Szerző: Hlács Ferenc

2017. február 10. 14:00

Kipróbáltuk: Gránit Pay

A "kézműves" Gránit Bank megoldása kitűnő példa arra, hogy nem csak az óriások keze alól kerülhet ki jól használható mobilfizetési alkalmazás. A szolgáltatás itt-ott még kissé fapados, a két igen fontos kritériumot viszont kipipálhat: egyszerű és működik.

Noha Magyarország egyelőre nem jellemezhető a fintech szféra térképébe szúrt lángoló pallosként, országunk kis méretéhez képest mégis kifejezetten szép mennyiségben termeli az egyre újabb kezdeményezéseket a területen, a PFM (Personal Finance Management) appoktól egészen a mobilfizetésig. Míg sok helyütt az Apple Pay, Android Pay, netán Samsung Pay (hivatalos) rajtját várják, nálunk több csapat is a saját kezébe vette a dolgokat és előállt saját mobilfizetési megoldásával. Ezek közül a legismertebb talán a Mobiltárca, amely bár a "nagyokéhoz" hasonló funkcionalitást tett lehetővé, többek között a használatához szükséges speciális SIM nehézkes igénylése miatt nem lett elterjedt, ráadásul rövidesen be is zárja a kapuit. Több próbálkozás is elindult a mobilfizetés útján, és jobbára mind a körülményes használaton buktak el, vagy legalábbis majdnem mind.

A hazai piacon jelenleg egyetlen szereplő van, aki meg tudta oldani ezt az egyébként igen komoly UX-problémát, ráadásul az végül nem egy Telekomhoz vagy OTP-hez hasonló óriás lett, hanem a "kézműves" Gránit Bank. A pénzintézet tavaly ősz óta elérhető mobilfizetési megoldását mi is elvittük egy körre, hogy megnézzük, valóban zökkenőmentes-e a megoldás, vagy itt is akadnak a hosszú távú használatot gátló buktatók. (Spoiler veszély: valóban zökkenőmentes.) Ennél persze azért valamivel árnyaltabb a dolog, de az tény, hogy néhány hét alatt nagyon pozitív tapasztalatokat gyűjtöttünk össze.

Fapados, de jól használható app

Kezdjük mindenesetre az elején: ahhoz, hogy a bank GRÁNIT Pay névre keresztelt szolgáltatását beizzítsuk, értelemszerűen a bank ügyfelének kell lennünk. Ez persze nagyban leszűkíti a potenciális felhasználók körét, hiszen a legtöbben hosszú ideje elkötelezettek jól bevált pénzintézetük mellett, a GránitBank számlakonstrukcióit pedig nem a mi tisztünk megítélni, így mindenki döntse el maga, megéri-e számára a számlanyitás lépése. Mielőtt azonban ostrom alá vennénk a bankfiókot fontos tisztázni, hogy akad még egy szűrő, amelyen a mobilfizetésre vágyók fennakadhatnak: a megoldás csak androidos eszközökön működik, ha mobilos fizetésről van szó fizikai pénztáraknál, az iPhone tulajdonosok - jelenleg legalábbis - kizárólag az Apple Pay-re támaszkodhatnának, ha idehaza elérhető lenne.

Miután a legalább 4.4-es verziószámú Androidot futtató telefont birtokló felhasználó bekerült a bank ügyfelei közé, már csak annak mobilalkalmazását kell letöltenie, hogy a reggeli munkásampullát sajtos kiflit már telefonját a terminálhoz tartva fizethesse ki. A Gránit Pay használatához nincs szükség speciális SIM-kártyára vagy egyéb dedikált hardverre, az ugyanis HCE-re (Host Card Emulation) épít, hasonlóan például az Android Pay-hez. A megoldás a fizetéshez szükséges adatokat nem helyben tárolja, mint a SIM-es megoldás vagy épp a lokális SE (Secure Element) chipre építő Apple Pay, hanem felhős környezetben, ennek hála készülékek jóval szélesebb skáláján vethető be.

Az appot telepítve, majd azt először megnyitva a bank küld egy kódot, amellyel a mobilos bankolást a netbanki felületről aktiválhatjuk, illetve a folyamat teljes biztonsága érdekében az utolsó lépés előtt egy második kód is érkezik SMS-ben. Ezután alkalmazásban a GRÁNIT Pay menüpontra bökve választhatjuk ki a digitalizálni kívánt bankkártyát, amelyből egy koppintással virtuális kártya készíthető - ezután már fizethetünk is a készülékkel. A folyamat egyszerű, azon ráadásul a bank alkalmazása kézen fogva vezeti végig az embert - a szoftver felülete bár kissé fapados, jól áttekinthető. "Legrosszabb" esetben a telefonos ügyfélszolgálat is néhány perc alatt kihúzza a felhasználót a csávából, ahogy azt egy aktiválókód véletlen törlésénél magunk is megtapasztaltuk.

Az appban a GRÁNIT Pay első beállításakor a szoftver egy hatjegyű biztonsági PIN-t is készíttet a felhasználóval, ezt később a különböző beállítások módosításához kéri. Utóbbiak között lehetőségünk van megadni, hogy az érintés nélküli fizetés csak feloldott képernyőzár mellett vagy zárolt állapotban is működjön, a kijelzőnek azonban mindenképp aktívnak kell lennie fizetésnél. Ennek megfelelően kikapcsolt készülékkel sem működik a szolgáltatás - ellentétben például a fentebb említett Mobiltárcával - így ha a telefon lemerül, fizetni sem tudunk vele. Hosszú távon ezért nem árt ha vész esetére a bankkártyát is magunknál tartjuk, legalábbis ha hajlamosak vagyunk megfeledkezni a telefon töltéséről - bár a lemerülő készülék gondolata 2017-ben jó eséllyel sokak számára még ijesztőbb mint a pénztárca otthon felejtése.

Hajnalig mulatunk

Egy helyen a főbb számlakezelési és biztonsági funkciók

Persze az alkalmazásban nem csak a GRÁNIT Pay beállításaival molyolhatunk, abból követhető a vezetett számlák aktuális egyenlege, illetve az egyes kártyákhoz tartozó limitek is megszabhatók, legyen szó ATM-es készpénzfelvételről, POS vagy online fizetésről. Emellett egy gombnyomással le is kapcsolhatjuk az érintésmentes fizetés funkciót, illetve zárolhatjuk fizikai bankkártyáinkat is, ha azoknak lába kélne. Ez utóbbi különösen hasznos, azok számára is akiknek a mobilos fizetés egyébként nem mozgatja meg a fantáziáját: egy rosszul sikerült este vagy a kelleténél éhesebb ATM-mel való találkozást követően nem kell telefonálgatni az elveszett kártya zárolásáért, az egy gombnyomással azonnal elvégezhető. Mindezeken túl az alkalmazás felületén a banktól kapott iSMS értesítéseket is téma szerint csoportosítva követhetjük.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A menüpontok között megtaláljuk a MobilBankot, a VideóBankot és az ATM keresőt is, noha ezeknél a pénzintézet trükközött kicsit, a pontokra bökve ugyanis nem érjük el a funkciókat közvetlenül, az app a MobilBankra koppintva egy böngészőablakot nyit, amelyen keresztül a korábban az aktiváláshoz is használt netbanki felületet érhetjük el (külön bejelentkezéssel). A második két opciónál az azokhoz tartozó dedikált alkalmazások Play Store oldalára továbbít a szoftver - a VideóBank ugyancsak a Gránit Bank fejlesztése, az ATM-ek megtalálásához pedig az app a MasterCard Nearby-t ajánlja. Ha az említett alkalmazások telepítve vannak, a banki app automatikusan azokba továbbítja a felhasználó.

Akár egy mezei bankkártyát

A szoftver a kezdeti lépéseken, regisztráción lépésről lépésre végigvezet, de a hozzá tartozó Play Store oldalon is találunk egy részletes leírást a szolgáltatás használatba vételének pontos menetéről. A GRÁNIT Pay használata a gyakorlatban nem különbözik egy egyszerű érintésmentes fizetést támogató bankkártyáétól. A kasszához érve a telefont (a korábbi beállítások alapján feloldva vagy csak felébresztve) elég a terminálhoz tartani, amely csipogással jelzi, hogy lezajlott a tranzakció - a kártyás megoldáshoz képest lényegi különbség talán csak az eladó arckifejezésében lesz majd. A fizetésről az app rögtön értesítést is küld.

A fizetési élményben való előrelépés érdekes módon akkor tűnik igazán fel, miután az ember néhány hét elteltével ismét visszavált bankkártyára. Még ha a pénztárca előhalászása, a bank- és törzsvásárlói kártyapakli végigpörgetése a mindennapokban nem is veszélyesen megerőltető folyamat, ha azt helyettesíthetjük a telefon előkapásával (ami sokaknál néhány ingerszegény másodperc után egyébként is reflexszerűen megtörténik) meglepően gördülékennyé válhat a fizetés menete.

A szolgáltatással továbbá bizonyos esetekben a pénztárcát is otthon hagyhatjuk, bár azt még korai lenne állítani, hogy az teljesen helyettesítheti a brifkót. A különböző bónuszkártyákhoz továbbra is szükség lesz tárcára, nem is beszélve az igazolványokról - vagy a retrókedvelők esetében akár készpénzről. A kisboltba leugrani vagy az érintés nélküli fizetésre felkészült kocsmába (szigorúan egy) sörre betérni már nem kell azonban a komplett pénztárcát magunkkal vinni, továbbá hosszú távon érezhetően kényelmesebbé válnak a mindennapi mikrotranzakciók. Azt már most biztosra vehetjük, hogy a hasonló technológiák néhány éven belül komoly teret nyernek - hasonlóan a PayPasshez - és csak idő kérdése, hogy teljesen leváltsák a hagyományos bankkártyákat, és egyszer talán a frontot makacsul tartó készpénzt is. Ehhez persze még minden hasonló szolgáltatásnál komoly csiszolásokra lesz szükség, a korai tapasztalatok alapján ugyanakkor egyértelműen érdemes az elsők között felszállni a mobilfizetős vonatra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról