felhős környezet támogatása is javult a kiterjesztett host connectivity és a multi-tenant IP networkingnek hála. Ezzel párhuzamosan a 3PAR File Persona skálázódási képességei is fejlődtek, a keresztprotokollos fájlmegosztás és az automatikus provisioningnek köszönhetően.

Frissült az RMC (Recovery Manager Central) is, amivel snapshotok költöztethetőek HPE StoreOnce Systems rendszerekre Az új RMC ezzel akár 23-szor gyorsabb mentésre és 7-szer gyorsabb visszaállításra lehet képes 9-szer alacsonyabb CPU terhelés mellett. Az ugyancsak ide kapcsolható a HPE Peer Copy, ami kétirányú adatmozgást biztosít a snapshotoknak a StoreVirtual VSA-k és a 3PAR tömbök között. További újdonság, hogy az Azure-ben futó StoreOnce VSA segítségével már felhőbe is replikálhatóak az adatok, növelve az adatbiztonságot. Végül, de nem utolsó sorban a Peer Persistence-nek hála már akár három adatközpont is támogatott katasztrófa utáni helyreállításhoz.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A HPE az SSMC-n (StoreServ Management Console) is fejlesztett, a frissítéssel automatizálhatóak és ütemezhetőek a nagyméretű migrációk, a folyamatban akár 24 darab 3PAR tároló is bevonható. Ugyancsak az SSMC továbbfejlesztésével jelenik meg a Smart SAN integráció, amivel automatizált, egyetlen kattintásos SAN zónázás állítható a Fibre Channel hálózatokon.

A 3PAR OS 3.3.1 és a felhős HPE StoreOnce VSA még ebben a negyedévben elérhető lesz az érvényes szerződéssel rendelkező 3PAR ügyfeleknek, előbbi ingyenes, utóbbi pedig 1400 dollártól indul. A HPE Peer Copy és a 3PAR Recovery Manager Central frissítés a második negyedévben érkezik, ezeket az érvényes kontraktussal rendelkező ügyfelek ingyen megkapják. Ezzel párhuzamosan egy új, all inclusive licencelést vezet be a HPE a vásárlás leegyszerűsítése és a költségek csökkentése érdekében, az ígéret szerint utóbbi ezzel akár 30 százalékkal is redukálható. Végül, de nem utolsó sorban a 3PAR Flash Now kezdeményezés keretein belül az ügyfelek a felhős szolgáltatásokhoz hasonlóan, felhasznált gigabájt/hónap alapon komplett 3PAR tömböket is bérelhetnek hálózattal és adatvédelemmel együtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról