Szerző: Hlács Ferenc

2016. október 4. 12:34

Nem lesz több Microsoft Band

A lehető leghamarabb megszabadul a maradék Band 2 készlettől és új verziót sem dob piacra okoskarperecéből a Microsoft. A vállalat ezzel visszavonulót fúj a viselhető eszközök döcögős piacán.

Folytatja a visszavonulást a mobileszközök terén a Microsoft, a vállalat nem sokkal a területet érintő, jelentős leépítések után a ZDNetnek nyilatkozva megerősítette, nem dob piacra új verziót Band okoskarperecéből, továbbá az eszköz tavaly bemutatott második generációjából felhalmozott készleteit is kisöpri az idei év folyamán. A széria kivezetése dacára a vállalat szerint a Band 2 továbbra sem veszíti el a támogatást, annak felhasználói a Microsoft fizikai üzleteiben és többi ügyfélszolgálati csatornáján is fordulhatnak segítségért a céghez probléma esetén.

A redmondi vállalat lépése nem jött váratlanul, miután a cég már hónapokkal ezelőtt feloszlatta a viselhető eszközre szánt Windows 10 variáns fejlesztőcsapatát, illetve fel-felröppentek híresztelések, miszerint egyre többen szivárognak el a hardverért felelős fejlesztők közül is. De a Band 2-vel idén az Amazon is alaposan megszenvedett, az online áruház már a nyáron bejelentette, nem tervezi újratölteni kifogyó készleteit az okoskarperecből. A vállalat még júliusban számolt be róla, hogy rengeteg plusz költségbe futott bele a termék kapcsán, a gyakori meghibásodások miatt a csere helyett már rendszerint inkább a vételár visszafizetését ajánlotta a vásárlóknak.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A visszajelzések és az Amazon pánikszerű visszavonulója is jól mutatja, hogy a Band 2 nem sikerült túl időtállóra, ismert hiba volt például a pánt elszakadása, volt olyan ügyfél aki 4-5 alkalommal is le kellett, hogy cserélje készülékét. A helyzetet súlyosbította, hogy a Microsoft egy a karperec kapcsán érdeklődő vásárlónak azt a tájékoztatást adta, hogy a karperecekre vonatkozó jótállás a cserét követően nem hosszabbodik meg.

Igaz esztétikai szempontból nem rúghatnak labdába a modern okosórák mellett, a Microsoft első és második generációs Bandje is ígéretes terméknek indult. Az eszközök első generációját még 2014-ben jelentette be a redmondi vállalat, akkor a készülék az aktuális konkurenciához képest sokkal pontosabb eredményeket ígérő pulzusmérőjével és rengeteg további szenzorral, valamint kétnapos üzemidejével igyekezett megkülönböztetni magát, ráadásul a vállalattól kifejezetten jó szoftveres hátteret is kapott, melyen keresztül részletesen követhetők a testmozgásra vonatkozó statisztikák, de olyan népszerű fitneszalkalmazásokkal is együttműködött, mint a MyFitnessPal vagy a Runkeeper.

Mindez ugyanakkor kevésnek bizonyult, a Band sorozat immár hivatalosan is lehúzza a rolót és kilép az okoskarperecek-okosórák amúgy is elég döcögős piacáról. A terület, bár nem mondható túl réginek, már idén nyáron jelentős visszaesést mutatott, az Android Wear platformra építő eszközökből pedig szinte egy teljes generáció csúszott meg, azokból a szokásos őszi készülékhullám majdnem teljesen kimaradt, egyedül az ASUS állt elő új modellel a nagyobb szereplők közül.

A Microsoft visszavonulója tehát ennek fényében sem meglepő, noha a vállalat nyilatkozatában igyekszik hangsúlyozni, hogy az androidos és iOS-es eszközöket célzó Microsoft Health egészség- és fitneszplatformját továbbra sem hagyja magára, az a későbbiekben is nyitva áll az érdeklődő hardver- és szoftverpartnerek előtt. A Band sorozat viszont végleg búcsúzik, a cég már a kapcsolódó SDK-t is eltávolította oldaláról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról