Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 4. 16:43

Továbbra is veszteséges a Tesla, de végre felpörög a gyártás

Nem tudta legyártani a tervezett darabszámot elektromos autóiból az idei második negyedévben a Tesla, az időszak végére azonban elérték a kitűzött gyártási tempót. Ezzel a cég még mindig masszív veszteségben áll, de legalább már a gyártás pörög, ezért Elon Musknak "nincsenek álmatlan éjszakái".

Nem hozott meglepetést a Tesla idei második üzleti negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentése: a június 30-ával zárult három hónapos időszakban a gyártó ismét veszteségről számolt be. Ezzel vállalat már zsinórban a tizenharmadik mínuszos negyedévet tudhatja maga mögött, amivel tovább csúszik a tavaly év végén kitűzött terv, amely szerint a cég nyár elejére már pozitívba fordult volna.

Bevételek terén mindenesetre tudott nőni a vállalat, összesen 1,27 milliárd dollárt söpört be a Tesla, közel 33 százalékkal többet az egy évvel korábbi, 955 milliós összegnél. A bevétel legnagyobb részét, mintegy 93 százalékát magától értetődő módon az elektromos gépkocsik értékesítései adták, a maradékért pedig a kapcsolódó szolgáltatások és egyéb tevékenységek feleltek. A cég költségei ugyanakkor jóval többre rúgtak mint a befolyó pénzek, az üzleti időszak végére így a Tesla 293,2 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el, jelentősen, majdnem 60 százalékkal többet, mint 2015 hasonló időszakában, akkor a kiesés 184,2 millió dollár volt.

A folytonos visszaesések elsősorban a gyártási problémáknak köszönhetők, a cég az idei második negyedévben jócskán elmaradt a korábban kitűzött céloktól. Az eredeti terv szerint az időszakban a gyártónak 17 ezer darab járművet kellett volna leszállítania, ehhez képest az összeszerelő csarnokokból mindössze 9764 Tesla Model S és 4638 Model X gördült ki, azaz a cég összesen 14 402 járművet tudott legyártani. Az Ars Technica szerint a cég pénzügyekért felelős alelnöke Jason Wheeler az eredményeket részletező konferenciahíváson úgy nyilatkozott, hogy a gyártás felskálázásának nehézségei ellenére, a negyedév utolsó négy hetében már heti kétezer járművel tudtak elkészülni.

Ha a vállalat ezt a tempót tartani tudja - illetve hajszállal gyorsít rajta - nem tűnik lehetetlennek a következő féléves időszakra kitűzött, 50 ezres darabszám sem. A cél, hogy az elkészült autók fele kerüljön ki a szedán Model S-ek közül, a másik felét pedig SUV-k, azaz a Model X-ek tegyék ki. A vállalat alapító-vezérigazgatója, Elon Musk mindenesetre (látszólag) elégedett a heti kétezres tempóval, ahogy fogalmazott "nincsenek álmatlan éjszakái". A profit pozitívra fordításával kapcsolatos várakozásokból ezzel együtt visszavett a cég, Musk a fordulópontot az eredmények ismertetésekor már a következő két negyedév eredményeitől tette függővé, amire így leghamarabb 2017 elején számíthatunk.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A gyártási folyamatok felgyorsítása kapcsán a vállalat Gigafactory projektjéről sem érdemes megfeledkezni, a Nevada államban felhúzott, néhány nappal ezelőtt megnyitott komplexummal a vállalat igyekszik függetlenedni beszállítóitól, és mind az autóiba, mind pedig a háztartásokba szánt akkumulátorainak gyártását saját hatáskörbe helyezni át. Az elképzelés ráadásul jócskán túlmutat egy mezei gyáron, a szinte teljesen automatizált létesítmény mintájára készülő újabb üzemeket a cég szintén termékként értékesítené. Év vége felé egyébként a tervek szerint háztartásokat célzó Powerwall akkuk kiszállításai is sűrűsödnek majd. A lépés illeszkedik Elon Musk tíz éve, illetve egy-két hete felvázolt mesterterveibe.

A Tesla a közelmúltban minél több részfolyamatot vett át saját kézbe, az akkugyártáson túl nemrég az autóiban használt szenzorokat gyártó Mobileye-jal is szakított, és bár Musk egyelőre nem közölte, hogy pontosan milyen megoldás váltja majd a hajdani partner termékeit, annyit elárult, az egy saját, cégen belül fejlesztett eszköz lesz.

Az ambíciók tehát hatalmasak, azokat ugyanakkor még nem sikerült profitra lefordítani. A Tesla mindenesetre értékesítési oldalon is rákapcsol, a harmadik és negyedik negyedév során négynaponta tervez új kereskedést megnyitni, a fő célpontok Kalifornia, Tajpej, Szöul és Mexikóváros. A cég mindeközben az elektromos "népautónak" szánt Model 3 tökéletesítésén is dolgozik - habár a járművet már korábban leleplezték, a többi modellnél jelentősen olcsóbb, 35 ezer dolláros autón még bőven akad fejlesztői munka. Musk szerint miután az elmúlt hetekben stabilizálták a Model S és Model X gyártását, a Model 3 befejezése kapta az elsődleges prioritást - miután pedig ez a projekt lezárult, az önvezető technológiák kerülnek majd a fő fókuszba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról