Szerző: Gálffy Csaba

2016. október 28. 09:51

Feleslegesen gyárt telefont a Samsung

Elvitte a telefongyártás teljes eredményét a Note 7 visszahívása - derül ki a Samsung friss negyedéves pénzügyi jelentéséből.

Visszaeső bevétel és profit - ez a Samsung Electronics új negyedéves jelentésének lényege. A Note 7 visszahívása már most nagyon fáj a gyártónak, a hiányzó csúcsmodell pedig a karácsonyi szezonra is fájdalmasan rá fogja nyomni a bélyegét. A többi divízió ehhez képest csodásan teljesített, bár valamennyire a félvezetőgyártás eredménye is esett.

A cég a negyedévben 42 milliárd dollárnak megfelelő koreai wonos bevételt ért el, ez komoly, 7 százalékos csökkenés a tavalyi értékhez képest. Látványosabb a visszaesés, ha a profitot nézzük, az adózott eredmény ugyanis 4,77 milliárd dollárról 3,97 milliárdra zsugorodott. Lássuk, hogyan teljesítettek az egyes részlegek ezen belül.

A Samsung Electronics minden negyedévben közzéteszi a három nagy divízió, a konzumer elektronika (tévéktől a hűtőkig), a mobilos és a komponensgyártó részleg bevételét és üzemi eredményét is. Eszerint a bevétel nagyjából ötödét adják a háztartási kisgépek és a szórakoztató elektronika, míg kétötöd-kétötöd arányt a másik két szegmens tesz ki. A változás az eredetileg IT és mobilos (a PC-gyártás leépítésével ma szinte kizárólag okostelefonos) részlegnél látványos, amely 19,7 milliárd dolláros bevételt produkált, ez elképesztő, 17 százalékos visszaesés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Némi mozgás a komponensgyártásban is van, a memóriagyártás 8 százalékkal tudott növekedni, ezt visszahúzta azonban a kijelzőpanelek bevételének 6 százalékos esése.

A profittermelő képesség viszont nem arányos a bevétellel. A céget ebben a negyedévben szinte kizárólag a komponensgyártás húzta, az összesített üzemi eredmény 84 százaléka, 3,85 milliárd dollár innen, a kijelzők és a különféle félvezetők gyártásából származott. Ezzel szemben a bevételben hasonló mobilos részleg profitja gyakorlatilag kinullázódott (96 százalékot esett), köszönhetően a Note 7 visszahívás költségeinek és a kieső bevételeknek.

Minden szám egy helyen, a lényeg az utolsó előtti oszlopokban (CE - consumer electronics, IM - IT+mobile, DS - devices, DP - display panel)

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A cég közlése szerint egyébként a korábbi zászlóshajó, az S7 család iránt stabil maradt a kereslet, a Note 7 kiesése azonban így is fájdalmas. Az A és J sorozatok, amelyekkel a Samsung a belépő és középkategóriát célozza, tovább tudtak növekedni. A következő negyedév a legfontosabb (az ünnepi szezon miatt), ebben a marketing újra az S7 és S7 Edge modellekre fókuszál majd, akciókkal és megkettőzött kampányokkal. Az alsóbb szinteken újabb termékbejelentések várhatóak, ettől várja a cég a kereslet élénkülését.

A komponensgyártást a memóriás részleg rántotta meg, az új, nagy kapacitássűrűségű lapkák iránt hatalmas igény mutatkozik mind a szerverek, mind a mobilos piac irányából. A NAND (flash) chipeknél a fejlett, 48 rétegű V-NAND felfutása növelte a profitot, a DRAM esetében azonban a túltermelés miatt estek az árak és csökkent a nyereségesség.

A kijelzőgyártás (amely mobilos, monitorokba és tévékbe szánt paneleket is gyárt) esetében az OLED húzta a szekeret - köszönhetően e termékek magasabb profittartalmának. A hagyományos LCD-k esetében már az is jó hír, hogy az árakat sikerült stabilizálni, köszönhetően a nagyjából egyensúlyba került kereslet-kínálati viszonynak, az UHD és nagyon nagy panelek azonban itt is tudtak némi pénzt hozni a konyhára (tévében a Samsung még mindig az LCD-re fogad).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról