Szerző: Gálffy Csaba

2016. november 21. 09:30

Felhős szövetséget köt a Google és az Intel

Összefog a két felhős nagyhatalom, a processzorokat gyártó Intel és a szoftverek fejlesztését végző Google. Véget érhet a Power-álom?

Stratégiai szövetséget köt a Google és az Intel - jelentette be blogján a keresőóriás. Az együttműködés célja "felgyorsítani a felhős technológiák nagyvállalati adoptálását", jobb műszaki integráció és közös piaci edukáció (közös marketing) által. A Google és az Intel hosszabb ideje dolgoznak együtt, az internetes cég az Intel egyik legnagyobb egyedi vásárlójának számít, adatközpontjaiban világszerte az Intel CPU-it használja. Az együttműködés idővel szorosabbá vált, a két cég a processzorok fejlesztésén is dolgozott együtt (a Google is véleményezhetett bizonyos architekturális kérdéseket), illetve a validációban is segédkezet nyújtott.

Most az együttműködés új fázisba lép, néhány konkrét területen együtt dolgozik majd a két cég. Az első a Kubernetes, a konténermenedzsment-technológia, amely jobban támogatja majd az Intel hardvereket, például javul a virtuális hálózatok teljesítménye vagy a megosztott erőforrások prioritás-kezelése. A Kubernetes fejlesztését eddig inkább a Google vitte a vállán, az Intel beszállása sokat lendíthet a projekten.

Egy korábbi stratégiai szövetség bejelentésén - itt még okosórák a fókuszban.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A következő fontos terület a gépi tanulás, egész pontosan a Google saját fejlesztésű TensorFlow szoftvere. Az együttműködés itt magasabb teljesítményt ígér, például a processzormagok közötti jobb skálázódással, illetve azzal, hogy a TensorFlow a jövőben az Intel Math Kernel Library-t, a chipgyártó saját processzoraira optimalizált algoritmustárat fogja használni. További előrelépés várható a memória hatékonyabb kiosztása, és az adatmanipuláció terén is. Dedikált hardveres gyorsításról a poszt nem tesz említést, tehát a chipek várhatóan (egyelőre legalábbis) nem kapnak TensorFlow-specifikus áramköröket.

Az utolsó két terület legalább ennyire fontos lehet a jövőben: az IoT területén az Intel-féle kliens eszközök és a Google Cloud Platform közötti átjárhatóság megteremtése lesz a cél, vagyis az Intel-alapú eszközökből, szenzorokból érkező adatok könnyen tárolhatóak és feldolgozhatóak lesznek a felhős platformon. Végül a Cloud Platform támogatni fogja az új generációs inteles hardveres biztonsági megoldásokat - igaz, konkrétumok nélkül.

Mi lesz a Google-IBM testvériséggel?

Nagy kérdés, hogy a most bejelentett együttműködés pontosan mit jelent majd a korábbi Google-IBM szövetségre nézve, amelynek kimondott célja volt megtörni az Intel egyeduralmát a szerverek között és felhős környezetben is versenyképessé tenni a Power utasításarchitektúrát használó processzorokat. Ehhez egyrészt ütős lapkára, másrészt viszont a Powert támogató szoftverekre is szükség van - ez utóbbit hozta volna a Google. A projekt egyelőre nem hozott érdemi előrelépést, a bejelentett Google-Intel stratégiai szövetség pedig akár azt is jelentheti, hogy már nem is fog.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról