Szerző: Asztalos Olivér

2016. november 24. 15:04

Szabad szoftver, szabad szombat, és még ingyenes is

Több mint egy év szünet után, idén immár hatodik alkalommal rendezik meg az ingyenes szakmai konferenciát.

Idén december 10-én, az Óbudai Egyetemen tartja hatodik Szabad Szoftver Konferenciáját az FSF.hu Alapítvány. Az ingyenes rendezvény az egész szombati napot felöleli, a kilátogatók három szekcióban hallgathatnak majd szakmai előadásokat – melyeket most is az előadói helyekre beérkezett pályázatok alapján válogatott ki a zsűri, azaz Kadlecsik József, Erdei Csaba és Varga Csaba.

A szervezők kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy azoknak az IT-vezetőknek, döntéshozóknak is hasznos tartalmat kínáljanak, akik már aktívan használnak szabad szoftvereket céges környezetükben vagy vizsgálják azok bevezetési lehetőségeit. Ennek megfelelően ebben az évben is három párhuzamos szekcióban zajlanak majd a szakmai előadások, amelyek listáját egyelőre nem hozta nyilvánosságra az FSF.hu, de a tavalyihoz hasonlóan valószínűleg idén is 20-25 előadásra lehet számítani. Az előző évben többek között az OpenStack tűzfalról, CRM-ről, nyílt forrású DTP alkalmazásról, és linuxos konténerekről is szó volt.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az előadásokkal párhuzamosan számos szabad szoftverekkel foglalkozó civil és szakmai szervezetet állít majd ki, mely mellett egy szabad kultúrával kapcsolatos kiállítás is lesz, amelyet ugyancsak ingyenesen tekinthetnek majd meg az érdeklődők. De nem csak megtekinteni, értékelni is érdemes lesz az előadásokat, mert azok között, akik ezt megteszik, a szervezők nyereményeket sorsolnak ki a nap végén.

Az előadások anyagából ISBN számmal is ellátott konferenciakiadvány is készül majd. A részvétel látogatók számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött, azt az FSF.hu oldalán kell elvégezni. Azok a cégek, melyek kiállítóként és/vagy támogatóként szeretnének megjelenni, itt tudják jelezni szándékukat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról