Szerző: Gálffy Csaba

2016. augusztus 10. 17:42

Szövetségre lépett a SUSE és a Mirantis

Fontos megállapodást kötött a Mirantis és a német gyökerű SUSE, a két cég közösen fogja támogatni a Linux-on-OpenStack környezeteket.

Együtt dolgozik az OpenStack-specialista Mirantis és a népszerű vállalati Linuxot fejlesztő SUSE - jelentette be a két vállalat. A műszaki együttműködés célja erősíteni az OpenStack-Linux ökoszisztémát és támogatást nyújtani a kombináció mellett szavazó nagyvállalatoknak. A partnerek a felhős platform fejlesztésében is összefognak - igaz, ennek pontos részleteiről egyelőre nem tudunk semmit.

A közös SLES OpenStack megoldás első és második szintű (L1 és L2) támogatását majd a Mirantis végzi, a cég mérnökei állnak majd a "frontvonalban". A SUSE is kiveszi a részét a munkából, a cég a harmadik szintű (L3) támogatást nyújtja majd, ide tipikusan a legmakacsabb, legmélyebb műszaki kompetenciát igénylő problémákat eszkalálják.

Az egyezség érdekessége, hogy nem csak a SLES (SUSE Linux Enterprise Server) mellé nyújt a páros közös támogatást, hanem ugyanilyen támogatás kérhető RHEL (Red Hat Enterprise Linux) és CentOS mellé is, mindháromhoz nagyvállalati szintű SLA érhető majd el a Mirantis-SUSE kooperációban. A népszerűbb szerveres disztrók listáját az Ubuntu egészíti ki - ezt a Mirantis a Canonicallal néhány évvel ezelőtt kötött külön egyezség keretében támogatja. A bejelentés értelmében a Mirantis-ügyfelek kérhetik a fenti disztribúciók támogatását a cégtől, természetesen megfelelő díjazás fejében.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Mirantis egyértelműen a Red Hat stratégiájával szemben helyezi el az együttműködést. A cég blogposztja azzal vádolja a versenytársat, hogy saját Linux és OpenStack-disztribúcióját szoros integrációra készíti fel, így az ügyfelek mozgásterét jelentősen visszavágja azzal, hogy az RHEL és az RHCI (Red Hat Cloud Infrastructure) a támogatott kombináció. Ezzel szemben a Mirantis értelemszerűen a lock-intől mentes alternatíva szerepét osztja magára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról