Szerző: Hlács Ferenc

2016. december 5. 11:30

A Fitbit veheti meg a Pebble-t

Apróért cserélhet gazdát a Pebble, az indie okosóra-gyártót iparági értesülések szerint a Fitbit kebelezi be. A felvásárlás összegének nagy része valószínűleg adósságrendezésre megy majd el.

Lecsap a Pebble-re a Fitbit, a sportkarperec-gyártó a The Information értesülései szerint felvásárolja a Kickstarterről rajtolt, e-papír kijelzős okosóráiról ismertté vált céget. Noha a vállalatok hivatalosan még nem nyilatkoztak az akvizícióról, egy független forrás az Engadgetnek is megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy meglepően kis összegű, 34-40 millió dolláros felvásárlásról van szó.

Az előzetes információk szerint a Fitbitnek elsősorban a Pebble szellemi tulajdonaira fáj a foga, a cég technológiáit, mint például az órákon futó operációs rendszert, saját, későbbi termékeiben készül felhasználni. Ez egyben a Pebble okosórák végét is jelenti, azok támogatását a vállalat a felvásárlás lezárultával fokozatosan leépíti, illetve árusításukat is megszünteti. Idén egyébként maga a Pebble is elindult a fitneszkiegészítők irányába, miután második generációs okosóráival párhuzamosan, májusban egy 3G-képs, Spotify támogatással is kiegésztített fitneszkövetőt is bejelentett, Pebble Core néven.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Úgy tűnik azonban a terméktriónak nem sikerült orvosolnia a cég pénzügyi gondjait, amelyek jelentős részben a Pebble Time gyenge piaci teljesítményének köszönhetők. Költségcsökkentés céljából az okosóra-gyártó márciusban már elbúcsúzott dolgozóinak negyedétől, beszállítói felé azonban így sem sikerült rendeznie az Engadget szerint mintegy 25 millió dolláros adósságát - vélhetően erre megy majd el a Fitbittől kapott összeg legnagyobb része.

A Pebble így kifejezetten rossz feltételek mellett int búcsút a piacnak, különösen figyelembe véve, hogy korábban több, a mostaninál nagyságrendekkel jobb felvásárlási ajánlatot is visszautasított. Iparági források szerint 2015-ben a Citizen nem kevesebb mint 740 millió dollárt ajánlott az akkor különösen szép reményű vállalatért, a Pebble azonban nem adta be a derekát, ahogy később az Intelnek sem, amely a Time okosóra kudarca után még mindig 70 milliót adott volna a cégért - legalábbis ha az egy időre jegeli a Pebble 2 és Pebble Time 2 piacra dobását. Ha helytállók a fenti értesülések, az indie gyártó most a korábbi lehetőségek töredékéért cserél gazdát, ráadásul az összeg zöme el is megy a kárrendezésre, az alapítók így várhatóan nem gazdagodnak meg.

Az akvizíció lezárultával az egyik legismertebb Kickstarter-sikertörténet ér csúfos véget, cserébe viszont a Pebble megoldásai rövidesen a Fitbit nevével fémjelzett viselhető eszközökön tűnhetnek fel. Nem lenne meglepő, ha a fitneszkarperec-gyártó a jövőben az eddigi modelleknél szélesebb funkciópalettával szerelt, inkább az okosórák felé húzó, e-papír kijelzős termékekkel is előállna.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról