Szerző: Gálffy Csaba

2016. december 20. 16:29

Hazudhatott a Facebook a WhatsApp-felvásárlásnál

Téves információkkal vezethette félre a Facebook az Európai Bizottságot a felvásárlás elbírálásakor. Sokmilliós bírság jöhet érte.

Eljárást kezdeményez az Európai Bizottság a Facebook ellen a WhatsApp-felvásárlás kapcsán átadott információk igazságtartalmát illetően. "Jelen szakaszban a Bizottság aggódik, hogy a Facebook szándékosan vagy hanyagságból téves vagy félrevezető információt adott át, ezzel megszegve az EU versenyügyi szabályozását" - fogalmaz a közlemény. A vitatott részlet: a Facebook állítása szerint a két szolgáltatás felhasználóit nem lehet összevonni, ennek ellenére ezt a cég mégis meg tudta oldani később.

A Bizottság leszögezi: bár a tranzakció jóváhagyásánál nem ez volt az egyetlen szempont, ez is szerepet játszott abban, hogy végül megkapta a Facebook az engedélyt a WhatsApp megszerzésére, és nem kellett külön feltételeket vállalnia ehhez. Mert erre is rendszeresen van példa, a Microsoft például a LinkedIn megvásárlásánál kényszerült arra, hogy néhány önkéntes korlátozást vállaljon. Elképzelhető, hogy a Facebook számára is előírtak volna ilyen kritériumokat a hatóságok, amennyiben a teljes képpel szembesülnek.

Messze még a vége

A hatóságok malmai lassan őrölnek, nincs ez másképp ebben az esetben sem. A hivatalos eljárás most a kifogások jegyzékével (statement of objections) indul, amelyet a Bizottság megküld a Facebooknak, amelynek így lehetősége lesz kommentálni és magyarázni azt. Amennyiben a válaszokat a hatóság nem találja kielégítőnek, akkor elindulhat a büntetés kiszabása - amelyet a cég még sok fórumon támadhat, mielőtt jogerőssé válna.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Bizottság közleménye igyekszik tisztázni, hogy ezt az ügyet procedurális kihágásnak tekinti, vagyis nincs képben az engedély megsemmisítése, illetve a szomszédos adatvédelmi terület kérdései sem merültek most fel. A büntetés veszélye azért valós, a Facebookot az éves bevétel 1 százalékra büntetheti az EU, ez az elmúlt 12 hónapban közel 18 milliárd dollár volt, a büntetési maximum tehát 180 millió dollár is lehet.

Sose mondd, hogy lehetetlen

A hatóságok eredeti, a felvásárlást engedélyező és a döntés körülményeit részletező dokumentumából derül ki, hogy a Facebook pontosan mit is állított korábban. A cég akkor határozottan közölte, hogy a whatsappos és a facebookos fiókok automatizált párosítása műszaki okok miatt nem oldható meg, mivel a két rendszer különböző azonosítót használ - a WhatsApp esetében a telefonszám, míg a Facebooknál az email-cím az elsődleges. Így a soklépcsős párosítást a felhasználónak magának manuálisan kellene végrehajtania, ami a cég szerint a legtöbben vonakodnának meglépni. (138-as bekezdés illetve 105-ös lábjegyzet az eredeti dokumentumban)

A kérdést a versenyügyi hatóság kimondottan a hirdetési piac szempontjából vizsgálta, az adatvédelmi vonatkozásokkal nem foglalkozott, az dedikált hatóság feladata (az egyes regionális hatóságok már eljárást is indítottak a cég ellen). A versenyügyi csapatot viszont az érdekelte, hogy az adatbázisok koncentrációja hogyan befolyásolná a Facebook helyzetét az online hirdetési piacon (vagy annak egyes szegmenseiben), és létrejönne-e egy olyan kombinált entitás, amely túlzott dominanciával rendelkezik.

A bizonyos méretnél nagyobb felvásárlásokat világszerte több versenyügyi hatósággal is láttamoztatni szokták a cégek, így az EU mellett az Egyesült Államok, Kína (néha Brazília és Törökország) hatóságai is szoktak engedélyezési eljárást folytatni bizonyos kritériumok teljesülése esetén. Ilyen zajlott le akkor is, amikor a Facebook felvásárolta a WhatsAppot, a csevegőszolgáltatásért a cég 22 milliárd dollárnak megfelelő saját részvénnyel fizetett (ennyi lett a tranzakció végső ára). A hatóságok akkor azt vizsgálták, hogy az összeolvadás milyen hatással lesz a konzumer kommunikációs szolgáltatások, a közösségi háló-szolgáltatások és az online hirdetési piac szempontjából.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról