Szerző: Gálffy Csaba

2017. január 25. 14:55

App-analitikában erősít a Cisco is

Az IPO előtt pár nappal csapott le a Cisco és vásárolta ki az AppDynamics-et, az alkalmazás-analitikában utazó vállalatot.

Röviddel a tőzsdei rajt előtt vásárolta fel a Cisco az AppDynamics vállalatot - jelentette be a két cég közösen. Az AppDynamics alkalmazások (jellemzően webes alkalmazások) felügyeletére szakosodott, a fejlett platformért a Cisco 3,7 milliárd dollárt fizetett ki. Ez igen jelentős prémiumot jelent, a legutolsó befektetési kör még 1,9 milliárdra értékelte a startupot - a cég egyébként összesen 314 millió dollárnyi tőkét vont be.

A magas árat indokolhatta, hogy a Cisco szó szerint az utolsó pillanatban csapott le, az AppDynamics ugyanis még ezen a héten rajtolt volna a tőzsdén, a kezdeti részvénykibocsátásra a felvásárlás nyomán már nem fog sor kerülni.

Mit tud a platform?

Az AppDynamics specialitása a nagyvállalati alkalmazások teljesítményének monitorozása. Ehhez a rendszer adatforrások tömegével dolgozik, a kliensoldalon (mobil és webes), az alkalmazás mellett, a fizikai gépen és az adatbázis mellé telepített adatgyűjtő agentek információiból készít komplex teljesítményprofilt az alkalmazás futásáról. Ennek alapján az alkalmazás üzemeltetői és fejlesztői viszonylag gyorsan lépni tudnak, ha arra szükség van.

Az AppDynamics változatos szerveroldali technológiákat támogat, a Java és a .NET mellett PHP, Node.js, C++, Python alkalmazásokat is tud részleteiben figyelni, illetve az agent működik Apache Web Serverrel is. A nagy dobás, hogy a platform tetszőlegesen kiterjeszthető, és már készült is több, mint 100 ilyen adapter, amely olyan platformok felé nyújt átjárást, mint a Splunk vagy épp az Amazon Web Services. Az adatokat Application Intelligence Platform (AIP) dolgozza fel, ez a központi elem futhat on-prem, de szolgáltatásként is megvásárolható az AppDynamics-től.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az AIP dolgozza fel a valósidőben érkező adatokat és ez adja az alapszintű analitikai funkciókat is. A fejlettebb megoldásokkal dolgozók pedig innen szabványos API-kon keresztül szívhatják át további feldolgozó motorokba a tisztított információkat, vizualizációra és egyéb célokra.

A rendszer sok feladatkörben bevethető az AppDynamics állítása szerint. Használható például felhős architektúrák dinamikus skálázására a teljesítményadatok alapján: magas késleltetés esetén például további instance-ek pörgethetőek fel. De hasznos például a mobil- és webappok optimalizálására is, a kliensoldali agent ennek teljesítményébe is részletes betekintést tud nyújtani, continuous delivery esetén minőségbiztosításra. Emellett saját analitikát is képes mutatni, a felhasználói viselkedés elemzését is lehetővé teszi - ez pedig jelenleg a legforróbb területnek számít az informatikában (legyen szó webes vagy mobilos alkalmazásokról).

A platform egyik egyedi tulajdonsága, hogy az agentektől begyűjtött adatok szinte tetszőlegesen elemezhetőek, vizsgálhatóak tovább, a kiterjeszthető, moduláris rendszer erre lehetőséget biztosít. Ennek fényében a 3,7 milliárdos felvásárlási ár nem is tűnik nagyon magasnak, egy hasonló tudású platform saját hatáskörben történő lefejlesztése éveket emésztene fel és a végeredmény is bizonytalan lenne. Pontosan ezért éri meg a Ciscónak a felvásárlás: bevált, a piaci igényekkel is találkozó technológia, amely ma elérhető, a bizonytalanság és a kockázat nélkül.

Mit jelent a Ciscónak?

A Cisco sok-sok éve elkezdte diverzifikálni portfólióját és messze a hálózati eszközökön túlmutató platformokat felépíteni. Az egyik ilyen az ACI (Application Centric Infrastructure), amellyel a nagyvállalati alkalmazások bevezetése és üzemeltetése egyszerűsíthető, a fizikai infrastruktúra egy részének absztrakciójával. Hasonló logikát igyekszik a cég a UCS szerverekkel is megvalósítani, ott szintén a felügyeleti és vezérlést biztosító egységes platform adja a hozzáadott értéket.

A fentiek mellé jól illeszkedik az alkalmazásszintű felügyelet, amelyet az AppDynamics formájában immár meg is szerzett a cég. Várhatóan a Cisco a megszerzett csomagot jelenlegi formájában rögtön fel is veszi nagyvállalati kínálatába, de ezzel párhuzamosan fokozatosan integrálni is fogja azt a többi meglévő platform mellé. Elképzelhető, hogy az AppDynamics vezérlőpultja beköltözik a UCS vagy az ACI felületére, ahogy az is, hogy az AppDynamics további információforrásokhoz, teljesítményadatokhoz jut majd a Cisco hálózati eszközök, szerverek oldaláról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról