Szerző: Asztalos Olivér

2017. február 1. 17:00

Éhesebb volt az Apple-nél a Samsung

Több félvezetőt vásárolt az Apple-nél a Samsung. Bár a két cég konkurálást tekintve nem jelent lényegesen különbséget a szerepcsere, érdemes lesz szemmel tartani a tendeciát.

Érték szerint továbbra is az Apple és a Samsung vásárolja a legtöbb félvezetőt - derült ki a Gartner 2016-os évet vizsgáló elemzéséből. Bár a páros már nem kevesebb mint hat éve osztozik az első két pozíción, tavaly megfordult kettejük sorrendje, és ahogy az előző évi eredményekből sejteni lehetett, a Samsung Electronics végül megelőzte a cupertinói vállalatot, az utóbbi cég 5,6 százalékkal költött többet különféle félvezetőkre.

A két cég tavaly is óriási összegben, nem kevesebb mint 61,66 milliárd dollárért vásárolt különféle szilícium-alapú komponenseket, az egyszerű mikrokontrollerektől kezdve a DRAM és NAND chipeken át egészen a legbonyolultabb áramköröknek számító CPU-kig. A két góliát ezzel ismét felülmúlta az előző éves vásárlások értékét, míg 2014-ről 2015-re 0,8 százalékkal nőtt, addig 2015-ről 2016-ra 0,62 százalékkal emelkedett az érték, hála a Samsung 4,4 százalékos növekedésének, ami a vállalat 2015-re kirajzolt negatív tendenciájának megfordítása mellett még a konkurens Apple 2,9 százalékos visszaesését is kompenzálni tudta.

A Gartner publikus közleménye nem részletezi, hogy a Samsung mely szegmensekben mutatott produkciója eredményezte az ugrást, a cég legutóbbi pénzügyi negyedéve alapján a TV-k (is) segíthettek, ugyanis a 4K-s modellek eladásai 36 százalékkal, a hajlított 60 százalékkal, a 60 hüvelyk fölöttiek pedig 56 százalékkal nőttek. Az Apple csökkenő étvágyára a zsugorodó iPad eladásokat és a cég PC-piacos visszaesését hozza fel magyarázatként a piackutató közleménye, ami megjegyzi, hogy a kimutatások lassan 10 éves történelmében először áll negatív mutató a cupertinói vállalat neve mellett.

Nagy ugrás itt is a kínaiak, illetve a Dell neve mellett áll, aki valószínűleg elsősorban az EMC felvásárlásának köszönheti a bő 25 százalékos előrelépést. Ennél is nagyobbat lépett előre a Huawei, aki a szerverpiacon kegyetlen léptekkel tör előre a chipvásárlók listáján, miközben az okostelefonos piacon is egészséges növekedést produkál. Ennél is durvább az Oppo, OnePlus és Vivo márkákat összefogó, szintén kínai BBK Electronics teljesítménye, amely vállalat 131 százalékos növekedéssel egy helyből átugrotta az enyhe visszaesést produkáló LG Electronics-ot. A Gartner közleménye megjegyzi, hogy a kutatás történelmében ugyancsak először fordul elő, hogy három kínai cég is szerepel a megmaradt négy amerikai, két dél-koreai, illetve az egy darab japán szereplő mellett.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A teljes piac összesen 339,68 milliárd dollár értékben vásárolt fel különféle félvezetőket, viszont az így elért 1,5 százalékos növekedésben benne van az év második felében beütött DRAM és NAND áremelkedés is, ami várhatóan legalább az év közepéig kitart majd, ami így az idei vásárlásokra is hatással lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról