Szerző: Hlács Ferenc

2017. február 9. 12:30

Itt az Android Wear 2.0, mindjárt két LG okosórával

Play Store-ral, Android Pay-jel, Material Designnal és további újításokkal érkezett meg az Andorid Wear legújabb verziója. A Google először két új LG okosórán mutatja meg, hogy képzeli viselhető platformjának jövőjét.

Több csúszás után végre megérkezett az Android Wear 2.0, a Google viselhető eszközökre szánt operációs rendszerének legújabb verziója, amely komoly változásokat hoz az eddig megismert szoftverhez képest. A várható átalakításokról a cég az eredetileg tavalyra ígért rendszer előzetes kiadásai kapcsán már tavaly ősszel is beszélt, a főbb újdonságokon azonban érdemes még egyszer végigfutni.

A legjobban várt újítás talán az okosórás Play Store bevezetése, ami fontos lépés az eddig az okostelefonokhoz láncolt órák önállósodásában. Az Android Wear 2.0-val már nem kell feltétlenül a telefonra telepíteni egy-egy appot, hogy az a viselhető készüléken is futhasson, a saját alkalmazásboltnak hála az órákra is teljes értékű appokat tehetünk, így a telefont otthon hagyva (már ha 2017-ben beszélhetünk egyáltalán ilyen helyzetről) is változatlanul használhatók maradnak az órák.

01:01
 

Wear OS by Google: Make the most of every step

Még több videó

A Google a belbecs mellett a külcsínen is faragott, a rendszer megkapta az Androidról már ismerős Material Designt kapja, amely azon túl, hogy letisztultabb felületet hoz, a kerek kijelzőkhöz is hatékonyabban igazítja a különböző tartalmakat. Mindezek mellett a virtuális számlapok is okosabbak lesznek, azokon már a harmadik féltől származó alkalmazások információi is megjeleníthetők, legyen szó a Spotify számváltáshoz szükséges gombjairól vagy épp valamely fitneszapp adatairól. Ezeken túl, hogy az óra felületének túlzsúfolódását orvosolja, a keresőóriás a bejövő értesítéseket kisebb ikonokként jeleníti meg, amelyek alulról felhúzva nyithatók meg az ismert kártyás felületen.

Bár a felhasználók valószínűleg nem élnek tömegesen a lehetőséggel, a Google az okosórákról folytatott üzenetküldésen is csiszolt. Az Android Wear 2.0-val egy apró virtuális billentyűzet is érkezik a kis panelekre, illetve kézírás-felismerést is kap a rendszer, így ujjunkkal a kijelzőn firkálva betűnként is írhatók üzenetek. Az apró kijelzőknél ugyanakkor jó eséllyel inkább az immár szintén elérhető ajánlott válaszok jönnek majd jól - ezekből a rendszer mindjárt hármat is feldob egy-egy üzenetnél, az adott szöveg kontextusának megfelelően.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Fontos újítás még az Android Pay támogatásának bevezetése, amellyel a mobilos fizetéshez már a telefont sem kell elővenni a zsebekből, elég az okosórát a megfelelő terminál fölé tartani - legalábbis ha az óra rendelkezik NFC hardverrel. Ezzel a Google platformja fontos lemaradást hoz be az Apple-lel és a Samsunggal szemben, a két rivális ugyanis már korábban elérhetővé tette saját mobilfizetési megoldását okosóráin. Végül, de nem utolsó sorban a Google Assistant is eljut az okosórákra a frissítéssel, a vállalat virtuális asszisztense ezzel tovább araszol a piacot jelenleg hatalmas lendülettel ostromló Amazon Alexa mögött.

LG órák az élvonalban

A debüttel a várakozásoknak megfelelően két új okosóra is bemutatkozott, méghozzá a Google és az LG közös gyermekeként. Az LG Watch Style és Sport készülékek kerek kijelzővel és cserélhető szíjjal érkeznek, természetesen Android 2.0-val a fedélzetükön. 1,2 hüvelykes kijelzőjével a Style a diszkrétebb modell, annak 360x360 képpontot felvonultató, 299 PPI pixelsűrűségű kijelzője mögött egy 1,1 gigahertzre állított Snapdragon Wear 2100 lapka dolgozik, 512 megabájt memória és 4 gigabájt belső tárhely mellett. Az óra viszonylag kicsi, 240 mAh-s akkut kapott, továbbá Wi-Fi és Bluetooth támogatással is rendelkezik, önálló GSM kapcsolatra azonban nem képes. A felhozatalból sajnos az NFC is hiányzik, a kisebbik új LG órát így hiába lengetjük a pénztárnál.

A Sport változat a Style gömbölyded vonalvezetéséhez képest valamivel szögletesebb, határozottabb házat kapott és 1,38 hüvelykjével érezhetően nagyobb is párjánál. Az eszköznél nem csak a kijelző mérete, de annak minősége is ugrik egy kategóriát, a 430x480-as panel derekas, 348 PPI-t produkál. A processzor és a tárhely ugyanaz mint a Style-ban, a RAM mérete viszont 768 megabájt, a nagyobb eszköz továbbá egy 430 mAh-s akkunak is helyet ad - illetve lényeges, hogy a Sport verziónál már az LTE-képesség sem maradt ki a repertoárból. A zuhany alá mindkét modellt bátran magunkkal vihetjük, a Style IP67, a Sport pedig IP68 védettségi besorolást kapott. Értelemszerűen a kisebb, Style verzió ára lesz barátságosabb, az nettó 250 dollárért kerül a boltokba, míg a Sport variáns lényegesen drágábban, 350 dolláros áron lesz kapható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról